Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-08-17 / 33. szám

l)e elég legyen most, korunk bűneiben önma­gát tépő s a magyar prot. lelkészek ellen világgá bocsátott vádakra ennyi. Mi pedig testvérek, kikre bízatott a Jézus Krisztus evangyéliomi egyházá­nak, a hitbeli megyőződésnek és szabadságnak szent ügye itt a magyar földön, mely a mi hazánk; ha mint az előttünk élt munkásai az Ur ezen sokat sanyargatott szőlőjének , üldöztetünk , lenézetünk , nyomorgattatunk is; a nekünk adott erők szerint igyekezzünk betölteni feladatunkat, szolgáljuk istenün­ket, Krisztusunkat, nemzetünket és hazánkat minden ügyeiben szent lelkesedéssel, öntudatos komolysággal; a bántalmak és méltatlanságok, a helyett hogy elvennék kedvünket, vezessenek önvizsgálatra, vigyenek elébb s gyarapitsanak azon meggyőződés­ben, hogy az evangeliom hirdetőinek templomban és templomon kivül, szóval és példaadással, a társa­dalomban mindenütt ott kell lenniök s Isten országá­nak dicsőségére s a társadalmi erények póldaadására, mint a hegyenépitett város ragyognunk. Adja Isten ! CELDER MÁRTON. ISKOLAÜGY. Iskolai értesítők. — Hatodik közlemény. — 70) A körmöcbányai m. kir. állami főreál­tanoda 9-dik évi értesitője. Igazgató Schröder Károly. Értekezések: Kisfaludy Károly drámái, Dr. Versényi Györgytől. Tanulók sz. 256., akikhez járult még a szegedi íőreáltanodából év közben fölvett 32 tanuló. Ez utóbbiakat részint az intézet kebelében fenálló tápinté­zeti egylet, részint a polgárság teljes ellátásban része­sítették. 71) A kőszegi kath. gymnasium értesitvénye. Igazgató Dr. Stern Pál. Értekezés : Madagaskar, Hor­váth Bálinttól. Tanulók sz. 159, kik közül helybeli csak 25. A tanárok szent Benedekrendiek. 72) A lévai kegyes tanitórendi kisgymnasium értesitője. Igazgató Szabady Gyula. Értekezés : Néhány év az intézet történetéből, Frank Ferenctől. Tanulók sz. 190 ; az 1-ső osztályban 82. Az intézet, mely 1851-ben szünetelt, a Thun-féle rendszer alatt is megtartotta magyar jellegét, hivatalos jelentéseit latin nyelven szer­kesztő, és a legnagyobb erőfeszítéssel iparkodott a ger­manisatió ama nevezetes éveiben is a magyar szellemet ápolni. A magyar nemzetiség körüli missiójának ma is derekasan megfelel, amennyiben a szomszéd megyebeli tót vagy német ajkú gyermekek, mire itt a négy osz­tályt bevégzik, tökéletesen elsajátítják a magyar nyelvet és szellemet. Hogy a tanulók szabatos előadási modor­hoz szokjanak, a 3 és 4. osztálybeliek a lefolyt évben hetenkint szavalási gyakorlatokat tartottak. Ezen gya­korlatokkal más algymnasiumokban is pótolni lehetne az önképzőköröket. 73) A 1 ő c s e i m. kir. állami főreáliskola értesi­tője. Igazgató Kupetz Lycurg. Értekezések: Az égés tüneményei, Borostyány Bélától. Eszmék és észrevételek az ifjúság erkölcsi nevelésének állapotáról és érdekeiről, Imrei Jánostól. Az intézet története az első évtizedben, az igazgatótól. Tanulók sz. 114, az év végén 109, mely utóbbiak közül helybeli csak 35, vallásra nézve 39 zsidó, 35 ág. h., 24 r. kath., 11 helv. h. Az intézet az ev. államgymnasium helyén, 1869-ben nyittatott meg két osztálylyal; 1876-ban lett nyolc osztályúvá. Az első négy évben az iskola népessége fokozatosan szaporodott; de amint a reáliskolák nyolc osztályú intézetekké alakít­tattak át, a tanulók számában beállt a fogyatkozás. Tiz óv alatt az állam az intézetre kerek számban 150 ezer forintot költött s e szerint egy-egy tanuló átlag 107 frt 22 krba került. Ösztöndíjak fejében tiz év alatt mind­össze csak 880 frt. osztatott ki; tehát kevesebb, mint sok tanintézetben egy év alatt. A tanárok a lefolyt évben nyilvános felolvasásokat tartottak. 74) A lőcsei kir. kath. főgymnásium értesítője. Igazgató Halász László. Értekezés: A magyar dráma története Dugonics Andrásig (2-dik közlemény), Behyna Gyulától. Tanulók sz. 316. Császka szepesi püspök, 29 tanuló tartására 1244 frtot adományozott. 75) A lőcsei felekezetnélküli felsőbb leányiskola értesitője. Magyar ós német nyelven. Igazgató Kupetz Lycurg. Értekezés: Egy szó a felsőbb leányiskola, főleg a magasabb leányoktatás érdekében, Kordos Gusztáv. Növendékek sz. a két osztályban 20, kik közül 16 ág. h., 4 r. kath. 76) A losonci állami elemi iskola értesítője, 3-dik évfolyam. Értekezés: A szülék hivatása, Nagy Józseftol. Növendékek sz. 109, kik közül 61 ág. h., 3 zsidó stb. A négy osztályból álló intézetben ketten taní­tottak. Iskolai könyvtár alapíttatott. 77) A losonci m. kir. állami főgymnásium ér­tesitője. Igazgató Kunc Elek. Értekezések : A légkör természettanából, Winter Józseftől. A Losoncon és vi­dékén tiz év folyama alatt észlelt meteorologiai tünetek évi és havi közép értékei. Dr. Plichta Somától (nem tanár). Tanulók sz. 260, kik közül 78 r. kath., 77 zsidó stb. Az 1-ső osztályban, dacára annak, hogy többen visszautasittattak, 79 tanuló volt. A 7-dik osztály meg­nyittatott ; a jövő tanévben a 8-dik is meg fog nyittatni. Tanszerek beszerzésére 1500 frt. utalványoztatott. A tanári kar nagy buzgalmat fejtett ki egy Losoncon lé­tesítendő női középiskola felállítása érdekében. 78) A magyaróvári m. kir. gazdasági aka­démia értesitője. Igazgató Dr. Masch A. A hallgatók sz. 216, kik közül 167 magyarországi, 49 ausztriai és 65*

Next

/
Oldalképek
Tartalom