Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1879-10-05 / 40. szám
talán a fiatalkori könyelmüség? Szomorú volna, ha intézeteinkre, melyek az államnak úgy mint a felekezeteknek tetemes összegbe kerülnek — követ dobni kellene ! Nem, ezt még csak nem is tételezhetjük. E szomorú eredménynek oka tehát önmaga a fiatalság, s ezt látva egyházmegyénk, egy szigorú statutumot hozott is az ilyenekre : aki két féléven át elégtelen osztályzatot nyert, a tanügytől elmozdittatik. Az elmaradt hiányt könnyebben lehet pótolni, mint a rosz eredményt helyrehozni. Ez okért mind a 12. elégtelen osztályzatot nyert tanitó ezúttal jkönyvi kivonattal esperesileg komolyan figyelmeztetik teendőire. Mint Esperes úr jelentésében jelzi, az iskolamulasztások lehető beszüntetésére nézve a megyei közig, bizottság is felrázatott lethargiájábó), szigorú rendszabályokat hozott a mulasztások bejelentése s azok büntetésére nézve; de maga a tanügyi bizottmány is kellően gondoskodott arról, hogy e rendszabály ellenőriztessék, és az egyházmegye is megbízta esperes urat, hogy egyházlátogatás alkalmával ennek mikénti alkalmaztatása s keresztülviteléről meggyőződést szerezve e tekintetben az egyházmegyei közgyfíléshöz jelentést tegyen. Meg lesznek hát akadályozva az ok nélküli mulasztások, és tanítóinknak nem lesz többé alkalmuk arra, hogy iskolájuk eredménytelenségét a mulasztásokkal indokolják. Lehetlen nem szólnom még arról, hogy egyházmegyénk szivén viselve a tanügy szent érdekét, ennek szabatos, gyors és biztos, de egyszersmind eredményes sikerére nézve a tanügyi biz. elnökének úgy a tanügyi bizottmánynak sokkal több jogot és önállási kört engedett, mint eddig. Nevezetesen az elnök felelősség terhe alatt szabadon intézkedik az iskolák szellemi úgy, mint anyagi érdekeiről, a hatóságokkal esperesnek közvetítésével érintkezik, a tanügyben a gyűlés előtt előadó, és tetteiről a gyűlés előtt beszámol. Jogai és köteleségei körvonalozva több pontokban határozati erőre emeltettek. S ez így rendén is van, fel kell emelni a bizottságokat a férfias öntudatra, önérzet és önállóságra, hogy ezek, mikép a naprendszerben a fő és mellék bolygók, végezve körútaikat a központ, a nap körül, forogván s ennek irányát követvén, úgy ezek is az egyházmegyében az elnökség védelme körül s ennek szárnyai alatt végezve teendőiket, az egyházmegye irányát szem előtt tartva annak sz. érdekében működjenek, kitűzött utaik s céljaikban járjanak. Sőt még többet tett egyházmegyénk, és pedig : a tanügyi bizottmány a mult tavaszi gyűlés alkalmával azon tervjavaslattal állott elő, miszerint a tanitók úgy mint lelkészek szabadon választassanak. Az egyházmegye megbízta ennélfogva a bizottmányt, hogy egy részletesen kidolgozott tervjavaslatot terjesszen be az őszi gyűlésre. Ez megtörtént — és az egyházmegye azt némi módosítással el Í3 fogadta s jelen gyűlésről megerősítés végett az egyházkerületre fel is terjeszti. Kiemelem belőle a következőket. Valamint iskoláink a díjazás, úgy a tanitók is eredményük tekintetéből három osztályba soroztatnak. Az I. osztályú egyházba csak I. osztályú, a II-ikba ennek megfelelő osztályú, a III ikba a harmad osztályú rendes, és az első segédtanító pályázhat. Es úgy hiszem, ez az érdem jutalma, nemcsak, , hanem ez méltányos is. Minden testületnek van köre, módja, hogy tagjait jutalmazza, fáradalmaikat méltányolja, j — legyen tehát a tanitói testületnek is, és ha valamely osztály a nemzettestben ezt megérdemli, bizonyosan ez az osztály az, mely méltán jogot tarthat erre és fáradó-I zásainál fogva erkölcsileg mintegy kötelezze az egyházakat arra, hogy figyelmével kisérje a hűn fáradozókat és jutalmazza az érdemeseket. A választás következőleg történik : a tanitó halála, j más egyházba menetele, vagy törvényszékileg felfüggesztéséről, a helyi presbyterium, mint iskolaszék, a tanügyi biz. elnököt azonnal értesiti, ki is ezen értesítést az iskolakörök felügyelőivel közli a végett, hogy köreikben ama tanitói hivatal megüresedését hírül adják s egyszersmind felhívják a tanítókat hogy, kik azon egyházba pályázni akarnak, természetesen a fenti osztályokat szem előtt tartva, kérvényeiket, bizonyítványaikat, tanképesitő oklevelüket a tanügyi biz. elnökéhez küldjék be, ki is a kihirdetéstől számítva legkésőbb 15 nap, a pályázók bizonyítványait az illető egyház presbyterium ának mint iskolaszéknek küldi, meghatározván a választás napját, melyen is vagy maga az elnök, vagy helyettese, és az illető iskolakör tanitótagja az egyházban megjelenvén, ezek jelenlétében a beterjesztett kérvények alapján megejtetik a választás s megerősítés végett az egyházmegyei közgyűlésre beterjesztetik. A választásnak két hónap alatt kell történnie. A visszaélések meggátlására elfogadtattak a lelkészválasztási szabály azon § ai, melyek ez érdemben hozattak. Egyenlő szavazat esetén, az idősebb tanitó nyer elsőséget. Ezen egész módozat az egyházkerületre megerősítés végett terjesztetett fel. Nem tudni, mikép fogadtatík az az egyházkerületen ; de reménységünk van arra, miszerint miután e választási módozatok távolról sem sértik az egyházak presbyteriumainak jogát, még kevésbé az egyházmegyét, mely is választott közegei által intézkedik, s jelentéseik alapján meggyőződést szerez magának a történtekről s azokat vagy helybenhagyja, vagy megsemmisíti; de, és különösen, mit én tavaszi közlésemben is jeleztem, hogy a tanitó szabadválasztása akadályozni fogja a tanitók gyakori változásait, tehát előnyére levén ez az iskolák szellemi haladásának ; ezt ugy mint ama már a mai korhoz éppen nem illő dislocationalis rendszer elvalahárai megszüntetését tekintetbe véve, kedvező megoldását várjuk ez ügynek, mely mondhatnám a megillető férfikorra fogja emelni a tanítókat. Igenis ha mi kötelességeket várunk a tanítóktól, adjunk nekik jogokat is, bizonyos tekintélyt, mely őket az egyházakban hivataluk