Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-01-26 / 4. szám

kimutatta XHI. Leo encyklicájának a sociálisták ellen irányuló alaptalan rágalmait, s aztán elfogadásra ajánlotta következő határozati javaslatát: „Tekintve, hogy a legutóbbi pápai eneyklica a soeialistákat hamisan vádolja azzal, hogy a fejedelmek életére törő merényleteket ők követték volna el, holott erre nézve mindeddig semmitsem tudtak a sociálistákra rábizonyitani; Tekintve, hogy az eneyklica hamisan vádolja a soeialistákat azzal, hogy mindent el akarnak rabolni, s közvagyonná tenni, ami szellemi vagy kézimunka, vagy takarékosság által szereztetett, holott épen a sociálisták azok, kik a mások szerzeményét leginkább tiszteletben tartják, s a vagyoni viszonyok átalakítását kizárólag csak jogos uton, vagyis törvényhozásilag kívánják meg­áll api ttatni ; Tekintve továbbá, hogy a pápai eneyklica a so cialismust azon modern tudományok szülöttének tünteti föl. melyeket az „ész lázas álmai4 és a „megmérgezett tanok* nevével illet; hogy minden, a nép akara­tára támaszkodó kormányformát, mint az egyház tekintélye ellen iránynlót, elitéi; hogy az egyház és az állam különválasztását elkárhoztatja, és hogy a legtöbb művelt államba behozott p o 1 g á r i házasságot „törvényes ágyasságnak" bélyegezi, s ezáltal számos családot gyalázattal illet; végre tekintve, hogy az eneyklica csak az egyházat tekinti egyedüli fönhatóságnak a társadalomban, s ezzel ellenállásra buj­togat a pápista egyházi érdekkel néha ellenséges lábon álló parlamenti határozatok ellen : Határozatilag kimondja e népgyűlés, hogy a XIII. Leo pápa által a socialismus ellen kiadott encyklica, melynek egyedül az a célja, hogy minden modern so­cial-politikai és philosophiai vívmányokat fölforgasson és hogy a társadalmat visszavigye a középkor azon sötét századaiba, melyben a világot a Vatikánból kormányoz­ták és kerék, akasztófa meg a máglya voltak az egye­düli észokok, melyekkel a tudományos kutatók ellen sikra szállottak, — hogy ez az encyklica mint rabszol­gai, a modern világ ellen intézett, minden tudományos kutatást kiátkozó irat ; minélfogva e népgyűlés mindazok nevében, kik tudományt akarnak a vakhit, szabadságot a szolgaság, jogosságot a hatalom helyére léptetni ezennel erélyesen protestál XIII. Leo pápa encykiicája ellen !* A gyűlés riadó lelkesültséggel fogadta el e hatá­rozati javaslatot, melyet majd Rómába fognak el­küldeni. Hasonló éles hangon kritizálta Frankéi Leo, a párizsi commune idejében miniszterséget viselt socialista, német nyelven a pápai köriratot. Különösén szembetű­nőnek tartja, hogv épen az a pápaság akarja őket k i­rálygyilkosoknak föltűntetni, mely annak idején, hangosan prédikálta, hogy a királygyilkosság bizonyos körülmények között, megengedhető. Egyebek közt, mint történelmileg bebizonyított tényre hivatkozott arra, hogy Clement dominikanus-barát meggyilkolta 111. Henrik királyt, s ezért képét az oltárokra helyezték, V. Sixtus pápa pedig a bibornokok gyülekezetében dics­beszédet tartott az istenfélő királygyilkos dömés-barát fölött. „Ha — úgymond — a sociálisták csakugyan hir­detnék a királygyilkosságot (amint tényleg nem hirde­tik), ha csakugyan volnának is közöttük király gyilkosok : akkor is épen a pápának volna legkevesebb joga arra, hogy minket e tekintetben bevádoljon. Horváth Gyula zavaros beszéde egy igen jellemző incidensre adott alkalmat. Párt híveknek szólitá tár­sait, mire azok éktelenül lehurrogatták, s úgy szűr alatt ilyes monológokat hallhattunk : „mi nem vagyunk pár t, mi egy világeszmét képviselünk, mely nem foglalható be valamely párt szűk fogalmába 1* Hogy ez eszme annyira gyökeret vert a sociálisták kebelében, mutatja, hogy vezetőik ugyancsak beavatták társaikat tanaik myste­riumaiba. A másik jellemző vonása e gyűlésnek, hogy bár a kolomposok jobbára németek, s a szónokok közül csak 3 beszélt magyarul, öt pedig németül : a túlnyomóan magyar munkás-sereg nem zúgolódott e miatt, mert tudják, hiszen vezetőik beléjök oltották, hogy az inter­nationalis socialismus nem ismer nemzeti­séget. Ezután Eszt, Popper, Benkő, Paeker és Blum kel­tek ki az encyklica ellen, melyet mint egyenesen a né­pek szabadsága és a modern vívmányok ellen elkövetett merényletet állítottak pelengérre, melylyel szemben val­lás, nemzetiség, politikai pártállástól eltekintve a nép min­den igaz barátjának szoros szövetségre kell lépni, hogy közösen hárítsák el a társadalmunkat fenyegető veszé­lyeket. Voltak akik követelték a kolostorok, a papok kin­cseinek közvagyonná tételét. Ezek ellenében a »Magyar Korona® így argumentál: „Szegény botorok ! Fölakarják emészteni a tőkét, melyből millió és millió szegény nyeri mindennapi táplálékát s fogja nyerhetni míg a viiág tart." Mondanunk sem kell, hogy ezt az argumentatiót bajosan fogadnák el a sociálisták. Valamint ugyanazon pápista lap azon tételével is aligha barátkozhatnának meg, már nemcsak a sociálisták, hanem a magunkfajta emberek is, mely szerint : „XU1. Leo pápa Fenséges Encyklicájának dicső szelleme kizárólag a népek bol­dogságát, jólétét, szabadságát célozza/ Rendzavarás nem történt. A népgyűlés tagjai, mi­nekutánna egyhangúlag elfogadták a pápához intézendő protestatiót: »Éljen a szabadság, le a pápasággal!4 ki­áltások között szétoszlottak. Mind ebből pedig az a tanulság, hogy addig-addig szórta a pápa a villámokat, míg végtére, amint láthatjuk, már a munkások is eltanulták tőle a mennydörgés in­scenirozását, s most ellene fordítják az általa rettenete­sen elnyűtt anathemát ! Hírharang.

Next

/
Oldalképek
Tartalom