Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1879-05-25 / 21. szám
érdemét, ki többnyire gyalog majdnem egész Ausztriát j és Magyarországot összejárta, hogy adományokat gyűjtsön, j m«lyek segítségével a nevezett épületeket felépítette. Ezen állomáson kelt össze hű élete párjával, ki örömét és fájdalmát őszintén megosztotta vele és kit a halál 40 éves házassági frigy után, csak 14 év előtt szóllitott el. M a j e r k a i 18 éves sikeres sáfárkodása után 1836-ban a k i s-l o m n i c i ev. egyház választotta meg lelkészének, mely állásában még 37 évig működött, úgy hogy összesen 55 éven át végezte mint gyakorlati lelkész kötelességét. 1868-ban 50 éves papi jubileumot rendezett számára községe és a tátraaljai esperesség, mely övömteljes alkalomkor még testi és szellemi épségben szónokolt. Örömünnepe után még öt éven át maradt hivatalában s így csak 1873-ban lépett nyugalomra, miután súlyosabb betegség folytán ereje megfogyott vala. Földi vagyonnal nem rendelkezvén, most élete estéjét szűkölködéaben és gonddal töltötte, dacára a kis nyugdíjnak a község részéről és több szeretetadományoknak, melyben gyermekei, községi és más még külföldi hitsorsosok is részesíttették őt. Az élet és vénség sanyaruságaitól megváltotta a gyenge aggastyánt a jótékony halál f. é. május hó 16-án 83. évében, rajta beteljesülvén a zsoltár szava, 90, 10 : »A mi esztendeinknek napjai hetven év, vagy mennél feljebb 80 esztendő ; és azoknak szintén a java is nyomorúság és fáradság/ A boldogult mint ember békeszerető volt és fiatalabb korában művészi hajlammal és tehetséggel is bírt, midőn ügyességgel és finom ízléssel tájfestészethez értett, és több kitűnő, e szakba vágó olajfestményt hagyott hátra. Mint pap egyszerű de lelkiismeretes magaviseletével és modorával, nem csak szónoka, de valóságos lelki atyja vala gyülekezetének, mely őt azért mindvégig tisztelte és szerette. Családi viszonyai nem maradtak megpróbáltatások nélkül. 11 gyermeke közül 6 meghalt, 4 tisztességes állást nyert a világban és egy leány még otthon ápolta öreg atyját. Temetése egyszerű, de a kiérdemült halotthoz méltó volt és május 18-án ment végbe. A fekete aranyozott kereszttel, virágokkal és koszorúkkal diszített és bibliával ellátott koporsó, a templom közepére állíttatott, mely gyászoló és résztvevő hívektől, rokonoktól, tiszttársaktól és ismerősöktől zsúfolásig megtelt. Az ének elzengése (Jesu Ruh der Seelen) és az ima eléneklése után D i an i s k a, batizfalvi lelkész tartotta az emlékbeszédet I. Mos., 32, 10 felett: „Kisebb vagyok minden te jótéteményeidnél és igazságodnál, melyet cselekedtél a te szolgáddal : mert egy pálcával mentem vala a Jordán vizén, most pedig két seregem van.® A szónok a boldogúlt életképét ecsetelte a halottnak nagy hűségével, mely nagyot mivelt. Azután a boldogult utódja, Va n z a lelkész előadta egy parentatióban elődjének részletes életrajzát és jellemének alapvonásait, melyek alázatosságban, szeretetben, hitben és reményben állottak. Még a helybeli kath. lelkész is megtisztelte a békeszerető férfiút, kivel mindig barátságban és szeretetben élt, küldvén egy szép találó chronosticont : loannes WlnsChen-Derfer toLerata patlenter graVI InflrMltate ple oblens reqVIesCat perpetVas In aeternltates In paCe. És midőn a gyászmenet a temetőre megindult, a kath. templomról is megkondultak a harangok. A sírnál még Szalag yi tátraaljai főesperes búcsúzott el a halottól az elismerés, hála és áldás szavaival. A sír bezáródott. Fog-e kőemlék rajta díszleni, nem tudjuk ! De bizonyos, hogy halottunkon is beteljesülend a sz. irás szava : »Az igaz emlékezete áldott* Példabesz. 10, 7. WEBER SAMU. ADAKOZÁSOK. IV. hivatalos közlés a szegedi ev. egyház és lelkész számára begyült kegyadományokról. Pepi eh Mi k 1. Libetbányán gyűjtött 8 ft. 65 kr. melyhez járultak : a libetbányai egyház 3 ft. Pepich M. I. 2 ft. 25 kr. Chriastyel A. 50 kr. Lehocky 20 kr. Gosztonyi L. 20 kr. Lehocky Péter 20 kr. Ballovitz I. 50 kr. Pepich 40 kr. Cochius J. 50 kr. Kiuet ,J. 20 kr. Kellner Gr. 50 kr. Surina P. 20 kr. Áchim Ádám békési főesperes gyűjtése 476 ft. 90 kr, mely összegből közvetlenül a lelkésznek 55 ft. 54 kr. küldetvén, eszerint alulírotthoz 42! ft. 36 kr. jutott. Ehhez járultak : Sárkány J. 10 ft. Áchim Á. 10 frt. Masznyik J. 10 ft. Jeszenszky K. s családja 5 ft. Csermák K. 5 ft. Zsilinszki M. komlósi leik. 5 ft. Petz Gy. 3 ft. Wallner J. 1 ft. Braun M. 1 ft. Laász J. 1 ft. M.-herényi német egyház 5 ft. Miskolci egyház gyüj tése — Zelenka P. 1. közvetítésével — 29 ft 35 kr. Jeszenszky N. 2 ft Gyomai gyűjtés 3 ft. Stiegler Gr. — aradi gyűjtésként — 8 ft. Hrdlicska K. 2 ft. Chovan V. 2 ft. Baros K.3 ft. Kosztra J. 2 ft. Rinkoczky Márton 2 frt, Alberti egyházi ft. Korén P. 5 ft. Pitvárosi egyház 1 ft. Orosházi gyűjtés 21 ft. Szentesi gyűjtés 29 ft. Apatelld gyűjtés 5 ft. 20 kr. Ujfazekas Varsándi gyűjtés 22 ft. Szarvasi evang. egyház 10 ft. Makói gyűjtés 10 ft. 30 kr. Mind ez a szegedi lelkész javára. Azon kívül : a miskolci egyház gyűjtése 90 ft. A Gusztáv-Adolf egylet küldeménye — Sztehlo András közvetítésével —• 171 frt. 43 kr. A szarvasi takarékpénztár (290 ft. után 1 hónapra kamatúi) 1 ft. 62 kr. az egyház számára. Holubi Adolf csánki egyházában eszközölt gyűjtése az egyház számára 20 ft., a lelkész számára 27 .ft. E negyedik kimutatás szerint tehát begyült öszszesen az egyház számára 283 ft. 5 kr. a lelkész számára 261 ft. 50 kr. B.-Csabán 1879. május 13. SZEBERÉNYI GUSZTÁV, superintendens. A miskolci ref. gymnásiumra a következő adományok érkeztek : Bársony György Gelejről 4 frt. — Dócy Gedeon tanár Debrecenből 2 frt. — Csiszár I. gyűjtése Igriciből, a gyűjtő 50 kr. Visolyi K. 1 frt. Fo-