Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-04-06 / 14. szám

SYNODALIA Tűnődések Török Pál püspök urnák a Prot. Egyh. és Isk. Lapban megjelent következő cikke felett: „A magyar ev. ref. \ egyház zsinatáról és a zsinati előmunkálatokról ii. ! (Folytatás.) Nem inkább lehet-e reményiem, hogy majd akkor i nagyobb és érezhetőbb lesz befolyása és súlya még a törvényhozásra is, míg így szétszakadozottan az egyes kerületek, ha felemelik is hangjukat, csak kiáltó szóként hangzik el az a pusztában, semmi viszhangot nem keltvén, annyival kevésbé kedvező eredményt nem idéz- ! hetvén elő. Országos törvények biztosítják a ref. egyháznak azt a jogot, hogy zsinat utján rendezhesse a maga ügyeit, annak megtartása engedélyeztetni is fog, bizton remélhetjük azt apostoli királyunk igazságszeretetétől ! T. P. ur szerint, midőn az egyházkerületek azt hangoztatják : tartsunk alkotmányozó zsinatot, mely az egész ref. egyháznak egységes szervezetet adjon, azzal nem mást céloznak, mint hogy a superintendentiák megakarnak válni autonómiájuktól a zsinat kedvéért. Én megvallom, egészen máskép fogom fel a helyzetet ; az egyházkerületek zsinatot óhajtanak, mert csak ez uton gondolhatják, valódi alkotmányos módon, fenforgó fontos ügyeiket megoldhatni, az országos egységet létre hozni és megvalósítani, s ezek által nem az egyházkerületek autonómiájának gyengítése, sőt inkább erősbitése céloztatik. Különben a valódi alkotmányosság fogalmából mintegy önként következik, hogy az alkotmány keretébe tartozó elemek- es közegeknek hatás- és jogkörük szabatosan körüliratván s minden tekintetben a meghatározott szabályok vagy törvények szerint kelletvén eljárni, ez az alkotmányosság bizonyos mérvű korlátozást is föltételez és minden önkénykedő eljárásnak, úgy hatóságok, mint egyesek részéről, elejét veszi. De váljon a magyar ref. egyház egyetemének mi gyönyörűsége és boldogsága volt abban, hogy az egyes kerületek oly széles lcörü autonomiát élveztek? hogy t. i. egyik kerület egészen kizárhatja más egyházkerület lelkészjelölteit vagy épen a rendes lelkészeket is a maga területéről, hogy azok rendes lelkipásztorokká választhatók lehessenek; vugy hogy bármelyik egyes kerület, autonómiájának joggyakorlata következtében, a leghalaszthatlanabb közügynek közakarattal leendő megoldását és elintézését megakadályozhatja ? Ha lesz szerves, egybevágó egyházalkotmányunk, ilyen visszaélések nem történhetnek meg. — És váljon azon külföldi protestáns egyházak élete, melyekben a zsinat, mint állandó legfőbb törvényhozó és kormányzó orgánum rendszeresítve van, azt igazolja-e, hogy az egyházmegyék, kerületek, vagy egyes egyháziközségek presbyteriumai szabadságának már vége ? Aligha azt bárki is bebizonyíthatná. — Sőt meggyőződésem szerint egyházi életünk valódi kifej lése, biztos fölvirágzása, csak a zsinat-presbyteri rendszer alapján, teljes mérvben életbe léptetendő egyházalkotmány mellett remélhető, melyben tehát a szabadság mellett annak korláta is meg van határozva, hogy mindenik organumnak meddig terjedhet és tovább nem, hatás- és jogköre. — Hiszen ref. egyházunknak jelenleg is van alkotmánya,, ki vonhatná azt kétségbe, de épen az a nagy baj s nehézség, hogy az annak keretébe tartozó képviseleti s kormányzati hatóságoknak jogköre, törvény által nincs szabatosan megjelölve ; így történhetik aztán, hogy egyik egyházmegye vagy kerület, a körülmények szerint érvényesíti jogait, autonom szabadságát sokszor az egész egyház egyetemének nagy hátrányára. Továbbá T. P. úr nagyon kicsinylőleg szól arról az alkotmányozásról, melyet a tiszántúli kerület a legközelebbi zsinat fofő feladatáál indítványozni bátorkodott , pedig az az alap, mely egyházunk fenállhatását biztosíthatja s a melyen a további teendők is mintegy nyugoszni látsz.nak; ha nem lesz rendszeres, egybevágó az alkotmányos eljárás és intézkedés az egyházmegyékben és kerületekben, bizonyára ismét csak széthúzódás, egymás meg nem értése és gyanakodás lesz az uralgó elem, melyektől pedig Isten óvja szegény ref. egyházunkat. — És különös, hogyha T. P. úr ezt az alkotmányozást oly csekély, alig figyelembe vehető dolognak tartotta, a mely célból még igen nagy kár zsinatot tartani, ugyan kérem és kérdem, midőn 1877. év november 15-én Budapesten az egyetemes értekezlet, a tiszántúli ref. egyházkerület indítványának egy értelemben történt elfogadása után megnyilt s ott a tiszántúli kerület konventi képviselői, előterjesztették, hogy „a zsinat főteendője első sorban nem más, mint a törvényhozás, még pedig oly törvények alkotása, a melyek legalább a főbb vonásokban egyetemesen kötelezőleg megállapítsák valahára egyházunk országos szervezetét a presbyteriumoktól kezdve, fel egészen a nemzeti zsinatig; továbbá oly törvények alkotása, meiyek a mint a királyi szentesítést megnyerik, mind a Komjáti és Greleji Katonaféle kanonokai, mind az 1821 — 22-ík évi, különleges királyi szentesítést nyert konventi végzéseket, vagyis általában mondva, eddigi országos kánonokat s ily kánon erejével biró statútumokat mindenestől és végképen hatályon kivül helyezzenek stb'/*) és azután épen közvetlen elnöktársa gróf Lónyay Menyhért úr javaslatba hozta, hogy egy bizottság küldessék ki, mely készítsen tervezetet a következő tárgyakban : 1. Az egyház szervezetéről alulról felülre, tehát a konventről is. 2. A magyar prot. egyház kánonairól. 3. A fegyelmi eljárásról,**) miért nem vette magának a szabadságot ezek után így szólani: tévedésben vagytok, jó emberek, hisz alkotmány ozó zsinatra nekünk *) Konventi jegyzőkönyv 1877. 5. szám. **) Konventi jegyzőkönyv 1877. 6. szám.