Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1879-08-31 / 35. szám
a legfelsőbb osztályban hetenkint 13 nyelvészeti, böl- j csészeti és történelmi tanóra mellett, mindössze 3 inenynyiségtani tanóra van. „Öt év óta — irja az igazgató — folyvást experimentálnak rajtunk. És kik ennek az okai ? A budapesti tudós doktor urak, akik kevesebb tudománnyal, mint hivalkodással; kevesebb értelemmel, mint lármával ; kevesebb hazafisággal, mint üzérkedési szellemmel, elfoglalván a nyilvános tért, oly zajt ütöttek és ütnek folyvást, hogy a közoktatási kormány az ő mindig és mindenkor hallatszó lármájukat a közvéleménynek tekintve, tanácsaik után indult, és igy lett a reáltanoda azzá, ami mostan." A lefolyt évben az intézet épületét a város rekonstruáltatta. Az iskolai takarékpénztárban öt év óta, többen azon célból gyűjtögették krajcárjaikat, hogy az érettségi vizsgát letevén tanulmányaik folytatása végett Budapestre mehessenek, s az illetők e céljukat most el is érték, ami ismét egy argumentum az isk. takarékpénztárak mellett. 108) A cisterci rend pécsi kath. főgymnasiumának értesitvénye. Igazgató Dr. Szalay Alfréd. Értekezések : Az intézet vázlatos története. Az igazi ker. kath. nevelés, az igazgatótól. Tanulók sz. 461. A két alsó osztály túltömött. A 2 dik osztályban ugyanis a tanulók sz. 92, az 1-soben 91, pedig az utóbbiba jelentkezettek közül — hiányos készültség miatt — a felvételi vizsgán 30 visszautasittatott, sőt — ami igen helyesen történt, bár követnék más tauintézetek is — az 1-ső osztályból év közben is eltávolítottak s más pályára tereltek 8 tanulót, mivel 4—7 hónap alatt semmi előmenetelt sem tettek. Az érettnek nyilvánított 22 tanuló közül 10 a jogi, 7 a theologiai pályára szándékozott lépni. 109) A pozsonyi kir. akadémia értesítő helyett most is egy formátlan kefelevonatot tett közzé, melyben az intézetre vonatkozó statiskai adatok vannak röviden, szárazon összeállitva.Ez a kicsinyes fukarság — mert egyébnek nem mondhatjuk — annál szembeszökőbb, mert ma már még a szegény falusi népiskoláknak is telik annyira, hogy rendes évi értesítőt adnak ki. A pozsonyi akadémia igazgatója Dr. Ekmayer Ágost. Hallgatók sz. a jog- és állarnt. karban 150, a bölcsészeti tanfolyamon 8. A rendes tanárok száma az igazgatón kivül 12, ezeken kivüi előadott még 2 magántanár és az akadémiai könyvtárnok. 110) A pozsonyi ág. h. ev. főiskola értesítője. Igazgató Michaelis Vilmos. Értekezés : A lyceum kézirat gyűjteményének ismertetése (folytatás), Harmath Károlytól. Tanulók sz. a gymnasiumban 426, kik közül magyar 238, német 114, tót 56 stb.; a theologiai intézetben a hallgatók sz. 40. A gymnasium és theologiai intézet egymástól elkülönittetett, ugy azonban, hogy a tényleges viszonyok által követelt összefüggés a két intézeti ág kqzött fel ne oldassék. Ennek folytán a theologiai intézet élére állíttatott a dékán, ki a theol. tanárokkal együtt függetlenül gyakorolja a fegyelemre s az intézet igazgatására vonatkozó jogokat. Dékánnak három évre Csecsetka Sámuel választatott meg. Ezen intézkedés okszerűségét bizonyára velünk együtt el fogja ismerni minden ember, aki különbséget tud tenni a felnőtt ifjakkal és gyermekekkel szemben gyakorlandó fegyelem között s aki tudja, hogy természetszerűleg mennyire elüt a gymnasiumi és akadémiai szervezet és igazgatás egymástól. Csudáljuk, hogy Pozsonyban mindezeknek a tudatára csak most ébredtek. No de jobb későn, mint soha. A lyceumi könyvtár számára vétel utján mindössze négy magyar munka szereztetett meg. 111) A pozsonyi városi vegyesvallásu főreáliskola értesítője. Igazgató Samarjay Mihály. Értekezés : Az intézet történeti vázlata (folytatás). Tanulók sz. 326, az 1-ső osztályban 82. 112) A pozsonyi m. kir. állami tanítónőképző intézet 8-dik értesítője. Igazgató Uhrl Józsa. Értekezés: Mutatvány Mayrberger Károly ^Az összhangzattan * cimü müvéből. Növendékek sz. 123, a gyakorló iskolában 34. A növendékekre vonatkozó statistikai adatok hibásan vannak összeállitva. A siketnémák oktatásának módszere is előadatott. Az intézettel kapcsolatban álló ipartanodába egy uj iparág, a porcellánfestés behozatott. Jövő tanév elején az intézet uj épületbe költözik. 113) A kegyes tanitórendiek vezetése alatt álló privigyei r. kath algymnasium értesitője. Igazgató Furdek Nándor. Értekezés : A szilárd és csepfolyós testeknek hő általi kitágulása, és azoknak kitágulási együtthatói, Kádek Istvántól. Tanulók száma 113. A tápintézeti egylet, melyre a gyűjtések már régóta folynak, 1878. márciusában tartotta első szervezkedési gyűlését. »A tanári kar — mint az értesítőben olvassuk — az ifjúságnak magyar szellemű kiképeztetésén lankadatlan szorgalommal működni legfőbb kötelességének tartotta.* SYNODALIA. A köznevelés és közoktatás szervezetének szabályzata a magyar ref. egyházban. Javaslat. A magyarországi ref. egyház eonventi bizottságának megbizásából készitette : Molnár Aladár. (Folytatás.) 59. §. A rendes tanítókat az iskolaszék ajánlatára, az egyházközségi tanács választja szavazással. A rendes tanitók élethosszig választatnak, s hivatalukból csupán súlyos hanyagság, erkölcsi kihágás, polgári bűntény, vagy az államtörvényekben avagy az egyházi törvényekben ilyenül kijelentett esetekben mozdithatók el, az egyházmegye Ítélete alapján, — minden ily ítélet az egyházkerületre fölebbezendő. 60. §. Ideiglenes tanítót — rendes tanitó hiányában —• szintén az iskolaszék ajánlatára az egyházközségi tanács választ, a rendes tanitó helyetteséül, a legközelebbi választásig, vagy egy év tartamára; rendki-