Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-02-22 / 8. szám

legnagyobb részt mégis kéziratban maradtak. Ő maga világért sem kockáztatván irodalmi vállalatokra egy krajcárt sem, azok pedig, akiknek munkáit kinyomatásra ajánlá (e. kerület s e. megye), nem rendelkeztek az ilyesmire alappal. Igy hát maradt kéziratban. Megjelent tőle mégis Vahot Pesti Divatlapjában egy tajleirás. A szerkesztő ugyanis jutalmat tűzött ki valamely szebb s politikailag is jelentékenyebb vidék leírására. Terelmes adta a Garamvidékének leírását, melyet elébb Nagy János simító keze alá bocsátott. E dolgozatát a szerkesztő 4 aranynyal jutalmazta. „Eddig elpazarolt tentám s papirosom ára* mondá T. Kéziratban : A gályarabok szenvedéseinek története. Az e. kerületnek ajánlá kinyomatásra ; de mire átnézetett, megjelent Rác Károly hasontartalmú s alaposabb műve („A pozsonyi vértörvényszék aldozatai 1674*. S.-Patak 1874.). Szinte visszautasíttatott abbeli ajánlata, hogy lefordítja — mint classicus latinságu egyén —•- a gyöngébbek kedveért Lampe-Ember „Históriáját*. Az e. megye pedig a régibb — XVII—XVIII. századbeli — szinte latin szövegű írott jkönyveinek lefordítása vagy legalább olvashatólag lemásolása — igen értelmes írása volt — s ekként az enyészettől megmentése iránt tett ajánlatát veté el. Latin nyelvbeli Ösmereteinek a tudományos irodalom terén ekként nem látván hasznát, a költészet felé fordult, az epikai, sőt népdal-költészet termékeit ültetgetvén át Latium nyelvére. E sorok irója olvasta a Garay Obsitosát s a „Bort ittam én boros vagyok* kezdetű népdalt, mindegyiket ugyanazon versmértékben, ez utóbbit ilyeténkép : „Vinum bibi, ebrius sum, Domum írem, sed non possum; Qui scit, ergo cur non dicit : Quo via publica ducit.* E verseket aztán nem ajánlotta senkinek, ott maradtak egyéb dolgozataival thekájában. 8. Bogyó Mihály, garam-szentgyörgyi lelkész volt. Született 1806-ban Garam-Lökön, szegény földműves szülőktől. Simon Jónás akkori lelkész s Patay Péter a tanitó, látván a fiu nem mindennapi tehetségeit, rábírták az atyát, hogy a fiút nagyobb tanintézetbe adja. Számos testvéreit elhagyta hát Mihály s Losoncra került. A két napi járó földet gyalog, atyja oldala mellett ballagva* tette meg. Mint szegény fiút bevették az alumnisták közé s az apa most megnyugodva térhetett volna haza, ha gyöngéd szíve engedi. De nem tudott elválni a gyermektől. A fiúnak a város végéig el kelle őt kisérnie. Itt ismét erőt vőn rajta a fájdalom s könyek közt szólt: „Gyere haza fiam, majd csak megélünk!* Mihály azonban mégis ott maradt. Tanult, önerejére utalva, mint a nagyobb tanulók s úrfiak szolgája, a miért ingyen ellátást s viselt ruhát kapott. Később nevelősködvén a Básti családnál, hatvan váltó forintot szerzett, mit reverendára szánt, s hazavitte apjának, hogy vegyenek rajta egy pár tinót, mire azok ökrökké nőnek, ő meg togátus diák lesz s beruházkodhatik árukon. A fiu három év múlva csakugyan haza jött a pénzért. Mily nagy lőn azonban meglepetése, midőn atyja tudtára adá, hogy a pénzt elköltötték sóra, borsóra, a maradékon egy malacot vettek, az meg elhullott. . . . Üres zsebbel, hitvány öltönyben, zsebében Steller professor bizonyítványával indult tehát Pestre 1830-ban, hogy itt a mérnöki pályára képesítse magát-De itt ösmeretség s pártfogók hiányában csak egy évig tarthatá fent magát. Újra Losoncra mene, hogy innen rektóriát nyerjen. Mecskét kapta Baranyában, hol 3 év alatt 600 frtot gyűjtött, melylyel aztán Pápára ment theelogiat végezni, természetesen tanulótársai 4 évvel őt megelőzték. Bevégezvén 1838-ban a hittanszakot, Komaromban nyert alkalmazást mint az ottani gymn. 4 oszt. tanára. Egy év múlva szülőföldén, Barsban, bekebeleztetvén, de káplányi hely nem lévén üresedésben, Pozbán tartózkodott Kiss Károly lelkész házánál, míg végül 1840-ben Füzes-Gyarmatra juthatott a világtalan lel kész mellé, kinek elhunytával (1843) rendes lelkészül választá a gyülekezet; de ép ekkor ezen, lelkészét az elrendelt folyóértékben fizetni vonakodó egyházat választási jogának felfüggesztésével büntetvén az egyh. hatóság : Bogyónak a f.-gyarmati lelkészállomást nem volt szabad elfogadnia. Szerencséjére ugyanekkor más hely is ürült, G.-Szent-György s ide hívatott, mit az e. m. is megerősítvén, itt hivataloskodott 1843—67. május 10-ig, azaz hirtelen történt haláláig, mely őt, gyomorgörcs képében, 24 óra alatt kivégzé. Megjelent töle : „A feltámadás és viszontlátás}

halotti beszédekben. Előadta Pest, Trattner és Károlyi. 1840. 8° 113 1. Szentkúty Károly. (Vége következik). KÜLFÖLDI EGYHÁZ ÉS ISKOLA. A moldva-oláhországi missió köréből. Plojest, 1830 február. Az O cs. és k. Felsége által Plojest számára adományozott (100 frt.), s az erdélyi ev ref. egyházkerület igazgató tanácsa által a missió alapból utalványozott (250 frt) segélyösszeget következőleg használtam föl : a paplak pincéjét, mely félig volt vizzel, ügyes mérnökök tanácsa folytán teljesen használható állapotba helyeztem, mely által az épületet a viz további rongálásától megmentettem s a lakást egésségessé tettem. Továbbá az egész parochialis épületet, kivévén az imaház belsejét, mely festett, kijavíttattam és megmeszeltettem, a paplakra 3 drb 48 nagy üvegtáblával ellátott téli ablakot tétettem, az iskolába egy csinos kályhát állíttattam, 5 ió