Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-08-10 / 32. szám

2. A budapesti tanitóegyletnek magyarországi tanitói szövetség tárgyábani átirata. Azonban, mivel az alapszabályokat még ez ideig nincs szerencséje körgyűlésünknek ismerni, határozott megállapodásra, illetőleg véleményadásra nem jöhetett. 3. Hogy az értekezlet által bárminemű előadással megbízottak, ha személyesen nem jelenhetnek meg munkájokkal, az előadásra kitűzött tárgyat írásba foglalva jó eleve küldjék el az elnökhöz, a mikor egyszersmind elmaradásukat is igazolni kötelesek. Voltak még ezeken kivül több fontos tárgyai is, de melyek inkább csak saját magunkra, illetőleg az alsóbojsodi tanitóitestületre vonatkozván, azok közlését nem tartom szükségesnek. Az értekezlet után a valki ref. egyház közebéddel látta el a jelenlevőket. HAGYMÁSI PÁL körelnök. * TÁRCA. „Milyen legyen a hű lelkipásztor jelleme, János ev. IQ-ik fejezete és az élet útmutatása szerint?" A ki jól megtekinti a megváltón::k János ev. 10-ik ejezetében a hű lelkipásztorról adott gyönyörű képét, az nem győz eléggé csudálkozni a Krisztustól eredő rövid elbeszélés teljessége, a lélektani mély belátás finomsága és a tapasztalásból elvont tanúságok kitűnő alkalmazása felett. Rövid szavakban egy egész életet, pár vonásban egy correct jellemrajzot s néhány tételben egy kész tant ád az idvezitő. Nem csoda tehát, ha mi ezen, a megváltó szavaival festett képet oly jelentősnek tartjuk, hogy némi aggodalommal gondolunk reá: hogyan fogjuk azt mi, úgy a mint az lelkünkbe vésődött a János-féle előadás alapján, az üdvözítő által nyújtott képhez méltóan rekonstruálni ? Legjobb vezérünk lesz itt is, mint mindenekben, ő maga; azért tehát vele kezdjük s azon rendben, a melyben ő a hű pásztor jellemét festi, azon rendben fogunk mi is igyekezni egy egységes képet előállítani. Ne tulajdonittassék nekünk hibául, ha a magasztos példán fellelkesülve mi is úgy mutatjuk fél a lelkipásztor képét, a mint az az életben előtűnik s kezdjük ott, a hol az Ur azt megkezdette, midőn János ev. 10 f. — 1 mondja: „Bizony, bizony mondom nektek: A ki a juhoknak akiokba nem az ajtón m egyen be, hanem másunnét hág be, lopó és tolvaj az(

<

s befejezzük azt ott, a hol mondja: „A jó pásztor az ő életét adja a juhokért4

(Ján. 10 — 11), mert ezen két nyilatkozat között az életet, mint egészet tekintve, (és nem mint nagy kincset, mire az elbeszélés folyamán visszatérendünk és a mi a hű pásztor jellemének legfényesebb vonását képezi) hanem mint külső keretet, egy egész emberi élettörténet vagyon. Mi ezen élettörténetet egy lelkész elbeszélésének alakjában fogjuk előadni. * „Midőn a lelkészi magasztos pályára lépni határoztam el magamat, számot vetettem ugyan önmagammal s erős önvizsgálat után, melyben arról volt szó, váljon képes leszek-e mindazon kívánalmaknak megfelelni, melyekkel egy lelkészszel szemben méltán áll elő a tudomány és az élet, de a mi ennél főbb az egyház, melynek szolgájává és az üdvözítő, kinek tanítványává lesz az illető, — teljes erőmből, lelkem egész komolyságával határoztam el magamat, egy igaz lelkész, egy valóban hű pásztor minden erényeit megvalósítani, — mindamellett, mivel: „Homo sum — és— nihil humán i a me alienum pnto® meg kell vallanom, hogy igen gyakran voltam azon esetben, hogy a kitűzött s egyedül helyes útról, ugy, a mint az nekem érett megfontolás és lelkiismeretem, a szivemben lakozó isteni szikra utmutatása szerint egyedül lehetségesnek látszott, letérjek. S ' hogy ezen eset oly gyakran fordult elő nálam, nem más, hanem emberi gyarlóságom: a testi ember az oka, vagy ha ugy tetszik, „a kor szelleme/a mely könnyed világias életélvezetre liivja fel az embert, s a mely ama komoly intést : »Minden órádnak leszakaszd virágát" — úgy értelmezi: élvezd helyzeted, életed előnyeit, kellemeit, — 1 s azt: „Használd fel az órákat, az idő eljár* alacsony epicureismus empiricus eudaimonismusa szellemében ér-i telmezi s „Élvezd a jelent, ki tudja mit hoz a jövő ?-vé változtatja, — szóval a földi ember az oka. Nehogy ezen emberies gyarló vágyaimat, óhajtásaimat, érzelmeimet folytonosan hosszasabban kelljen jeleznem (tehát, si licet parva componere magnis — folytonosan el kelljen mondanom Pál apostollal: sőo&r] goi ov.óloip rrj oaQy.i* 2 Kor. 12 — 7.) ezen emberi gyarló elemet magamban egy barátomban, kit Földinek akarok nevezni, fogom személyesíteni. * Midőn theologiai tanulói pályámat végezve s ahitjelölti vizsgán képesittetve először gondolkoztam az életről az iskolán kivül, először néztem bele teljes öntudattal azon jövőbe, melyben nekem nem csak állást szereznem, mert hiszen az hivatásnak kevés, hanem az emberiség fejlődésében, az egybáz céljai elérésének segítésében tényezővé kellend lennem; először éreztem az igazán komoly aggodalmat is az iránt: váljon képes leszek-e én ezt megtenni, --- először ébredt föl lelkemben csekélységem tudata egész nagyságában, — de igaz, először ébredt fel lelkemben azon benső kimondhatatlan öröm is, mely a komoly törekvéssel jár, mert hiszen eszembe í jutott, hogy Isten segedelmével s a Krisztus példáját folytonosan szemem előtt tartva, az lehetséges s igy először élveztem a teljesített kötelesség tudatának előizét, boldogságát. S innen van, hogy elhatároztam, azon szorgalmat, melylyel eddig tanulói kötelességemnek megfelelni igyekeztem, megkettőztetni s mindent fölhasználni az élet va-