Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-08-10 / 32. szám

zsellér felett előnynyel bírjanak; kivált midőn egyházközségi adózásunkat főleg nevelési, tanítási célok teszik szükségessé, iskolai terhekre nézve pedig a népnevelési törvény az adóforint utáni percentes adót fogadta el minden megszorítás s kiváltság osztása nélkül irányadóul ? 7) Ha az államkormány szükségét látja, hogy tisztviselőinek állásán könnyítsen, nem hatásosabban intézkednék-e saját hatáskörében maradva azoknak fizetése emelésével, vagy ha épen adómentesitő szabadelvű szabadalmakat kell osztogatni, állami adójuk alóli mentesitésökkel, tehát az állam rovására intézkednék, melynek a tisztviselők szolgálnak, nem az egyház rovására, mely a tisztviselőknek is szolgál ? 8) Nem lópte-e át az államkormány az egyházzal szemben őt megillető jogkörét, ténylegesen intézkedve az egyházak jövedelmének egyik forrásáról ? 9) Avagy az államot megillető főfelügyeleti jog, mely szerint vigyáznia kell, nehogy az állam az egyház intézkedése által kárt valljon, egyóbb jogot is involvál, például tényleges intézkedési jogot az egyház belügyeiben, törvónybiztositotta önkormányzatának anyagi létfeltételeiben ? 10) Avagy kárt vall-e a társadalom, ha az állami tisztviselő is, mint minden egyóbb szegény emberfia, az egyház törvényes képviselete által törvényesen meghatározott módon ós arányban adózik cultus és nevelési célokra ? 11) Nem megtámadása-e a miniszteri intézvény az önkormányzatnak, melynek a józan ész szerint természetes folyománya, hogy az önkormányzattal felruházott egyház saját egyházhatósági jogkörében híveinek arányos anyagi hozzájárulását szükségleteinek fedezésére igénybe vehesse? 12) Nem flagrans megsértése-e a miniszteri rendelet országos törvényeinknek, névszerint a prot. egyház szabadságát, fenállását, önállását, öokormányzatát biztosító régibb törvényeknek, melyek szerint szabadságában áll a prot. egyháznak egyh. szolgákat beállítani, templomokat, lelkészlakokat, iskolákat felállítani vagy azokat javítani (s mind ezt természetesen nem a levegőből, sem tőkéiből, melyek nincsenek, sem az állampénztárból — mert az 1848. 20. t. c. 3 § - a még akkor írott malasztul sem íratott bele a corpus jurisba — hanem híveinek saját kópviseletök által meghatározott módon és arányban igénybe vett anyagi hozzájárulásával) nem niegsértése-e az ujabb 1868-ik 38. t. c. 11. §-ának, mely szerint a hitfelekezetek híveik anyagi hozzájárulását a saját kópviseletök (tehát nem a miniszteri tanács) által meghatározandó módon és arányban mint eddig, ú g y ezután is igénybe vehetik ? 13) Es ha igen — szabad-e a törvény végrehajtására hivatott közegnek törvénytsértő rendeletekot kiadni ós az 179°^ évi 26. t. c. 1. §-a nem vonatkozik-e ily rendeletekre is? 14) Ha minden kérdésem igenlő választ nyerne, nem aggasztó-e azon körülmény, hogy alkotmányos s épen szabadelvű kormány alatt, melynek kebelében a prot. egyház jeles férfiainak kiváló állás jutott, minduntalan találkozni a hatalom egy-egy túlkapásával, önállásunk, önkormányzatunk törvónybiztositotta jogaink megnyirbálásának egy-egy kísérletével, mint akár az absolutismus virágkorában ? Tliun idejét nem érteni ; mert e párhuzam sértené Tisza Kálmán ur ő excellentiájának önérzetét (pedig én sértő lenni nem akarok, csak aggodalmaimban keresek megnyugtatást !) és mivel a prot. egyház egyházi adó kivetési jogát nem szorította meg Thun miniszter ur sem, azt a néhány hétig tartó s minket a törvényes oltalmon kivül helyező állapotot kivéve, melynek megszüntetésére hálásan emlékszünk vissza Tisza Kálmán ur oroszláu bátorsággal küzdött. 15) És ha aggodalmaink ezen megtámadtatásunk rövid időközönkint meg-megújuló rohamai miatt nem alaptalanok, lehet-e akkor az egyháznak néma hallgatással fogadnia ezen magában véve bármi csekély praktikus eredmónynyel, de elvi szempontból nagy jelentőséggel bíró miniszteri rendeletet? 16) És ha végül ezen miniszteri rendelet, mely a prot. egyh. egyik javadalmi forrására, tehát per tangentem a vallásfelekezetek egyh. és iskolai szükségeinek fedezésére irányozza figyelmünket, ugy véletlenül eszébe juttatná a hivatott köröknek az 1848. 20, t. c. 3. §-át, vájjon az evő állatból étek jönne-e ki ós az erősből édesség jönne-e ki ? vagy azt kellene-e mondanunk, hagyjátok meg szegói^sógünket, csak hagyjátok meg jogainkat? . . . y—z A közszellem rohamos hanyatlása mellett örvendetes jelenségképen tűnik fel az, hogy legalább egyházi téren nem lankad az éberség, mely a szabadság megóvása érdekében őrködve a hatalomnak