Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-06-08 / 23. szám

Hogy ily viszonyok között a lelkészek állása mind több több nehézséggel találkozik, itt ott majd nem egészen problematikussá lesz, a dolog ter­mészetében fekszik. Hiszen a lelkészek csak is az eszményi világ, az isten, vallás, erkölcs szolgálatá­ban állanak. Ha pedig azok az eszmények a mate­rialistikus világnézet által háttérbe szorittatnak, természetes, hogy a lelkészek tekintélye is fogy, üdvös tevékenységök nem ismertetik el, sőt nagy tetszés között hirdetik a községekben a materiálisták az uj evangéliumot: ,,Templom és pap a világ ha­ladó szekerén már csak az ötödik kereket képezik/' Ezen materialistikus iránynak egyszersmind tulajdonitható, hogy a vasárnap is megvettetik és szentnek nem tartatik, mert hiszen oly ügynek akar a vasárnap szolgálni, mely eszményi, ós így mint nem valódi, tekintetbe nem vehető. A bálok ós mu­latságok szombaton rendeztetnek, mert a következő napon nincsen kötelesség, melyet teljesíteni kellene. Az 1868-dik évi 53 t. c. 19 §-a rendeli ugyan: ,,Vasárnapon azonban minden nyilvános és nem el­kérülhetlenül szükséges munka felfüggesztendő, — de a materialismus követői legkevésbé sem gondolnak e törvénynyel. Vasárnapon isten, vallás ós lelkök iránti kötelesség teljesítése nem szükségeltetvén, gyűléseket, összejöveteleket hívnak össze és így má­sokat is tartják vissza a templomlátogatástól. A lelkészre nézve, ki lelkiismeretesen készül; nem dog­matikus szőrszál hasogatásokat, hanem életre való igazságokat szívből jövő ós szivre ható módon hirdet, — ily lelkészre nézve, mondom, nagyon kellemetlen tünemény, ha üres a templom, és különösen azoktól nem látogattatik, kikhez szólani leginkább akarna. Luther előszeretettel hirdette: amit ti vilá­ginak neveztek, a felsőséget, mesterséget, családot stb. az mind Isten szent rende, ós a ki azt végzi hittel, a szívnek teljes odaadásával ós öntudatos vonatkozással istenre ós szent akaratára, az szent művet és isteni tiszteletet végez. Igy valósulna az Isten országa e földön, hol Isten az uralkodó, az ő akarata erkölcsi szabadságban elismertetik ós teljesíttetik.*) Ily eszményi világi nózlet mellett megint megtelnének a templomok ós a lelkészek tiszteletben tartatnának, feltéve ha mint szónokok, lelkipásztorok ós a többi tekintetekben is valóban tiszteletre méltók. Valamint az sem tagadható, hogy *) Wissensehaftliche Vortr&ge iiber religiöse Fragen 1877, 78. | még a legderekabb lelkész is csak malum nec ssa­riuin képen nézetni ós türetni fog ott, hol a ma­terialisticus, istent, vallást tiszta erkölcsöt ós az egész eszményi világot tagadó iráuy lábra kap ós mindég szélesebb köröket foglal el. Ha így a lelkész morális viszonyai nem igen kecsegtető rózsaszínben mutatkoznak és nem felette irigylendők, úgy másrészről anyagi kilátásai sem va­lami szerencsések. Népünk elszegényedése folyton nő. Világosan egy szőlőkert és hozzátartozó szántóföld 400 frtnyi adósság fejében 4 frton ós 90 kron adatott el. Itt a felvidéken egy birtok 800 frtnyi értékkel birt, de alig akadt vevő, ki 80 frtot adott érte. Ily pénz­szükség között ki szenved közvetlenül ? A lelkész. Ha már úgy is kevés a fizetése, ós kisebb helyeken akár hány esetben 400—500 forintot kap, községének elszegényedése alatt, még siral­masabb lesz anyagi helyzete. Mindenki szigorú­sággal behajthatja fizetését, csak a lelkész nem. 0 mint valami végrehajtó a koldustól nem veheti utolsó holmiját, hanem száz meg száz elnézéssel és tekin­tettel kell lennie azok iránt, kik az idő mostoha vi­szonyai alatt nem képesek fizetni. Ha elszegényednek a hívek, a lelkész is szógényebb lesz, akármilyen összegek legyenek a papiron ós hiványban kimutatva. És igy nem tagadható, hogy kivált kisebb községek­ben semmi állás nem szenved súlyosabban a jelen anyagi mostoha viszonyok alatt, mint a lelkészé. Ily morális és anyagi árnyoldal ok mellett na­gyon valószínű, hogy a papi állásnak mind kevesebb követője lesz és hogy a theologusok száma még in­kább fog fogyni. Háromszáz éves korszakban 1557-*1858 csupán Jenában 2160 ev. ág. hitv. theo­logus tanult, úgy hogy átlag 7 egyén esett egy évre.*) Ily szám viszonyokat most már nem közelít­hetünk meg. A múltban könnyen tudjuk magunknak meg­magyarázni e sűrű látogatást. A theologus pá­lyája a legnagyobb tiszteletben állott. A legelőkelőbb családok fiai vágyódtak utána. A theologiai pálya­futás külföldön gyakori ösztöndijak által könnyítte­tett ós lehetővé, vonzóvá tétetett.**) Most a helyett, *) Jena Hungarica... . auetore A. Ludovico Haan, Gyula 1828. **) Schwartner statistikájának II. részében 414. lapon a* evangelicusok számára 10, a reformátusok javára pedig 20 külföldi városban ily ösztöndíj megállapítását említi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom