Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-03-30 / 13. szám

anyagilag akármilyen szegény, de szellemileg gazdag protestáns papnál." Épületes cikkét pedig így végzi: „Népünk, ép azon oknál fogva, hogy azt, sem szent lépcsőkön mászónak, sem szent képeket csókolózónak nem neveljük, munkás, takarékos, a törvényeknek hódoló, jó és derék polgárokból áll.* Hogy Garzó úr, „egyoldalúnak* jelezte eljárásomat, épen nem csodáikozhatom rajta, hisz már az első emberpár teremtetésekor, tudjuk, hogy Eva asszony, Ádám férj-urának egyik oldalát jól megvámolván, mi maradékai, ezért sein lehetünk teljesen kétoldalúak; de meg a bilaterális szerződés tarthatlanságát is eléggé bizonyítja ama magyar példaszó : „közös lónak túros a háta." Különben az egyoldalúságot sohse bélyegezte úgy meg a római költő, mint a bilingvist ím e szavaival : „dedecus est hominem cognosci grandé bilingvem.® Miért jelzi pedig Garzó úr eljárásomat egyoldalúnak? tán azért, hogy a gyertyagyújtást megengedtem, a crucifix bevitelét pedig elleneztem? Hisz végetlen különbség létezik e kettő közt; „ világosság és sötétség, felvilágosultság és babona, ártatlan fény és véres emlék!" l)e míg magyar hazánk számos ref. gyülekezetének templomában, az óév utolsó napja délutánján, predikációs istentisztelet szokott tartatni, — mint nálam Lakszakállason is — amidőn az esthomály beálltával, az énekkarban a tanitó urak gyertyákat szoktak gyújtani, és ama kérdéses esketési napon is, szinte homályos borult idő levén, miért elleneztem volna amaz ártatlan gyertyavilágot ? Továbbá közlő úr eljárásom helyességét kétségbe vonva, kritikusi viazketegétől sarkalva, még ama kérdést is felveti: „mért nem hívtam össze az egyháztanácsot, és mért nem kérdeztem meg a gyülekezetet?® Hát Garzó úr, a prot. lelkészt annyira kiskorúnak, hivei gyámkodása alatt állónak, vagy gyávasággal felruházottnak tartja, hogy még egy vallásos fuuctio véghezvitelekor is összeharangozza az egyháztanácsot ? a melynek a lelkész a feje és irányadó elnöke ! A templom átengedését, a gyertyák felgyújtását megengedtem, amint' helytelenül tetszett magát kifejezni, nem „saját szakállamra hanem saját felelősségemre : de a crucifixnek az Urasztalárai feltevését; nemcsak saját meggyőződésem- és hitelveimnél fogva; de ismerve egyszersmind gyülekezetem híveinek a crucifixtőli idegenkedését, — e két lényeges oknál fogva nem engedélyezhettem. Garzó úrnak pedig igazán sarcastieus sőt malitiával párosult ama kérdésére : „váljon ha Révkomáromban feszület is lett volna a gyertyák között, nem nyittatott volna-e meg az ajtó, a kereszt előtt, Thúry-szakállason is?" annak olvasásakor, lelkem egész indignatiójával, visszautasítottam ama lealázó gyanúsítást; de pár hét után, higgadtabb kedély-hangulattal adott, mégis határ -zott válaszom ez: „nem ! és örökre nem !. . mert készebb lennék inkább gályarabságra hurcoltatni, vagy a papi szent hivataltól, a legfájóbb érzéssel végbucsút venni, mintsem azon jelvény előtt, melyre az akkori emberiség legnagyobb gyalázatára, egy isteni tökélyekkel felruházott igaz ember felakasztatott, térdemet meghajtanám, tiszteletem tárgyaúl tekinteném, vagy ref. gyülekezetem tornyára feltűzni, vagy pedig templomába bevinni engedném ! * (Folytatása következik,) VÁMOSSY ISTVÁN, lakszakállasi ref. lelke'sz. Hivatalos jelentés a Baldácsy alapítványról. Kötelességünknek ismervén a „Baldácsy protestáns alapítványt* érdeklő minden fontosabb ügyben rendes évi jelentéseinken kivül az egyházkerületeknek külön jelentéseket is tenni: ebbeli kötelességünket a jelen esetben annyival élénkebben érezzük, mert nem csak azon igéretünket kell beváltanunk, melyet mult évi november hó 11-én kelt jelentésünkben az évi számadások közlésére nézve tettünk, hanem, mivel egy oly ügyben is kérjük az egyházkerületek sürgős és nagybecsű közreműködését, mely a Baldácsy alapítványra nézve, — hogy céljának megfelelhessen, valóban életkérdés. Mult évi november 11-én kelt jelentésünkben előterjesztettük, hogy az alólirt alapítványi bizottság által br. Baldácsy Antal halála után átvett 10.122 holdnyi birtokból 2.700—3.000 holdra menő birtokrészletek iránt gróf Hunyady József és érdektársai részéről zálogváltó per van folyamatban, melynek alapján nekik a zálog első bíróságilag már meg is ítéltetett, hogy továbbá, ha a zálogos birtokok kihasítása bekövetkeznék, az alapítványi birtokok némely része oly csekélyre olvadna le, s ezen kivül több épület s egy egész major elvesztése által az alapítványi birtok oly helyzetbe jutna, hogy a gazdálkodás csaknem lehetetlenné válnék s az alapítvány mind állagában, mind a megmaradó rész hasznosításának elhárithatlan akadályainál fogva jövedelmeiben igen nagy kárt szenvedne. Ugyanazért jelentettük egyszersmind, hogy az alapítványi bizottság első és elutasithatlan feladatának ismeri, a pernek egyesség utján való kiegyenlítését. Hosszas, beható alkudozás s az ezzel megbízott bizottsági tagok fáradhatlan buzgalma folytán sikerült végre a fentebbi okoknál fogva sokkal kedvezőbb helyzetbeu levő felperesekkel megállapodást létre hozni. A jegyzőkönyvben benn foglaltatik az egyesség azon szövege, mely a legtüzetesebb tárgyalás alapján az alkudozó felek által elfogadtatott s a melyre nézve felperesek által kijelentetett, hogy semmi további változtatás el nem togadtatik s ugyancsak részletesen ismertetve van a tényállás s kiemelve vannak azon indokok is, melyek az alapítványi bizottságot annak elfogadásánál vezérelték. Ezúttal ezekhez semmit hozzá tenni nem kívánunk s csak azt jegyezzük meg, hogy meggyőződésünk szerint az alapítvány céljait kockáztattuk volna s a nagy lelkű