Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1879-12-21 / 51. szám
IRODALOM. Deutsch M.-féle szabadalm. köz-naptár, 1880. III. évfolyam. Teljes kalendárium nap-, hét-, hó- és évre. Minden egyes, leszakítható levélen a hét öt napja van föl véve, s minden nap után jókora tiszta hely van hagyva a jegyzetek számára. Tartalmaz névnapokat, sorsolásokat valamennyi Ausztria-Magyarországban engedélyezett sorsjegyekről, bélyeg-illetékeket, összehasonlítási táblázatot a fö'dgömb valamennyi pénznemeiről, postai és távirdai árjegyzékeket. Ára 75 kr. A pozsonyi ev. theol. magyar kör által kiadott Gondolat című theol. és phiiosophiai kőnyomatú lap 3. száma megjelent. Szerkeszti Cékus Gyula. Becser E. Rousseauról, Löw F. Schopenhauerről, Szabó Béla Jakab leveléről, Korbély G. a jóltevőkről ír benne. Magyar Lexikon. Szerk. Somogyi E. Kiadja Rautmann Fr. 42. 43. füzet. Cahiz — Census. Minden, külön is megszerezhető füzet ára 30 kr. A budapesti (budai) tanitóegylet emlékkönyve. Az egylet 10 évi fennállásának emlékünnepe alkalmával a választmány megbizásából szerkesztették Trájtler Károly és Göőz József. Ez 56 lapra terjedő füzetben az ünnepély leirása után az egylet igen érdekes története van részletezve Trájtler K. által. Azután az Abel Márton veterán tanitó s egyleti tag tiszteletére rendezett ünnepély leirását adja Göőz J. ; e fejezetnek igazán érdekfeszítő az a része, melyben a Bach-huszároknak Ábellel vívott harcát közli. A Derlik József tiszteletére rendezett ünnepély Trájtlertől; egy tanitói szoba története Hetzer Józseftől, s végül az egyleti tagok névsora rekeszti be e füzet tartalmát. Vertán Endre a hatvanas években volt országgyűlési képviselő, ki jeles politikai műveket is írt, 1879-ben meghalt s „Hagyatékom Fiaimnak" címen, egy nagybecsű művet hagyott hátra. E mű az életbőleseség, az erkölcsök magasztos elveit foglalja magában, vonzó alakban előadva; lélekből merítve, hogy lélekhez hasson. A bölcs atya írta fiainak, útmutatásul az élet rögös, téveteg utaira. E mű eddig közkézre nem bocsájtatott. Györgyössy Rudolf és Millig József ennek kiadási jogát megnyerték, s magukra vállalták a feladatot, hogy közkincscsé tegyenek egy oly művet, mely erkölcsi hanyatlásunk közepett az apostolok szavával szól, a biblia szépségével beszél. E közhasznú munkát, melynek tiszta jövedelme az Aradon felállítandó szeretetházra fordíttatik, ajánljuk a családok-, az érett ifjúság , az iskola-és népkönyvtáraknak s mindazoknak, ki nek hivatásuk az embert a jóra, szépre és igazra nevelni. A mű megjelen 14 íven karácsonyra. Egyszerű példány 1 frt. Díszpéldány arany vágással 2 frt. Gyűjtőknek 10 példány után 1 tiszteletpéldánynyal szolgálnak a kiadók. Megrendelések postautalvány nyal (vagy levélben bérmentve) Aradra, Millig József úrhoz címzendők. Uj lapok. Boross Mihály, derék régi írónk az általa 3 éven át szerkesztett „Székesfejér vár® szerkesztésétől visszalép ; de nem egyúttal az irodalmi térről is, mely nélkül nem élhetne, mint madár zöld lombos erdő s hal víz nélkül. Hogy működési tere legyen, uj évtől kezdve uj s független lapot indit meg „Fehérvári Hiradó* cím alatt. E lap hetenként kétszer fog mejelenni és pedig vasárnap j és csütörtökön. Hogy azonban a kevésbbé tehetősek is megerőltetés nélkül megszerezhessék előfizetési ára: Egész évre 6 frt. Fél évre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 kr. Társadalmi jellegénél fogva képviselni fogja a gazdászatot, kereskedelmet, ipart, nevelésügyet, művészetet, s tárcája a szépirodalmat. Előfizetési felhívásában e szép és dicsérendő programmot adja: „Iránya vallásos, erkölcsös, hazafias s független lesz. Védi az igazságot, üldözi a bünt; de sohasem sértő, visszataszító s az irodalmat megbélyegző modorban. — Kiméli a vallásfelekezeteket, családi életet, mert mindkettő szent. Kerüli a személyeskedést, mert a tisztességes sajtó feladata elvek ellen vagy mellett harcolni. Gondoskodni fog, hegy mindenki megtalálja benne a magáét, nő ugy mint férfi. Közlök komoly és vig beszélyt, nagy súlyt fektetek a humoristicumra, mert tudom, hogy szomorú napjainkban jól esik, ha néha-néha kikacaghatjuk maguukat.® Az előfizetési pénzek s hirdetési díjak Székes-Fehérvárra egyenesen Számmer Kálmán „Vörösmarty* könyvnyomdájába (kaszárnya-utca 6. szám) küldendők dec.25-ik. napjáig. Gyűjtőknek, a kik hat előfizetőt küldenek be, tiszteletpéldánynyal kedveskedik a szerkesztő. — Cegléd-A b o n y, gazdászati, ipar, kereskedelmi, tanügyi és szépirodalmi hetilap. I. évf. 1. száma megjelent. Politikai és pártérdekektől független, egyedül társadalmi érdekeket szolgáló heti közlöny, mely két népes magyar város érdekében szerkesztedk. Jobb szerencsét kívánunk e lapnak, mint a minőben a -szintén ügyesen összeállított „Cegléd* részesült. Bízunk abban, hogy 30.000 egynyelvű, tiszta magyar két város derék polgársága méltányolni fogja ezt a saját társadalmi érdekeit képviselő hetilapot, s nem hagyja elbnkni. Szerkesztője Mokos Károly, kitől az I. számban csinos kis költemény közöltetik : kereste a bölcsek kövét, s feltalálta családi körében. A tárcarovat vezetője Varga József, abonyi tudósítója Tömösközy Gerzson. Előfizetési ára dec. 1-től jövő év. niarc. végéig, tehát 4 hóra 1 frt. 50 kr., mely összeg a lap kiadójához, Ottinger Ede nagykőrösi nyomdászhoz küldendő. Mai számunkhoz mellékelve veszik olvasóink a Franklin Társulat kiadásában megjelent könyvek jegyzékét, valamint ugyancsak a Franklin-Társulatnál megjelenő hírlapok előfizetési fölhívását. Ez utóbbiak között a legrégibb, az immár 27-ik évfolyamába lépő Vasárnapi Újság, mely nagy képes hetilapnak, az olvasó közönség e kipróbált házi barátjának, jövőre legjobb ajánlása képeinek évről évre szaporodó száma és szebb kivitele mellett, kiváló irodalmi erők által kiállitott, | folyvást növekedő változatos tartalma, mely teljesen