Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-10-26 / 43. szám

1875-ben egy kis egyház, a nagykinizsi — mert erről Van szó — a díj csekélysége miatt nem kapott tanitót. 1 Ez pedig a következőképen történt. Láng L. tanitó előde, botrányos magaviselete miatt időközben vagy is ősszel volt kénytelen elhagyni, csaknem szökve — a n.-kinizsi egyházat, a mikor már az egyház gaz­dag jövedelemre is nehezen kapott volna tanítót; termé­szetesen említett tanitó az őtet illethetett őszi dűlőbe esett ugar földet be nem vetette. Ezen botrányos életű tanitó időközben való eltávozása után, a tanitói hivatal terheit (N. lelkész szerint csak a templomi éneklést) egy ottan régebben tanítóskodott egyén, F. I, vállalta el, a következő 1876-ik év tava­száig ; de már ekkor a helyettes tanitó sem vethetett, mert késő volt. Tavaszszal L. L. tanitó azt kívánta, hogy az elődjét illethetett, de be nem vetett őszi dűlő föld is adassék át neki azonnal, s ezen feltét alatt fogadja el a n. kinizsi tanítóságot. Meglehet, hogy ezen kíván­ság alatt azt értette, hogy az neki a rendes fizetésen felül javitásképen adassék, az egyházból elmenetelekor azonban a rendes gyakorlat szerint, az őszi aratás még az övé marad; de erről sem Írásbeli sem szóbeli egyezség bizonyságul nem szól. Még mielőtt L. L. tanitót beiktatták volna a n.-ki­nizsi tanítóságba, tehát a tavaszi e. m. gyűlést megelő­zőleg, N. lelkész két társával a tanitói földeket haszon­bérbe kivette holdanként 14 írtjával, tehát összesen 224 frt évi bérért; későbbi egyezség szerint a tanitó 24 frtot leengedett azon feltét alatt, ha bérlő a földek egyharma­dát ugarban hagyja és rendesen trágyáztatja. A lelkész mint bérlő a mult 1878-ik év tavaszán az ugarban hagyni kellett földet bevetette bükkönynyel, ezt lekaszáltatván, még azon éven bevettette búzával, tehát egy évben kétszer vettetett és jogot tart a második vetéshez vagy is a búzához is. Elvitázhatlan igazság, hogy minden bérlő olyan állapotban tartozik a bérelt birtokot visszabocsátani a bérlet lejártakor, a milyen állapotban volt az a kibérléskor, ha csak valami külön egyezség nem köttetett; ha a bir­tokban semmi vetés nem volt, azaz üres volt, üresen tartozik visszabocsátani. Ezen általános szabály alapján határozta az egyh. megye, hogy N. lelkésznek a buza­vetéshez nincs joga. De feltéve, hogy Láng L. tanítónak javitásképen adatott az odamanetelekor üresen volt őszi díilő föld, és még is most a lelkész használná, akkor nem a tanítónak adott volna javítást az egyház, hanem a lelkésznek, a mi pedig az egyháznak teljességgel nem volt célja. Ez a lelkész, mint bérlő, és Láng L. közti viszony tényállása. A 6-ik kikezdésben azt állítja Dunai, hogy az esperesi kar, táinogattatva néhány világitól, indítványba, hozta, hogy az N. lelkész folyamodása utasíttassék el felolvasatlanul, ezzel akarván megtanítani N. lelkészt, hogy miként viselje magát, ha jól akar járni. Ez a valósággal merőben ellenkező állítás. Mert az esperesi kar nem azt indítványozta, hogy véglegesen utasíttassék el, a folyamodvány, hanem hogy tétessék vissza az az egy­házmegyéhez, a szükséges mellékletek csatolásával leendő felterjesztés v4gett, a mi meg is történt. A 8-ik kikezdésben azt irja: »N. lelkész a zsinati bizottság munkálatához tüzetesen szólván az esperesi hatalomszó kétszer is félbe akarta hagyatni vele beszédét, még­sem hallgatott el.® Az igazságos ember tisztelője szokott lenni a fen­álló rendnek az egyházmegyén és kerületen épen úgy, mint más gyűléseken. Az elnökség jogköréhez tartozik, hogy ha a gyűlés tagjai közül valaki megfelejtkeznék magáról, azt figyelmeztesse vagy rendre utasítsa. N. lelkész úr a mult őszi e. m. közgyűlésen nem a tárgy­hoz szólván, figyelmeztetve lett az esperes által, hogy a tárgyhoz szóljon, mire így felelt: én ezen esperesi uta­sításnak nem engedelmeskedem, hanem ha a közgyűlés eltilt a szólástól, akkor elállók. És mi elég gyöngék vol­tunk N. lelkész úrnak ezen tiszteletlen, az esperesi te­kintélyt lealázni akaró magaviseletét elhallgatni, a helyett, hogy az esperesi hivatal fénykörét megtartandók, elég­tételt vettünk volna tiszteletlen magaviseleteért a szó megvonása vagy megrovás által. Ezekben tartottam szükségesnek Dunai alaptalan vádjait, melyekkel az egyházkerületet és egyházmegyén­ket megtámadja, visszautasítani. IDRÁNYI FERENC, ref lelkész. Egyházlátogatás a pestmegyei evang. esperesség solti egyházkor ében. (Vég-e.) Szept. 17-én öt fogaton folytattuk utunkat K i s-Kőrös felé. A kopár szikeseket elhagyva, a porfel­legből egy kis csapat bontalcozék ki az ut mellett : Akasztó kathol. község elöljárósága jött ki az ev. püs­pök elé, hogy honfiúi tiszteletének kifejezést adjon. Itt egy más járásba érvén, Szalay Antal szolgabíró úr vette át a vezetést. Hosszas gyors haladás után zász­lók lobogása tünt fel a láthatáron, elértük a kis-kőrösi határt, hol talán százra menő kocsitábor környezi az utat, a tömeg élén egy őszülő, erőteljes férfiú áll : S a­f á r y Ágoston ur, ki erőteljes szónoki hangon eme hatásos szavakat mondja : ő üdvözölte 39 év előtt épen e helyen a püspök úr boldogult atyját, mint egy­házlátogató superintendenst, ugyanazt teszi most vele stb. Hatásos beszédjét dörgő éljen kiséri. Kis-Kőrös előtt durrognak a mozsarak, a felekezetek harangjai zúgnak ; az uj evang. templom sugár tornya nyájasan üdvözli a vendéget, a mellette álló paplak kapuján diadalív hirdeti a nagy napot ; a lakás lépcsőin az úr szőlőjéban híven fáradozó két pap egyike, Kemény János, mint székes pap üdvözli a főpásztort. Szept. 18 án d. e. siettünk a diszes uj templomba s csakhamar meggyőződtünk, hogy 86*

Next

/
Oldalképek
Tartalom