Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-08-04 / 31. szám

ment, hogy folyamodó kérése csak akkor adassék meg, ha orvosi bizonyítványt mutat fel arról, hogy csakugyan képes hivatásának megfelelni. Ez esetben az egyházme­gye utasitva Ion őt állásába visszahelyezni. A délutáni folytatólagos ülés főtárgyát az egyház­kerületi tanügyi bizottság által felterjesztett népiskolai szervezet-javaslat képezte. Miután ennek tárgyalása közben bizonyos nehézségek merültek fel s igy a felett érdemleges határozat nem hozathatott, ezúttal levétetett a napirendről, annyival inkább, mert püspök ur magára vállalta, hogy a javaslatot a másnapi ülésig átnézi s ekkor a gyűlés elé terjeszti. Harmadnap, jul. 25-én, előterjesztetik a gymnasiumi igazgató javaslata, mely a szolga-tanulók ügyében üdvös reformok behozását célozza. Megkapó adatokkal van ebben kimutatva, hogy az I. gymn. osztályba lépett szolgatanulók közül évről évre mily kevés jut el a felső osztályokba, s alig egynehány, sőt van oly óv, melyben egy sem teszi le az érettségi vizsgát. Ennek okát igen helyesen abban keresi, hogy egyfelől az igaz­gató tanár, kire egyedül nehezedik az azok feletti fel­ügyelet terhe, elfoglaltsága miatt nem képes e tisztnek teljesen megfelelni, másfelől némely lakszobák, részint a szolgatanulók összezaufolása, részint a legszükségesebb bútoroknak is hiányzása következtében, nem csak sok kívánni valót hagynak fenn, hanem ily állapotban egy­átalában nem felelnek meg a célnak. E bajokat ugy véli a javaslat orvoslandóknak, hogy választassék a tanárok közül még egy felügyelő, ki az igazgatóval egyetértőleg intézze a szolga-tanulók ügyét, másfelől pedig a lakszobák túl ne terheltessenek, s kellő felszere­léssel láttassanak el. A közgyűlés kellő figyelembe veszi ugyan e nagyfontosságú javaslatot,de mielőtt érdemleges tárgyalásába bocsátkoznék, a gazdasági választmány­nak adja ki. Ideje is már, hogy ily reformokat pengessünk, mert csakugyan szomorú dolog, ha épen azok, kiket a főiskola kebelén nevel, a társadalomra nézve elvesznek, holott régebben épen az ilyenekből váltak a tudomány lelkes bajnokai s a protestantismus legerősebb védoszlopai. Itt mellesleg megjegyezzük, hogy mi magát ez elnevezést „szolga-tanuló" sem helyeseljük s óhajtanók, ha e tekin­tetben is változtatás történnék. Célszerű volna őket „jótéteményes"-eknek nevezni. Következett a tanárikar felterjesztése, melyben az egyházkerületi gyűlés jóváhagyását kéri az általa ajánlott uj tankönyvekre nézve. Nevezetesen az alsó osztályokban, hol eddig a mórtanra nézve kézikönyv nem volt felvéve, Mauritz Rezső Algebráját s Geometriáját, a III. és IV. osztályban az eddigi kézikönyv helyett Heller Physicáját, a II. osztályban Békési Latin nyelvtanának 2-ik részét ajánlja. Mindezek elfogadtatnak s a vidéki gymnasiumok­ban is ajánltatni fognak. Előterjesztetik az egyházkerületi tanügyi bizottság népiskolai tanterv- s szervezetjavaslata. Utóbbi hiányos lévén, tárgyalásába a gyűlés nem bocsátkozik, hanem utasítja a bizottságot, hogy különös figyelmet fordítván a vallástani kézi könyvekre, igy kidolgozva terjeszsze fel később javaslatát; addig az ideig azonban a most használatban lévő kézi könyvek érvényben maradnak. Egyébiránt határozatba ment ez alkalommal, hogy minden ezután kiadandó kézikönyv tulajdonjogát a superinten­dentia veszi át. Erre nézve is a tanügyi bizottság liivatik fel módozat kidolgozására. Ezután olvastatnak a népiskolai tantervnek a tanügyi bizottság által eszközölt módosításai, melyeknél az egyházmegyék egyes megjegyzései is tekintetbe vétet­tek. Élénk vita tárgyát képezte a vallástan mikénti tanítása, s e fontos kérdésnél tűnt ki leginkább az ed­digi tantervek tökéletlensége s hiányossága, ugy, hogy e tekintetben jelen tanterv sem felel meg a kívánalmaknak. Épen azért kimondatott, hogy a tanterv a bizottság javaslata szerint nyomassék ki ugyan, de csak egy évig maradjon érvényben, a mikor is az szakértők, tanítók, egyházmegyék stb. megjegyzéseinek tekintetbe vételével a bizottság által, különös figyelemmel a vallástanitásra, újból kidolgoztassék. Erre nézve különben az egyház­kerületi közgyűlés határozottan kimondja, hogy a tan­anyag ugy osztassék be, miszerint azon tanulók is, kik csak 4 elemi osztályt végeznek, a vallástanból egy kis öszszefiiggő egészet s átalános ismeretet nyerhessenek. A tanterv kinyomatása szintén a bizottság gondjává tétetik. Ezzel az egyházkerületi közgyűlés déli 12 órakor véget ért. Cékus István tiszakerületi püspök úr egy­házlátogatási útja. (Folytatás.) A miskolci egyháznak s gymnasiumnak egy 7 tagu küldöttsége Szerencsen várta a főpásztort, mely küldöttség részéről az egyház nevében Kulcsár Károly gondnok, a gymnasium nevében pedig Horváth Sándor tanár üdvözölvén őt, a küldöttek csatlakoztak a kiséret­hez. Miskolcon az indóházban nagyszámú küldöttség élén Furman János, az egyház veterán felügyelője, a felzászlózott, uj, csak a mult évben épült diszes kényel­mes, emeletes paplak előtornácán pedig, hová a menet, diszes kocsik hosszú sorában elhelyezkedve, az egyház harangjainak ünnepies zúgása s az elemi és gymnasiumi tanuló ifjúság sorfalai között érkezett meg, az egyház véneinek élén Zelenka Pál lelkész fogadták meleg szavak­ban a főpásztort. A paplak előtti fogadtatás ünnepélyes­ségét a dalárda is emelé négyszólamú művészi énekével, a tanuló gyermekek nevében pedig egy leányka nyújtott át a főpásztornak ékes koszorút. Másnap reggel, Szentháromság utáni I. Vasárnapon az egyházlátogatás ünnepélyes ktenitisztelettel vette kezdetét, mely alkalommal a szószékről Zelenka Pál helybeli lelkész mondott egy nagyobb szabású beszédet, az oltárnál pedig a látogató főpásztor bizonyította be

Next

/
Oldalképek
Tartalom