Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-05-25 / 21. szám

ekkor épen nem volt, s őszig nem is szándékoztak hívni). Nagy meglepetésemre segítségeműi jött egy — comicumnak is beillő furcsaság. Az én lutheránus colle­gám ugyanis tót származású levén, egykor a kathedrá­ban e helyett: elmélkedem előttetek, azt találta mon­dani : álmélkodom előttetek. Ez időtől fogva nem volt nyugta. Egyházán kivűl gúnyolták, kikacagták; egyházában szégyenelték. Kapta tehát magát az én jó kollegám, év közepén lemondott a papságról. S a hely­beli ó h i t ű e k akkor üresen álló lelkészlakát kibérelve, egy pápista asszonyt magához hódítva gazdasszonyul, elkezdett tanítani zsidó gyermekeket, 8 maga 1 u t h e­ránus levén. Azután adta az urat, keztyűben járt, s tán még kávét is ivott. — A világért sem irtani volna ide ezt a történetet, ha az utolsó betűig igaz nem volna. Igy ürességben lévén mind a két hivatali állomás, soha jobb alkalom nem kínálkozott az egyesülés megkísérlé­sére. Készítettem is azonnal tervet, s azt íobb vonalai­ban ideírva ajánlom a szegedieknek. E terv következő volt: Legyen egy templom, egy pap­lak, egy iskola, egy rendes lelkész, és egy felszentelt segédlelkész. A paplakot foglalja el amaz, a tanító­lakást emez. A rendes lelkész tanítsa mind két fele­kezet ismétlő, a segédlelkész tanítsa mind két fele­kezet mindennapi iskolásait. Ha a rendes lelkész kál­vinista, akkor a segédlelkész lutheránus legyen. Ha amaz változik, a lutheránus fél válasszon rendes lelkészt, s a kálvinista kérjen segédlelkészt. Általában a választási jogot mind két fél felváltva gyakorolja. — A templom­ban álljon úrasztal és oltár, a kathedra mellett jobb és bal felől. A rend. lelkész tartson isteni tiszteletet saját egyháza rítusa szerént az egyik vasárnapon, a segéd­lelkész szinte saját egyháza rítusa szerént a másik va­sárnapon. Enekvezérrol mindenik fél maga gondos­kodjék *) — Ünnepek alkalmával első ünnepen a rendes lelkész, második ünnepen a segédlelkész szol­gáltassa ki az urvacsorát saját egyháza rítusa szerént, de már a következő ünnepen a segédlelkész egyházáé legyen az első ünnep, a rendes lelkészé a második, — s így mindég felváltva. — A. keresztelést, esketést, temetést mindenik egyháztag saját felekezetebeli lelkésze által végeztesse; temetéseknél azonban, kívánatra, mind két pap szolgálhat. — Mind két fél anyakönyvei külön vezettessenek ; de csupán a rendes lelkész által. — A presbyteriumot mind két félből egyenlő számmal válasz­tott tagok alkotják. Ennek elnöke a rendes, jegyzője, de egyszersmind szavazattal bíró tagja a segédlelkész. — Mind két fél egyenlő arányban adózik a közös pénz­tárba, melyet a két felekezetbeli két gondnok kezel. — A rendes lelkész fizetése 600 ft, a ségédlelkészé 400 ft, és a tandíj, sat. sat. — Szóval, a dogmák és rituálék teljes érintetlen hagyása mellett, csupán és egyedül vagyoni *) A mi itt könnyű volt, mert a tanitói hivatalok igen gyakran ürességben levén, ilyenkor az ipai'os osztály ifjabb tagjai vezették _az éneket, s igen jeles énekesek képződtek közűlök. Cs. P. uniót terveztem, s azt oly bölcsen kifundáltam, hogy józan eszű embernek nem lehetett ellene kifogása. Nem is volt. Sőt midőn tervemmel mind két fél előkelőbbjeit bejártam, lelkesült örömmel fogadtatott az mindenütt, különösen lutheránus részről. Egy kitűzött napra tehát, midőn tervemnek már minden prot. egyháztagot meg­nyerve lenni hittem ; midőn a leendő egyesülésről, mint bizonyosról már az egész város beszélt, s pedig rokonszen­vesen, egynapra mondom, közös népgyűlést hívtam ösz­sze a mi tágas tantermünkbe. Az én embereim megje­lentek az utolsó szálig, a lutheránusok közül azonban hiányoztak, de nem sokan. A népgyűlés egyhangúlag elfogadta a vagyoni egyesülés elvét általánosságban, — azután a részleteket vettük tárgyalás alá. Alig mentünk keresztül egy-két ponton, íme három férfiú jön hozzánk, kik előadták, hogy a lutheránus . egyház német tagjai szintén összegyülekeztek egyik társuknál, s Őket bizták meg azon elhatározásuk hírűi hozására, mely szerént ok nem fognak egyesülni, ,mert tudják, hogy egyesülés esetén az ő számukra külön német prédikáció nem fog tax'tatni, miként eddig tartatott. Ha pedig az egyesülés nálok nélkül is megtörténnék, olt családostól p á p i s­t á k k á lesznek. (Lehetett 10 család, de mindnyájan tisztán beszéltek magyarul): »Nohát menjenek, kiáltának a magyar lutheránusok, ugy is mindég ők hintik közöt­tünk a konkolyt®. — Hogy mily padlás-verő lárma kerekedett erre, azt csak az képzelheti, ki egyházi népgyűlésen már volt jelen. Nekünk azonban egyszerre elment minden kedvünk a célba vett házasságtól, kije­lentettük tehát, hogy ily áron, s ily körülmények kö­zött mi sem óhajtjuk az egyesülést. A mi most nem, talán sikerűi idővel, mondám én bezáró beszédemben, mire valaki ezt a rövid ekhót vágta vissza az ajtó mel­lől — soha ! S valóban még most is külön válva nyo­morog ez a két kis egyház. Egyik nagyobb koldus, mint a másik. Elsorvadnak, elenyésznek lassanként, mint a mellbeteg ember. Épületeik összedőlnek, a romo­kon pedig fel fog emelkedni a hatalmas pápistaság Jé­zus-szobra. Gyermekeik már most is cath. iskolákba jár­nak, s mikorra e gyermekek emberkort érnek, már mint catholicusok fognak térdelni e szobor előtt, talán épen azou helyen, hol egykor a sz. keresztséget nyer­ték .... Pedig a magyarhoni prot anyaszent-egyház, épen szent vallásunk érdekében, e két egyházra nem száza­kat, hanem ezei eket áldozott. Szegedi protestáns testvéreink ! kérlek benneteket szeretettel, olvassátok el ezt a történetet. CSEPELI PÁL, ref. lelkész. Szerény hang a »Szegedi testvérekhez* cimü cikkre. Midőn Sas János urnák a protestantismus élő szel­lemétől áthatott, s a prtotestáns két hitfelekezet váltania s eultus formájáu fölülemelkedett s csupán a mind két

Next

/
Oldalképek
Tartalom