Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-05-04 / 18. szám

hiszen nem egy izben tapasztalhattuk mennyire semmiben nem vétettek, az annyi reményekkel kecsegtetett úgynevezett uj aera beállása óta egyes egyházkerületeinknek a képviselőházhoz időnként — de mind annyiszor elszigetelten benyújtott kérelmezései; — sőt láthattuk csak most közelebbről is a vallás és közoktatási ministerium költségvetésének tárgyalása alkalmával, miként hangoztak el, ha nem is minden nyom nélkül — mert az egyszer elvetett egészséges mag nem satnyúlhat el termékeny barázdában — de még is eredménytelenül, mind azok beszédei, kik érdekünkben melegen felszólalának. Nem csuda tehát, ha ilyen tapasztalatok után, más módon igyekszünk magunkon segíteni; de megfogható ilyetén helyzetünkben az is, miként talán magunknak is hátrányára, de kétségtelenül az államnak sem előnyére oly merevséggel ragaszkodunk minden létező régihez s féltékenyen őrködünk a legkisebb részletekig — egyben-másban kelletinél is jobban körülsáncolva magunkat — autonom jogaink elődeink e drága hagyománya felett. A minthogy innen származnak aztán azon kormányunkkali számos öszveütkezések, melyeket gyökeresen és tartósan orvosolni miniszteri rendeletek soha sem fognak; a honnan ezek célszerű elintézése is, a — reménylhetöleg e kérdésnél sem mellőzendő — törvényhozásnak van feltartva. Mindez azonban csak akkor fog épen úgy rendes kerékvágásba jönni, mint hála a gondviselésnek, sok más egyebekre nézve is célt érénk már hazánkban vallásügyeinket illetőleg, ha sikerülend közös egyetértésre vergődnünk a további teendőkre s ezeknek mi inódoni életbeléptetésére nézve. Egy országban, melyben a felvilágosodás varázsereje néhány évtizedek előtt sem vala még képes az uralkodó, bevett s tolerált vallások között létezett válaszfalakat ledönteni, s melynek törvényei ma már a vallásos egyenlőséget s egyenjogúságát hirdetik, csak akkor lehetne a protestantismus mindinkábbi kifejlődése s felvirágzása felett kétségbe esni, ha az vagy egészében ferde útra tévedne, — vagy saját kebelében tűrné meg a szakadást • az elsőtől — azt hiszem — maga a protestantismus géniusa fogja egyházunkat megóvni, — mig ellenben a másiknak parancsolni nem tudni vagy nem akarni, a gyávaság vagy önmegsemmisítésre való törekvés bélyegét viselné magán. Ma nincsen már hazánkban egyéb hátra, mint a ma jelzett törvénytábláin tündöklő magasztos nagy eszmét életbeléptetni, a mi hogy nem csekély feladat s csak fokozatosan éretetthetik utói, a dolog természetében fekszik, — a kezdetnek azonban — ha nem akarjuk, hogy a részünkre kiállított kötelezvény, — elévüljön, meg kell egyszer történnie, — de hogy ebben sem nélkülözhető a mi mérvadó befolyásunk, könnyen belátható, — valamint az is, hogy mennyire gyengülne az, magunk közötti megszakadás esetében. Legyünk tehát mindenek előtt országszerte egyek hitben, szeretetben s hárítsunk el mindent, mi a közöttünki bókét felzavarhatná; csak így leszünk anyagi szegénységünk mellett is erősek, befolyásos tényezők e hazában s a rólunk ily módon egy-könnyen meg nem felejtkezhető államnak is minden jóra való törekvéseiben erős és hű támasza. Mindezek után engedje a t. közgyűlés, hogy tanácskozásaikat megnyitottaknak nyilváníthassam. TÁRCA. Zsedényi életéhez. A perzsa költök fejedelme mondja, hogy a multak keserveire örömmel s örömeire fájdalommal gondolunk vissza, örömmel gondolunk vissza például mi magyarok arra a korra, a melyben még a Zsedényihez hasonló loyalis hazafiak a törvényszék elé hurcoltattak, amiért őszintén ki merték mondani azt, ami leiköket nyomta. Öröm tölt el bennünket a gondolat fölött, e kor immár elmúlt s az absolutismus keserves emlékein elmerengve bizony ép oly kevéssé jut eszünkbe ezen emlékeket megsiratni, mint ellenkezőleg a hazafiúi igaz bánat könyei hullanak arcánkra, midőn a költővel régi dicsőségünk után sóhajtozunk. Az 1859 ik év a magyarországi protestáns egyház életében egyike a legmozgalmasabb éveknek. A cs. kir. pátens, — melyben a fejedelem az 1791 : 26 törvénycikk teljes ignorálásával, absolut hatalmára támaszkodva, egyházunkra egy a status quot felforgató merőben uj alkotmányt octroyált, — forrongásba hozta a protestáns egyház tagjait. A pátens ellen megindult oppositió soraiba fölcsapott a többi közt Zsedényi úr, az a „pecsovics41 Zsedényi, akinek kitartó loyalitásától az absolutismus által vérig sértett, üldözött hazafiak immár megvetéssel fordultak el. A tiszai ág. h. egyházkerületnek 1859. sept. 27-én Késmárkon megnyitott gyűlésén, melyen többi közt Zsedényi is megjelent, egy határozat hozatott, mely így hangzik : »A további zavarok elkerülése végett az egyházközségeknek ajánltatik, miszerint a további intézkedések