Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-12-14 / 50. szám

A megoszlott keresztyének lapja egymás megér­tése és egyesülés céljából. Mindkét hitfelekezet jeles fér­fiainak közreműködése mellett összeállította Seltmann C. Ebersvaldi lelkész, a brandenburgi provinciában. Ima: Jer szent lélek, szállj a hívek szívébe, és gyújtsd meg isteni szereteted lángját ő bennök, hogy mindnyájan egygyé legyenek ! Amen. Ez a lap teljes címe. Szabad legyen már most abból, a mi a lap egyéb tartalmát illeti, egyetmást itt előadni. — A legfontosabb mindenesetre, mert a lap tu­lajdonképi céljával megismertet, a bevezető cikk, mely mintegy zenemű ouverturje kulesot ad az egészhez: Álljon itt halvány vázlatban. A cime: S A mit mi a karunk.4 Tagadhatlan, — úgymond, — hogy a fenálló el­lentétek az emberiségben minden jót csirájában elfojta­nak , vagy legalább érvényesülésében akadályoznak. Nem tévedünk talán, ha e bajok forrását akár a hit­ben, akár a hitetlenségben keressük. . — Az igaz ke­resztyének feladata nem lehet más, mint a közös köz­pont, — Krisztus köré csoportosulni, és a közös ellen­ség, a hitetlenség ellen küzdeni. E közös törekvés lét­rehozza az egységet. E törekvés az egység után azon­ban nemcsak a hívek üdvszükségében gyökeredzik ; van annak tökéletesebb jelentése, magasabb magyarázata is. Ezt pedig megtaláljuk Krisztus főpapi imájában (János 17. 3), melyben az, hogy mindnyájan egygyé legye­nek, Isten akaratának van kinyilatkoztatva a Jézus Krisztus által; ily értelemben s erre inti Pál apostol is a híveket (Eph. 4. 1) . . Van-e tehát nagyobb kö­telesség, mint egyetértve egyesülni ? . . . Mi az ügyet meggondoltuk, megbeszéltük, és Isten kegyelméből sok jelesnek visszhangja mellett e célra lapot indítottunk. Ez volt, ha szabad ugy szólni, a bevezetésnek be­vezetése. Most következik a tulajdonképi előadása an­nak „a mit akarunk," és ez a következő: »Először is kitüntetjük azon közös alapot, melyen a hitfelekezetek a három közös hitvallás birtokában állanak. Erre az­után szembetűnővé tesszük mindazt, a mit a kath. egy­ház állítólag tanítana, a valóságban azonban nem tanít, illetőleg egészen más értelemben tanit, mint azt közön­ségesen az ev. körökben veszik: eltisztitjuk a talajt, legyőzzük az előítéleteket. A dolog további folyamában megtaláljuk azt az egyedüli utat, a melyen haladhatunk s ez az, hogy vizsgálni fogjuk: Mi a kath. egyház tana, és mennyire képesek az evangéliku­sok e tant elszenvedni? — Más út nincs, mi vei a kath. egyház az apostolok ideje óta alaptanaiból soha semmit se vett vissza, és természeténél fogva soha se is vonhat vissza. Minden kísérlet, a fenálló hitfelekeze­tekből egy ujat, egységeset alkotni, vagy bármi módon egységre törekedni, a nélkül, hogy a kath. egyház ta­nítását számba venné, már csirájában hiábavalónak bi­zonyul, mint azt az ó-katholikusok kezdeményezése bebizonyította. A protestáns elvet kiindulási pontul venni nem lehet, és pedig, eltekintve attól, hogy a kath. egyháznak teljes lehetetlen saját elvét letennie, nem le­het azért, mert a protestáns elv következményeiben a subjectivismushoz vezet, tehát a hány ember, annyi vé­leményt támaszt, — a mi mindenesetre oly eredmény, mely homlokegyenest ellenkezik az Isten által akart I egységgel. Ezt azon ev. lelkészek, a kik messzebre tud-i nak tekinteni, át is látták, — s adná Isten, hogy e né­zet sok másoknál gyökeret verjen, és kezdeményezé­sünk módjára nézve velünk tökéletesen egyetértettek. . . Kérjük tehát ev. polgártársainkat, ne értsenek félre, ha-I nem tekintsenek előítélet nélkül a kath. tanra, meghall­gatlanul ne ítéljék, ne vessék azt el, mert különben örökre el vagyunk választva és hazánk nehéz sebben vérzik tovább. A további fejtegetésben utal arra a kü­lönbségre, mely az igazi kath. egyház, és azon torzkép között létezik, minőt magoknak Luther idejében számo­san alkottak, és sokan alkotnak ma is; pedig ha va­laki a kath. tiszta tannal megismerkedik, csodálkozva látja be, »mily kevés kell oda, katholikusnak lenni, és mily logikai az egész tan.4 A mi már most a lapban a közlemények beosz­tását illeti, a lehetőséghez képest minden számban lesz 1.) tanulságos vezércikk a keresztyén hit valamely tárgyáról, 2.) a társalgóban a lap célját szolgáló leve­lek, 3) hirdetések. Halljátok tehát ev. testvérek! kezünket nyujtjuk néktek, ne utasítsátok azt vissza! . . Isten velünk! Mi pedig Istennel. ! Erre azután következik uj cikk, melyben a szerző }) a szakadás káros voltá^-ról szól, s kifejti, hogy az egy­házszakadás négyféle tekintetben okoz károkat, ugymind személyi, gazdasági, politikai és vallási tekintetekben. „A társalgó *-ban számos levélre akadunk, melyek javarészt protestánsoktól irva, mind az egységre vivő útat egyengetik. S vannak közöttük igen érdekesek. Mindjárt az első. Egy protestáns hölgy irta, a ki lelke­sülvén a hitegység eszméje mellett, levele végén a pápa áldását kívánja ez ügyre, mondván; legyen a pápa ez­úttal igazán ponti-fex, azaz hídcsináló. Egy másik levél­ben idézetek vannak a prot. Oferlach Lajostól, kinek élte célja volt ily egység munkálása, s halálos ágyán utolsó érthető mondása is az lett volna: s En semmi mást nem akartam, mint az egyház-egységet, melyet az em­berek bűne elrontott.* Ugyan ő mondja: »Magasztosan nagy az, a mi bennünket egyesit, és parányi az, a mi szétválaszt/ A szent misét tekintette ő a legfőbb ily egyesítő cselekvénynek, melyre nézve jó oktatásnál, úgymond, egyéb nem hiányzik. Érdekes levele van itt egy ev. lelkésznek, a ki azon kérdés fölött tépelődik : ha lehetünk-e mi katholikusokká ? Micsoda akadályok azok, melyek utunkban állanak ? S mikor ezeket fejte­geti, kijelenti, hogy ő többi közt az „infallibilitas* taná­ban nem lát e végből akadályt. A legnevezetesebb azonban egy tartományi jószágbirtokosnak levele, ki egy lelkészhez intézve sorait, imigyen ír: »Van-e tudomása Moe-nak akiengesztelodéstanát tárgyaló iratáról? Moe, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom