Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-01-12 / 2. szám

nyadi, az ujabb korban: Lengyel, Szoboszlai, Kis Ádám, 1 Kolmár. De ezek műveit homil. órákon nem tanulmányoztuk, sőt annyira gyarló lábon állt e tantárgy, hogy tulajdonkép egyetlen pred. irót sem ösmertünk ; mert a legatiók s egyéb alkalmakkor használt beszédeinket harmad, negyed kézből ránk szállván, nem tudtuk, kinek a művét hirdetgetjük. Nem volt alkalom arra, hogy Ízlésünk nemesedjék, látkörünk szélesedjék, ítélő tehetségünk fejlődjék. Magunkra, a száraz Paptanra voltunk hagyva, mely körmön font szabályokat adott a prédikáció kellékeiről, elmélettel túltömött, de gyakorlati alkalmazást nem nyújtván, éhen és szomjan hagyá a lelket. Ily képzettségnek, vagyis inkább a képzettség j e hiányának következménye lőn aztán, hogy minden műizlés nélkül beszéltünk, sőt beszélünk ma is azon forrásokból, melyek véletlenül épen kezünkbe akadtak ; | mondtunk, sőt mondunk nagyon gyarló beszédeket, azon hiszemben, hogy azok jók és kitűnők. Boldogok azok, kik nem ily szánandóan mostoha körülmények közt végzék a pályát! kiknél a tanár buzgalma s szakavatottsága pótolta a tankönyv hiányait. Elismerés és koszorú azon derék tanférfiunak, ki első igyekezett pótolni tankönyveink ebbeli mulasztását s a homiletikának uj életet adott, belátva, hogy ennek tani- j tása csak akkor lehet sikeres, ha az a gyakorlatban ; össze van kötve saját pred. irodalmunk tüzetes tanul- ! mányozásával. — Az, ki oly tudatával bir ezen egye- ! dűl helyes irány követésének szükségességéről, kétségkívül nem álland meg a félúton, hanem határozottan törekvend a végcél felé, mely nem lehet egyéb mint egyházi irodalom-történetünknek, mint önálló tantárgynak fölvétele a theologiai szakba. Igenis! Hazai ref. egyházunk negyedfél százados gazdag irodalma megérdemli, sőt méltán megvárja, hogy mint önálló tantárgy a theol. szakba fölvétessék. Nem feltünő-e, hogy míg egyéb tantárgyak p. o. költészet, természettan, bölcsésze' s az egyes szakmák p. o. jog, orvostan szükségesnek tartják sáját irodalmuk történetét is felölelni : azt a theologia mindeddig oly mostohául mellőzte ? .. Hát csak az árva theologusnak nem volna szüksége tájékozásra saját irodalmában ? Csak mi nem kívánjuk ösmerni saját szellemi harcosaink negyedfél százados működését, a kimagasló vezéralakok életét, munkáit ?. . . Megelégszünk-e azzal, mit az átalános irodalomtörténet tán kénytelenségből, hogy a történetet meg ne hamisítsa, mond rólok, kik egyenesen és kizárólag a miéink, saját vérünkből való vérek ! « Azért helyet az egyházi irodalomtörténetnek ! Mert nem felesleges ez, sőt nem említve, hogy a nemzeti s felekezeti érzület leghatékonyabb fejlesztője, gyakorlati szempontból is fontosabb sok egyéb theol. tantárgynál. Nem akarom egyiknek sem jelentőségét elvitatni, de kénytelen vagyok például az exegesisre s itt azon nagy aránytalanságra utalni, mely ezen tantárgyra ' fordított nagy idő és fáradság s a gyakorlati életben , mutatkozó nagyon csekély eredmény közt van. Hányadik az közülünk, ki exegetikai tanulmányainak hasznát venné ? íme a szőnyegen levő bibliafordítás revisiójához két szakemberen kívül több alig ha szól. Míg az egyh. irodalomtörténet megelégednék hetenkénti egy-két órával is s gyakorlati haszna kétségkívül nagyobb lenne ; mert önmunkásságra, gondolkodásra szoktatna, nemesítené az ízlést stb Ha külön tantárgygyá nem avattatnék is, annyit e fontos ügy mégis megérdemel, hogy legalább a homiletikában szorittassék számára egy szerény helyecske. Kezdetnek azzal is megelégednénk, ha egyelőre csak a pred. irodalom története adatnék. Majd idővel támasztana az isteni gondviselés nekünk is egy Toldyt, ki ref. egyházunk átalános irodalomtörtenetét megírná. Mitrovics úrnak szakmája, tehetségei, kedvező helyzete, a pataki dus könyvtár tövében, azon reményre adnak jogot, hogy az itt kifejezett nézet nem csupán kegyes óhajtás, de legalább annak egyik részére nézve a közel jövőben megvalósulható tény lesz. A kezdeményezés mindenesetre az 8 érdeme. Most már haladnia kell tovább a cél felé : Isten adjon neki ehez erőt s kegyelmet ! * SZENTKUTY KÁROLY. Énekszerzők éietrajza-25. Lukács István: a hajdu-szoboszlói ref. egyház anyakönyve 111. kötetének 421. lapján következő bejegyzés olvasható róla: „Anno 1803. Tiszteletes Lukács István akadémián levén a jénai universitásban, onnan hivatott ezen H. szoboszlói ref. sz. Ecclezsiába rendes prédikátornak, és a szokott censurák megadása után ordináltatott s beköszöntött 1803. d. 1. May. ex 2. Tim. 4 : 2, mely predikátiója a „Prédikátori gyűjteményben" ki is van nyomtatva. Eredetét vette Udvariban ns. Bihar Vmegyében 1775-ben. Tanult Debrecenben, s ott két esztendeig poéták tanítója volt, seniorságot végezvén, Jénába ment, onnan hivattatott ide. Collegátusban élt Tiszt. Ormós András úrral harmadfél esztendeig, T. Sójom Balázs úrral félig, Tiszt. Kocsi S. István úrral kettőig, (ez a későbbi pápai nagy hirű professor) Tiszt. Németi István úrral 21. esztendeig, Tiszt. Józsa János úrral 13 évig és 3. hónapig. Kimúlt Julius 10. napján éjfél tájban 1842-ik évben4

. Irta ; 53. 57. 133. 134. 135. 136. = 6. 29. Nádaskai András: hol, s mikor született nem tudatik. Iskoláit kezdte s végezte a S. pataki főiskolában. Ifjúságáról semmi adat sem található többé. 1796-ban Körtvélyesre vitetett lelkipásztorul Tokajból, hol már azelőtt mint pap több évig szolgált. Hogy kitűnő prédikátor, erélyes és buzgó pap volt, mutatják életének következő történetei: 1797-ben a tornamegyei felülő nemesség tábori papjául választatott meg, s mint ilyen első tanítását aug. 22. Tornán a megyeház előtt tartotta, a sereg zászlója alá lett feleskettetése alkal-