Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1879-04-06 / 14. szám
tott. Különösen a németajkú egyházakban már csak , a vasárnap délelőtti egy órai minimumra szorítkozik. A hivek nem szólalnak föl e miatt, a lelkészek nem lendítenek a dolgon. Pedig a lelkészek legalább az iskolás gyermekeket járathatnák el többször a templomba, mert így, bizonyosan azon tapasztalat szerint, hogy consvetudo altéra natura, már utódaiktól követelnék a hívek, hogy legalább néhányszor a hétben harangoztattatnék be a templomba." Nyíltan bevallva, részemről megdöbbentem, midőn a főpásztor uriiak ezen figyelmeztetését olvastai^ ós pedig anná' inkább, mert mint német, lelkészv annyit tény képen tudtam, hogy a németajkú egyházakban az ádventi és böjti időt kivéve hétköznapi istentiszteletek szokáson kivűliek voltak, sőt pünkösdtől kezdve az aratási időn keresztül még a vasárnapi délutáni imádkozások is ritkán fordultak elő. Úgyszólván magam előtt pirulva ós azon természetes meggyőződéstől vezérelve, hogy püspököm egyházi életünk áldásos fejlesztésére nézve több ós alaposabb tapasztalattal bír nálamnál, mindjárt a legközelebbi vasárnapon a szószékről tudtára adtam híveimnek, miszerint főpásztor urunk atyai óhajtása és intése j következtében most már hétköznapi istentiszteletek fognak tartatni egész éven át, télen fólnyolczkor, nyáron hat órakor reggel. El-eljáratom ezen istentiszteletekre az iskolás gyermekeket tanítóik vezetése alatt. Ezen istentiszteleteket pedig végzem úgy, hogy pár vers ének után felmenvén a szószékre rövid fohászt mondok, aztán felolvasom a szöveget Pál vagy más apostol valamelyik leveléből ós ennek rövid fej- | tegetését adom. Megkezdvén pedig valamely levélnek magyarázását, azt versről versre folytatom, míg az egész levélen keresztül mentem; végére érvén, annak tartalmát röviden összefoglalom ós kitüntetem, hogy e levél minket tulajdonképen mire tanít, buzdít ós int. Ezen eljárásnál nagy segítségemre van az öreg Heubner újszövetségi magyarázata. Az Írásmagyarázás után következik az ima ós az egészet ének fejezi be. Követem pedig ezen eljárást azért, mert pusztán imádkozni a hívek odahaza is birnak és egyedül e végett nem igen sietnek a templomba. Négy évi tapasztalás után hálát kell adnom püspökömnek a fent idézett intéséért, mert egyházamban annak sikere nagyobb, mint reménylettem és én magamnak nem tudok képzelni olyan lelkésztárst, ki e tekintetben nézetemet nem osztaná. Egyházi életünk e praktikus terén tehát nagyon is áll a consvetudo est altéra natura-féle igazság. A templombajáráshoz szoktatni kell az embert az elemi iskolától kezdve fel egészen a lyceumig. A lelkésznek pedig mellőznie kell mindent, a mi a hívekben az egyháziatlanság árnyékát is elősegítené. Ez sikerülni fog akkor, ha a theologusok kikópeztetósére nagyobb gond fog fordíttatni ós ha a hivatalba lépő lelkészek a templomban végzendőikre, különösen szónoklatukra bizonyos rend ós szorgalom szigorú megtartásához szoknak. E tekintetben bátor vagyok még két figyelemre méltó intést felhozni. Olvastam ugyanis az ,,Egyh. és Isk. Lap" ez évi 6-ik ós 7-ik számaiban Király Pál urnák a „Látogatás a francia kálvinistáknál" című igen tanúlságos levelét, melynek egyik része ezt mondja: „Ugy látszik, hogy francia atyánkfiai a vallásos cselekményeknél jobban méltányolják az emberi természetet, mint mi. Érzik, sőt tudják, hogy ott, ahol a belsőnek külső nyilatkozatra van szüksége, elvitázhatatlan, sőt majdnem döntő szerepe van a szépnek. A predikátió is igazán szónoki beszéd mind belsőleg, mind külsőleg. Teljes és öntudatos műgond árad el mind szerkezetén, mind a kidolgozáson; az elmondás pedig határozottan arra vall, hogy a francia theologiai akadémiák egyúttal szónoki conservatoriumok is. Nem elógesznek ők meg az Isten adta természetes beszélő képességgel, hanem fejlesztik ós művelik azt a lehetőség legszélső határáig. A mely theologus pedig e részben képezhetetlennek mutatkozik, azt. mint Aesehimann monda, vagy más pályára utasítják, vagy, ha külömben jeles kószültségü, tanárúi alkalmazzák oly szakra, a melyen a szónoki qualificatió nem feltétlenül szükséges. A szó ós toll hatalmát, melyre már nagy kisebbségük miatt is oly nagy szükségük van, egyesekért nem kockáztatják. És ezt bizony nagyon jól teszik. Valószínűleg nálunk sem lenne oly gyakori a közönyösség és üres templomok miatti panasz, ha a mi lelkészeink is általában igazán képzett szónokok volnának." Viszonyainkat e szavakkal ós az idézett püspöki intéssel egybe vetve, bővebb commeutár nélkül is annyit bizonyosképen állíthatunk, hogy a milyen mértékben theologusainknál a szónoki képzettséget kirníveljük, olyan mértékben remónylhetjük az egy-