Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1879-02-23 / 8. szám
rovására, pap nélkül, ezt most hallom először. . . Ez a solti tractus areanuma s unicuma. Ne irigyeljük tőle. A lelkész az 1 frt. 20 krajcár követelésénél ö nkényesen s nem helyesen járt el, mikor ugy látszik, nem tudom micsoda okoskodásnál fogva egy meghalt hivére a predicátiót mint egy ráoctroyálni akarta. Pedig ez erőködéshez, mérték osztogatáshoz magyar egyházban a temetkezési szokás s gyakorlat szerint, nincs semmi jussa. Lett légyen az illető egyén a legvagyonosabb, a legérdemesebb, ha hozzá tartozói C3ak ének szóval kívánták temetni, — semmi kifogást jogszerüleg nem tehet ellene; s mig a leánytanitó siri beszédet tarthat, semmi kárpótlást nem követelhet. Hiványa felmutatásával, az arra való hivatkozással nem argumentálhat; mert abban csak annyi van és lehet : »minden predikátiós halott 1 frt 20 kr :( < de az implicite nincs benne : hogy a gyülekezet minden halottnak — eo ipso — predikátióval való temetésére kötelezi magát ; tehát sem egyetemlegesen, sem egyéneiben nem tehető felelőssé, ha kevesebb a h. predikátió mint volt az előtt, s ha teljesen megszűnt, vagy szűnik a halott predikáltatás ; még csak nem is gondolhat kárpótlásra — von Kechtsvegen. Ha gyülekezetében csupán a rektor által végzett búcsúztatós temetés jo divatba; s hívei az ő vigasztalását soha igénybe nem veszik, tűrni kell zúgolódás nélkül sorsat, az oly roszul eső mellőzést ; de nem szólhat, nem tehet joggal semmit ellene. A siri beszéd ellen azonban méltó és jogos panaszszal recurrálhat, nemcsak, sőt annak a leánytanitó által való tartásának beszüntetését kérelmezni kötelessége. . . Furcsán gondolják ott abban a községben a gyászszertartást emelni, ha a functióra mindenkit érdemesnek tartanak, csak a lelkészt nem, ki pedig erre állása, alapos s tudományos képzettségénél fogva leghivatottabb. Ep a legilletékesebbet, kit a dolog első helyen illet, zárják ki nagy előszeretettel; de épen nem nagy dicséretökre. Nagyobb gyülekezetekben : hol a gymnáziumban felszentelt lelkészek tanárkodnak, van reá eset nem egyszer, hogy ok is tartanak — felkérés folytán — siri beszédet, orátiót, de akkor is mindég a lelkész beleegyezésévet, tudtával, és a gyászszertartás emelésére a helybeli pap, ha akadályozva, távol nincs, mindenkor megjelenik, sőt végez is valami functiót. Akárki volt a pap ott, hol ily pap nélküli temetésre divergál nagy igyekezettel, szebb s nemesebb ügyhöz méltó buzgalommal a közönség, midőn egy évtizeddel ezelőtt megengedte a leánytanitónak a hívek óhajára ez imminens veszélyt magába rejtő visszaélést: a siri beszéddel való parádézó hódítást, nem helyesen, nem észszerűen csekkedett. Vagy gyenge és kényelem szerető volt, vagy nem volt helyes és tinóm érzéke állásából folyó kötelessége iránt. Eleinte kivétel volt a siri beszéd, ritkán fordult elő, s a pap predikátiója mellé reáadásul, mintegy ékességül, (cifraságul) pompázásul lett adva; most szabály, divat, általánosan elfogadott törvény ott, mert ez eljárással a lelkészt mellőzni, boszantani, vérig sérteni lehet. Az igy méltatlanul okozott anyagi kárt nem is említem, mert a másik kár mellett felemlitni csak másodrendű, mellékes dolognak tartom. Most megmaradt, virágzik a siri beszéd : de a predikátió, egy általában a pap már nem kell, ott nines reá szükség immár. A leány tanitó mindenesetre ügyes j lantolással, a nép szájának tetsző szólamokkal, kipróbált I routinnal kizárólag a maga részére hódította a közönség szivét s jóindulatát, erősen tért foglalt, versenyre szállt, az ige tevékenyen szívhez szóló hatalmas fegyverét vil. logtatva, a lelkészszel ; kedvező lévén a talaj a további foglalásra, kiszorította az őt igazság szerint megillető jusból.(< Nyakára nőtt annak. Ha a panaszt tevő maga volt az, ki engedte divatba jönni, e leányágra jutott és alapított síri beszédtartást; megérdemli sorsát, s most hiába kesereg, mert önhibája, engedékenysége által vesztette el stolájának jelentékeny részét. Ha más, ugy ő, az utód, igyekezzék a nagyobb bajt megelőzni, s e nem tűrhető visszaéléssel szemben az egyházmegye bölcs és tapasztalt egyéneitől körülült zöldasztalánál keressen jogvédelmet. Annyival is inkább, mert ez abnormis dolog hova tovább veszedelmes súrlódás okozójává lesz, a papot és leánytanitót egymással mind élesebben és elkeseredettebben szembe állitja, mint pénzért hadakozó feleket, egyiket a másikat irányában barátból kérlelhetlen ellenséggé proinoveálja, és magát a megható és szép functiót keresve keresett bántalmazás, kölcsönös kisebbítés botránykozás kövévé fogja tenni, ki népünket ismeri és a cikk sorai közt tud és akar olvasni. . . Bizony nem épületes história ez. Hiszem, hogy az egyház jól felfogott érdeke, mely követeli, hogy ott mindenek ékesen és szép rendben legyenek, a tractus által e visszaélést megszünteti nem a stóla, nem az önérdek anyagi, hanem a megrendített papi tekintély helyre állítása, a megalázott, őt megillető, visszaadott jussának* ós jó rendnek szellemi, erkölcsi szempontjából. . E tárgyban a lelkésznek a kellő lépéseket megtenni erkölcsi kötelessége. De ne magán érdekét hangsúlyozza, hanem a közérdeket tartsa szem előtt. Ne a károsodott embert tolja előtérbe, hanem a mélyeü megbántott, jogában megsértett, lelkészt, így nyert ügye lesz. A leány-tanitó pedig ne engedjen többé a hivek óhajának, ha szereti a békességet, s nem akarja magát, kellemetlen huza-vonának kitenni, mert a perben, mivel sem joga, sem igaza nines, az ily nemű ténykedést, ha gyakorlati szokásból is, d^ még is abusus folytán, tehát minden jus nélkül cselekszi, higye el, az illetékes forumon mindég ő lesz a vesztes, mert minden, de minden ellene szól. . . Várja be türelemmel azt az időt, hol oly helyen lesz rektor, hol siri beszéd tartó talentumát nagy vigaszára a kesergőknek joggá] használhatja. . . Homo novus.
