Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1879-12-21 / 51. szám
5) „A conventen s a zsinaton a tanitók kerületenként hacsak 1—2 tanitó által is képviselve legyen.® Ez is elmaradhat, bár a kívánság különben jogos. A jogi sérelem orvoslásának harmadik (12.) pontja, hogy » Az egyházmegyei tanügyi bizottsági tagok fele, a kerületirek ^3-ada tanitó legyen.® Elfogadhatónak véli az értekezlet a bizottság azon javaslatával szemben : »hogy az egyházmegyén e tagok 73 -ada legyen tanitó, a kerületire nézve pedig mondassék ki, hogy abba tanitó is választassék.® A sérelem orvoslását előmozditni kivánó negyedik pont (13) s Az iskolai körfelügyelők az egyházmegyei közgyűlésen a tanügyi bizottmány ajánlatára neveztessenek ki." Legyen úgy. Ötödik pont. (18) »A tanitók — vagy iskoláik ! ellen kiküldött vizsgáló bizottság részben tanitókból álljon. Elég lenne talán, ha annyi mondatnék ki, hogy a bizottságba méltányos arányban tanitók is neveztessenek. A bizottság ezen véleményét az értekezlet elveté, s az emlékiratot elfogadá. 5. Végre a harmadik sérelem a tanítók díjazásáról, anyagi helyzetéről szól. Részletesen elmondatik, hogy a tanitók legnagyobb része mily csekély jövedelemmel bir, hogy az uj konvenció alapításoknál is az országos törvényben megállapított 300 frt. minimum vétetik tekintetbe, hogy az ismétlő iskolások 50 krnyi tandija is, kivált a legnagyobb többséget tevő kisebb egyházakban sehogy sem áll arányban a munkával. Ide járul még az is, hogy egyes konvenciórészleteket egyes adózóktól külön-külön kellvén beszedni, roppant alkalmatlansággal, időpazarlással, nem ritkán boszusággal és keserűséggel juthat ahhoz a tanitó. Ezen bajok megszüntetésére vonatkozó kivánataikat szintén 5 pontban terjesztik a zsinat elé b.-somogyi tanitótársaiuk. 1-ör A t a n i t ó i íi z e t é s minimuma 1 akás, kert és elegendő tűzifán kivűl 500 forint legyen. Ezt a presbyterium é v n egyedenkénti részletekben pontosan szolgáltassa ki a tanítónak. IIol a tanítónak netán ennél több fizetése volna, az semmi szin alatt kevesbíthető ne legyen.* Jó volna biz ez, sőt még a jónál is jobb ; de miéi paragrafusokkal pénzforrást fakasztani, bankót csinálni legfeljebb csak a pénzügyministernek sikerül, annak is keservesen : megelégedhetnénk tán kevesebbel is. Más részről azonban, midőn a főt. egyházkerület a lelkészi fizetés minimumát 800 forintban állapította meg, talán nem követünk el szerénytelenséget, ha azt mondjuk, hogy kegyes gondoskodását kiterjeszthette volna ránk szegény tanítókra is és 400 forintot (alán nekünk is megállapíthatott volna, márcsak proforma is; mert hiszen mi is az egyházban vagyunk, sot egyházi férfiaknak kívánunk tekintetni. 2-or,A segédtanítók fizetése teljes ellátáson kívül 50 forintban álla pítta tik meg. E fizetés a gyülekezeti tagok s az iskolások s z á m á h o z,— és hol a rendes tanítónak kell fizetni — konvenciója mértékéhez képest 100 f orintig nagyobbittathatik. A bizottság véleménye szerint a segéd-, illetőleg altanitók fizetése 150—200 forintban lenne megállapítandó. Az értekezlet azonban az emlékirat pontját tartja inkább elfogadhatónak. 3-or. ,Az ismétlő iskolások tanításáért a nekik adott tanórák számához illő külön fizetés állapittatikmeg. E fizetés a legki ssebb ekklezsiában sem lehet kevesebb 30 forintnál, melyöszeg a gyülekezet nagysága s a növendékek száma szerint szaporít tátik 60 f o rí n t i g.® A bizottság megelégszik a fejenkénti 50 krajcárral : azonban, ha ezen össseg a 20 forinton alul ütne ki, az illető egyház egészítse azt ki. 4-er. „Elrendeltetik az ingyen iskoláztatás vagy is a tandíjmentesség. A tanitó az eddigi tandijakért az egyház által egy summában adandó megfelelő pénzösszeggel és gabonával kárpótoltas sék.® Elvben helyes. Azonban nehezen kivihető. 5-ör »Az államsegélyből ezentúl egyház megyénk ént tanitói özvegy-árvák, vagy özvegy árvagyámintézetek is részesülnek; nem nyervén az országos tanitói nyugdíj intézetből.® E kívánalom teljesen mellőzendő, márcsak azért is, mivel az állam aligha özvegyárvák gyámolitására adja az egyh. kerületeknek a segélyt Ezekben kívántuk e nevezetes »Emlékirat-*ot a főértekezlet előtt ismertetni és róla véleményünket pontonként előterjeszteni. Van ugyan még benne a tanítóknak a lelkészekhezi viszonyáról is szó, ott is mondatnak el részben képzelt, részben pedig valódi sérelmek is ; de azok mind kielégítést nyerendnének fentebb kimondott azon óhajtásunkban: »hogy a anitóknak is törvény által pontosan és részletesen körülirt hivatalos állásuk és hatáskörük legyen.® (Jegyzette Mocsán, 1876. aug. 30. Szabó Mihály bizottsági jegyző.) Az értekezlet a memorandumra vonatkozó véleményeket mind az egyházmegyével, mind a somogyiakkal közleni elhatározta. 6. A mult értekezleten (5 p. k. alatt) kinevezett magtári alapszabályok módosítására kiküldött bizottság N. Páli Lajos ur elnöklete alatt munkálatát elvégezte f- hó (nov.) 18 án. Javaslata elfogadtatott. Ebből kifolyólag meghagyatik a tanitói takarék magtárak kezelőinek, hogy a magtári kikölcsönzéseket szüntessék be s a még meglevő gabona mennyiséget egy ellenőr közbejöttével árusítsák el s a bejött pénzt F. Mohácsy János urnák kézbesítsék. (Ez teljesíti azután a testület egyes tagjai helyett mindenkor az országos