Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-01-19 / 3. szám

választja a községi népiskolatanítót a felekezeti népis­kola tanítótól. — És épen ezen két tétel összeférhetlen­sége támasztotta bennem fent írt azon kérdésemet: „Hogy ezen törvény-cikkek tulajdonképen kikre tartoznak?" Igen! Mert hogy csak a kötelesség teljesítése háruljon ránk különbség nélkül tanítókra a megírt törvény-cik­kekből, míg a hol segélyezésről szól, elutasíttatnak a fe­lekezetiek, nézetem szerint csakugyan nem lehet; mert ez igen sajátságos magyarázata volna a törvénynek. Vagy kötelező a törvény — úgy a mint van — v &gy nem? — Ha igen, akkor nemcsak a kötelesség teljesí­tése, hanem a segélyezés is illeti a felekezeti tanítókat, ha pedig nem kötelező, akkor épen úgy nem illeti a kötelesség teljesítése, a mint nem illeti a községektől való segélyezés. Ez nézetem szerint épen oly tisztán jogi oldala a kérdésnek, mint midőn ugyancsak a fent idé­zett szerkesztői üzenet így szól: »Ez szerintem a kérdés tisztán jogi oldala," De, hogy ezen jogi oldalt közelebbről megtekint­sük, olvassunk el ugyan a fent címzett számban egy ne- j hány pályázati hirdetést: „1. Rékas községében a 11. leány-osztály tanítójá­nak állásával össze van kötve az ismétlő leány-tanoncok i ingyen tanítása.® »2. Pohorellára egy segédtanító kerestetik, köteles­sége : alsó három vegyes osztályt, valamint az ismétlők felét önállóan tanítani.* „3. Kis-Tata. Tanítói állomás üresedésben van. Jövedelem : Tandíj 30 tanonc után 30 frt., ismétlőktől 4 — 5 frt stb/ Hogy ezen állomásokon elvitázhatlan kötelessége a tanítóknak az ismétlő iskola vezetés, — ez tény ; mert ki van mutatva mi a teendője. De vájjon iig}*- áll-e a következőknél ? : Komárom megyei Für községben. Tolna megyében kebelezett Paáni hitközségben. Szabolcs me- , gyében létező Uj-Vencsellői anyaegyház községben stb. hol egy betűvel sem említtetik az ismétlő iskola vezetés. 1 Hogy ezen állomásokon is, midőn helyét már el­foglalta az illető egyén, kötelességének erőszakolják az ismétlő iskola tanítását, ez már megint, igen furcsa jogi követelés; — mert hiszen régi közmondás: „Sze­gődött bér, osztott konc.* Vájjon kötelessége-e a gym­nasiumi tanároknak a bölcsészeti vagy hittani folyamon tanítani — ha az előre ki nem jelöltetett — pedig hát ez épen oly kiegészítő része a gymnasiumnak, mint a szerkesztő úr elvitázhatlan ismétlő iskolája a népisko­láknak. Egyébiránt hogy maga a törvény is különbséget tesz az ismétlő és mindennapi iskola vezetése közt, világosan mutatja az 50. §. mely így szól : »A 12-ik évet betöltött s általában azon gyermekek, kik a min­dennapi iskola egész tanfolyamát bevégezték, az ismétlő iskolába kötelesek járni. Ha ugyanazon helységben hítfe­lekezeti vagy egyéb népiskolák is volnának, melyekben csak hat évi tanfolyam van, azon iskolákból kikerült gyermekek is 15-ik évök betöltéseig kötelesek a köz­ségi ismétlő-iskolába járni." Hát nem felteszi-e ez, hogy a felekezeti iskola csak hat évi tanfolyamú ? s hogy ily esetben a község külön fizetéssel tartozik a tanítót az ismétlő-iskoláért dijjazni ? — Illetőleg, nem a felekezet, hanem a község által dijjazott tanító kezelése alá tartozik az ismétlő-is­kola vezetése. — S miként tartoznék a felekezeti tanító, ki a tanítás mellett egyházi terheket visel vagy is köte­lességeket végez, — mondom, miként tartoznék azon dijjért, melyet századok óta fizetnek az egyházak — s melyet akkor alapítottak meg, midőn még ismétlő-iskolá­nak híre se volt — ismétlő iskolát is tanítani. Sem egyik, sem másik felekezet nem hozta be az ismétlő-iskolákat, sem a tanítói értekezleteket, hanem behozta azt az 1868; évi népiskolai törvény és így hogy olyan nagyon tiszta jogi kérdés volna az ismétlő-iskola vezetés még ott is, hol a tanító meghívásakor erről szó sem volt, azt már méltóztassék megengedni, hogy két­ségbe vonjam. De legyen felekezeti különbség nélkül minden a törvényben megirt kötelesség múlhatatlan teljesítése a tanítóknak dolga, készséggel viselendjük. Csak arra bátor­kodom kérni a Szerk. urat, hogy: ugyan ekkor, ha némi parányi részben segélyezést igér a törvény, azt is élvez­zék minden felekezeti különbség nélkül a tanitók. Es ez, úgy hiszem, szinte igen jogos oldala a dolognak. S minthogy még ez sok helyen nem úgy áll, ismételve kérem a Szerk. urat, valamint minden hivatalos közeget: méltóztassék becses figyelmüket az ilyenekre is kitér jeszleni. HAGYMÁSI PÁL, ref, tanító, a, mezőkeresztest tanítóikor elnöke. TÁRC A. A ref. segédlelkészok érdekében. Régi tárgy, régi nóta; de hallgat is róla a kró­nika régóta. Pap, kathedra, papi ruha, üres templom, fizetés­minimum csépelve vannak egész az unalomig. A „verbi divini minister* kér, kiált, panaszolkodik tractuson és sajtóban egyaránt, hogy a conventió kevés, ami van is nem egyéb mint gizgaz, rostaalja, ocsú. A vén pap kesereg, mert a nyáj züllik, a vallás-erkölcsi élet teng, pang, hanyatlik, a földöntúli szent vágy és szomjúság kialudni készül. Reetor, preorans, preceptor memorandu­mot penderít, könyörgést szállít a zsinathoz léghajón, hogy végre valahára könyörüljön más az ő lenézett falkájukon is. Csak a „verbi divini ministri minister" (alias capellanus) hallgat. Annak nincsen semmi baja. Ugyan mi is volna ? Se nem szánt, se nem vet, se nem rustikál, mégis táplálja az isteni gondviselés mint az égi madarat. Aztán övé az egész világ, lakadalom, disz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom