Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-09-07 / 36. szám

járó 25 köböl gabonát, a gyermekek idővel ingyen leendő iskoláztatásának költségei fedezésére, mint alapítványt fölajánlotta. Hát igy csinálnak ezek az i c i-p i c i pa­pok, ha nem is mindenik, de nagyon sok közülök. ILg yik igy, másik ugy. Kár őket bántani! Az alsó-borsodi egyházmegye akkori esperese Orhán Mihály szélhüdésével megszűnvén esperes s halálával tiszanánai lelkész lenni, alsó-Borsod e legkitűnőbb, s mondhatom a tiszáninneni egyházkerület legelső egy­háza Tisza-Nána, közfelkiáltással a megüresült helyre Komjáthit választá meg, melynek szeretetét, hogy mennyire birta, megmutatta temetése. De meg is érde melte; mert olyan nyájassággal, szelid lelkülettel, olyan erélyt kifejteni, a gyülekezetet ugy rendben tartani, s mindamellett tiszteltetve, szerettetve lenni és élni azok között, kiket mindkét kezével áldott, de keményen súj­tott is, ha ugy kivántatott — valóban nem minden ember­nek adatott. Emlékezem reá, hogy midőn harangjok meghasadt, hozzám jöttek tanácsot kérni, mint a ki már kevéssel azelőtt harangot készíttettem volt, s midőn környezete közül egy azt nyilvánitá : nem tudja, hogy hogy lesz? egész komolysággal s nevetve mondá: hát ugy lesz, hogy 3 harangot öntetünk, még pedig vas állványra. Igy lőn. Persze, bőkezüleg ő maga járt elől, a különben is áldozatkész derék nép előtt. Hogy a népet tanítva, mívelve magához emelje, »olvasó kört* alakított, s a buzgón járó nagy számú tagok között egész élvezettel töltötte el a téli estéket, olvasván és magyarázván nekik, a kör pénztárának gyarapítására pedig, több táncestélyt rendezett, melyeken mint kitűnő házigazda szerepelt. A mások javáéit, gyülekezeteért élt lelkész 17-kén azaz vasárnap d. u. 4J /2 órakor tétetett örök nyughelyére. Soha se láttam ilyen temetést. Annyi könyet sohsem láttam annyi szemekben. Igazán mondhatom, hogy sirt a zsidó, a görög, a római, kivétel nélkül mindenki. Megható volt a testvérek jajkiáltása; meghatóbb a lelkésztestvér zoko­gása, a „Mért oly borús, oly néma e sereg® khórusi darab elzengése alatt; legmeghatóbb pedig, sőt megrendítőbb ama jelenet volt, midőn a koporsót másodsorban környe­zett vének, az egyháztanács tagjai, az imát mondó P r á g a y Lajos esperes ur szavaira, mind sírva fakadtak. Utána a parochia udvarán, a minden rendii s rangú nagy számú gyülekezet előtt alólirott beszélt, a sirnál pedig a megboldogult szeretett káplánja Nagy Mihály mondott, egy jól átgondolt, szívből érzett s általánosan dicsért búcsúbeszédet. Mig a vidékről össze­sereglett tanítók, jegyzők, segédlelkészek, többnyire mind barátjai az elhunytnak , khói*ust formálva, meghatóan zengedezték a gyászénekeket. Az elhunytat, egyházán, barátain kivül siratják még testvérei, sógorai és sógornői, névszerint Komjáthi Frigyes és neje, Mária és férje, István zsipi lelkész és neje. Béke legyen az elköltözött buzgó pap, hű testvér, és rokon, jó hazafi és kitűnő jó barát hamvain ! CSENGERY JÓZSEF, ref. lelkész. ADAKOZÁSOK. IX. hivatalos kimutatás a szegedi ág. hitv. ev. egyház és lelkésze számára begyült kegyadományokról. 1. A »S ü d d e u t s c h. L a n d-P o s t* szer­kesztősége Agostából 89 frt. 98 kr. 2. C. D ü 1 f e r könyvkereskedő Boroszlóból 2 frt. 85 kr. 3. A b. - c s a­bai egyház adománya 100 frt. 4. A polgári egyesület Bernburgból 328 frt. 77 kr. 5 A »K r e u t z z e i t u n g" szerkesztőségének kétrendbeli adománya Berlinből 55 frt. 72 kr. Mind ez adományok az egyház r. 6. A w ü r t e m b. Gusztáv Adolf egylet — Dianiska batizfalvi leik. közve­títésével 113 frt. Holuby József n. podhragyi leik. 1 frt. Jeszenszky N á n d o r n. becskereki leik. 2 frt. Cékus István superintendens ur 5 frt. Stelcer Frigyes kisácsi leik. 3 frt. S c h u 11 z Sámuel szuhányi leik. 2 frt. H a a n Lajos csa­bai leik gyűjtése 10 frt. Ez adományok a lelkész r. szólnak. Felső Stregova egyház 2 frt 15 kr., melyből 1 frt. 15 kr. az egyház, 1 frt. a leik. részére. E kimutatás eredménye tehát 715 frt. 47 kr., mely összegből 578 frt. 47 kr. az egyházat, 137 frt. a lelkészt illeti. B.-Csabán, 1879. aug. "l8. Dr. SzEBERÉNYI GUSZTÁV, bányakerületi superintendens. * A tótgyörki ev. egyház leégett paplakának épí­tési költségeihez kegyes adományaikkal hozzájárultak : Kemény Dezső lelkész a bényei ev. egyház részéről 2 frt. 18 kr. Kubinyi Géza egyházi felügyelő a tápió-szent­mártoni ev. egyház részéről 2 fr. Láng Adolf ev. leik. 2 frt. Zvarinyi Lajos hitjelölt 1 frt. P. Tomka Lidia 50 kr. Takács Lajos ev. tanitó 50 kr. Összesen 9 frt. 18 kr. Fogadják e nemeslelkü adakozók szerencsétlen egy­házam forró köszönetét. Tót-Györkön, 1879. aug. 29. Kiss P éter, ev. lelkész. Protestáns és iskolai könyvek. KÓKAI LAJOS könyvkereskedésében Budapesten megjelentek: Pálfy József. A keresztyén anyaszentegyház története. Protestáns iskolák számára. 4. javított kiadás 90 kr. Pálfy József. A keresztyén anyaszentegyház rövid története. Evang. népiskolák számára . . 36 kr. Pap Ferenc. Tankönyv a népiskolák felsőbb osztályai számára. A dunántúli ágost. hitv. egyház­kerület által használatul elfogadva. Ára kemény kötésben. . . . . . . 25 kr. Mitrovics Gyula. Egyházi szónoklattan. Ára . . 2 frt. MT Ezeken kivül minden protestáns tankönyv — sárospataki, debreceni stb. kiadások — kaphatók üzletemben gyors és pontos kiszolgáltatás mellett. 3—3

Next

/
Oldalképek
Tartalom