Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1879-04-06 / 14. szám
Pál apostollal vereséget szenvedni és megkötöztetni/ mint keblem tiszta meggyőződéséről lemondani; mert tudom, — Ap. Cs. 5: 29. — »hogy Istennek inkább kell engedelmeskedni, hogy sem az embereknek/ A most idézett vallási, nagy horderővel biró vezérigét szemünk előtt tartva, midőn a »Pátens" korszakában, néh. Nagy Mihály superintendens, akkori segédlelkész collegámat, jelenleg Ns. óesai lelkész és egyházmegyei főjegyző nt. Vida Ferenc urat és alólirottat felszóllított a » Pátens" felolvasására: collegám egy hétre elmenekült a »Pátens( < elől Komáromból, én meg nem olvastam fel; megjövetelekor határozottan kijelentettük egyh. főnökünk előtt, hogy ama vallási autonómiánkat megsemmitő „Pátens® felolvasásától vagy mentsen fel bennünket, vagy más gyülekezetbe tegyen át segédlelkészekül. Eszerint a ^Pátens/ a révkomáromi ref. gyülekezet templomában nem is hirdettetett ki. Ezért néh. Nagy Mihály supdens, 100 frt. pénzbirságra, vagy két heti fogságra Ítéltetett. Ezek után én is feljogosiva érzem magamat, felkérdezni Garzó urat: váljon ha ily könnyedén és lágymelegen veszi a crucifixnek a ref. templombai bevivését, urasztalárai feltevését vagy ha ma megengedné a gyomai ref. templom tornyára a keresztnek feltüzést, hiszi-e, hogy a gyomai ref. gyülekezetnek egyetlen egy hiterős tagja se tenné be holnap a lábát, elkeresztezett templomába. Mózes, az izraeliták $r allásalkotója, az egy Isten tiszteletétől áthatott férfiú, az Áron főpap által csinált arany bálvány-istennek porrázuzója, ugyan oly bűnbe keverte magát, a miben Áron lélegzett, midőn az érckigyó bálvány-jelvényt fölállította, hogy aki az izraeliták közül arra tekint, a kigyómarásból azonnal meggyógyul és nem halánd meg. Hogy Mózes is csakugyan bálványcsináló volt, bizonyítja a kegyes Ezékiás király, — II. Kir. 18; 4. — az egy Isten tisztelet helyreállítója, aki elroutá az oltárokat, összetöré a faragott képeket és szétzúzta a Mózes-csinálta bálvány érckigyót is. Mi e téren nem követjük ugyan Ezékiás királyt; de azt el nem tagadhatjuk, hogy a mi nálunk szokatlan, vallási szertartásunknál idegen elem, sőt ama ledühöngött s gyászemlékü korszakokban, embermészárlásra buzdító jelvény volt, arra bizony tisztelettel nem tekinthetünk soha, sőt egy bizonyos visszataszító érzést, annak látásakor elnyomnunk lehetetlen.... „Quod unius aequum, alteri rectum est" elv alapján, ha Garzó úrnak szabad volt az ifjú menyasszonynyal néhány percig foglalkozni, engedtessék meg nekem is, ha e kellemes tárgynál, egy percig időzöm. Midőn én, kérdéses közleményemben, az ifjú menyasszonynak, gyónását visszautasító s tőle a feloldást megtagadó plébános által vallásos érzelmén ejtett sérelmire pár szóval reflectálok, Garzó úr ily gunyoros kitételt kockáztat, zárjel közt: (nagyon érzékeny jelenet lehetett!) engem is feljogosít azon megjegyzésre, hogy a legszentebb érzelmében megbántott női kebel mély fájdalmát, vagy felfogni nem képes közlő úr, vagy engemet vádol sentimentalizmussal ; — én őt, mindkét esetben, rideg materializmusra hajló egyénnek kénytelen vagyok declarálni! Individualiter véve pedig fel a dolgot, kettőnk közt az a különbség, hogy én a sentimentalizmus, — Garzó úr pedig a túlzó materializmus szempontjából ítéljük meg a fiatal szép menyasszonyt. Ama kérdéses esketésre vonatkozó cikkemben, reflectáltam az illető plébánosnak, az evangélikusokat kárhoztató és vallási türelmetlenségét fennen hirdető azon kifejezésére: »eretnek/ de utaltam egyszersmind azon törvénybe ütköző eljárására is, miszerint ő még most is reversalis-adásra kényszeríti a vegyes házaspárt: mégis legnagyobb csodálkozásomra, sem — szerkesztő úr, sem pedig az élesen bírálgatni szerető Garzó úr, legkisebb megjegyzést sem méltóztattak kockáztatni e tárgyban; nagyt. szerkesztő úr tán azért, mivel a 40 éves irodalmi pályáján, volt már elégszer szerencséje lándzsát, törni ama fekete sereggel; de a melynek gyászvitézei, a hadviselő népek jogai ellenére, | megmérgezett nyilakkal lődöztek feléje ; — Garzó úrnak pedig tán azért nem tetszett bátorkodni ama lódarázsfészekbe nyúlni; mivel az egyszeri uj magyar újoncként, ki akar békülni ellenével ? vagy talán »nee personae nec rei est inimicus ? ^Scribere quaeque aliis male scripta, reprehendere doctus, amabilis hic, regnat acumen ibi/?! Kik lennének pedig inkább hivatva, ily törvényszegő fekete-sereg gyász vitézeivel szembensikra szállani, mint a Ballagiak, és az ujabb gárda tollharcosai, jelesül: Wéber, Pereszlényi, Vigil, Szentkuthy, Garzó, Szekeres, Komjáthy és mások ? akiknek elodázhatlan erkölcsi kötelmük lenne, nemcsak felfedni a vallásegyenlőség ilyféle rákfenéjét; de rámutatni egyszersmind ily í incidensre, mily elszomorító prognostikon ez a protestantismus ujabb vívmányaira ! De hogy példákkal illustráljam állításomat, méltóztassék uraim ! következő vallássérelmeimet, beható figyelmükre méltatni : Ziegler Béla volt ekecsi, jelenleg nagymegyeri plébános, egy ref. leánynak tövénytelen ágyból született gyermekét, maga meg is keresztelte, pár hétre meghalván a gyermek, maga el is temette, még pedig ujon mosott szép cifra inget vett magára, e szertartásos temetés alkalmával; ez volt a második törvénytelen eljárása. Utódja, a mostani Hajts nevü plébános két év alatt, három gyermeket keresztelt el gyülekezetemben, vegyes házasságban élő ref. anyáktól, sőt a bábát elcsapással fenyegeti, ha a ref. lelkészhez meri vinni az ily vegyes házasságból született gyermeket keresztelés végett. Zörgetünk az egyházmegye ajtaján, fellebbezünk az egyházkerületi közgyűlésre, feljajdulunk a vallásügyministerium előtt: de orvoslást, ily vállásegyenjoguságot gúnyoló rákfenére, sehol, de sehol nem találunk . . . pedig a ref. vallásúnak lenni kellendő és a róm. kath. vallásra elkeresztelt 5, anyákká vált nőtől, 25-—30 év múlva, ugyanannyi ref. lelket vesztettünk el!. . . és 28*
