Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-09-22 / 38. szám

Isten adjon neki csendes nyugalmat emlékére áldást, nagy szellemének, tanítványaira való példaadó hatásában és hatása által, uj és örök életet ! . . . N. J. Mester Eduárd emlékezete. — Született 1819, meghalt 1878 Junius 9 — „Mennyország annak a földi lét, ki békén él, hiszen a gondviselésben, jót cselekszik és keveset kiván." Ez életelv volt szivébe s kerti lakása felé irva azon férfiúnak, ki midőn emlékét a külföldi hit és vérrokonok, sőt az idegenek előtt is áldásban hagyta, méltó hogy e lapok hasábjain is, némi lelkesitésül, emlékezete fenni aradjon. Mester Eduárd, ki a szomszéd Romániának 8—10 ezer népességű városában Kalaráson volt gyógyszerész, született az 1819 ik évben Nagy Enyeden, hol atyja a főiskola alorvosa volt. — Tanulmányait, melyet Enyeden kezdett, Pesten végezte be kitűnő sikerrel. 1844-ben lépett házasságra a véle minden hányattatást és szenvedést híven megosztott nejével Herold Zsuzsánna aszszonynyal, mely házasságból két fiú és két leány lett a nemsokára hontalan szülék minden öröme, törekvésüknek szerető tárgya. A gyermekek közül, a legnagyobb Kálmán mint pályavégzett gyógyszerész halt meg Kalaráson 1872-ben. Az élők Lóra, Orbán Sámuelné, Lajos pályavégzett, most már kalarási gyógyszerész, Róza Haki Miklósné, példás életű és gondos jó atya felett hullatják könyeiket. Mester Eduárd egy volt a szegény sorsból is kimagasló azon férfiak közül, kikben a munkakedv és vallásosság, a szigorú rend s jótékony emberbaráti szeretet, az j emberiség közügyei iránt való meleg érdekeltség, az j elhagyatottak iránti szánalom s mindenek felett a nemzethez és hazához való hő szeretet nemes fenségben i ragyogott. Tevékeny részt vett az 1848 -9 iki hadjáratban. A szabadságharc leveretése után, a honfiakat halálra kereső hatalomtól félve, évekig az ország külön helyein tartózkodott, mig végre 1854-ben Oláhország fővárosába Bukarestbe ment, a véglehelletéig hőn szeretett hazát t elhagyva, külföldön keresett és talált, nem hazát, melyet minden hű kebelnek csak egyet ad Istene, hanem munka és .szorgalom után, némi jólétet, békés tartózkodást. Bukaresten léte alatt mint élénk szellemű férfi, hogy az akkor csüggedt s oda bujdosott magyar hazafiakban a nemzeti öntudatot ébren tartsa, inditványozá a máig is fennálló „II unnia* magyar olvasó egylet felállítását, mely első és legnevezetesb gyülpontja lőn egész Romániában a magyar nemzeti mivelodés, nyelv és hazaszeretetnek. Aki nem élt külföldön, elszakasztva meszsze az édes otthontól, hol bölcsője ringott, hol életre kelt szivében a hazaszeretet első szent lángja, hol életének egy elhagyott virágos tája van, szelíd mosoly ly a 1 intve fájó lelke felé, az alig képzelheti az érzés édességét és .boldogító voltát, midőn külföldön, hol minden idegen és barátságtalan, van egy hely, hol a hazából önkénytesen vagy önkénytelenül kibújdosottak, száműzöttek találkozhatnak, érzelmeiket kicserélhetik, örömüket fajdalmokat megoszthatják ; a haza sorsa felett együtt reménykedhetnek, és imádkozhatnak. A bukaresti Hunnia egy ily összpont lett, melynek könyvtárául Mester Eduárd felajánlotta a hazából magával hozott s bujdo sásában is megőrzött könyveit. HazaszeretŐ lelke, Bukarestben meg tévén kötelességét, miután nem volt biztosítva arról, hogy ott családját állandóan tisztességesen fentarthassa, a Szilisztriával szemben fekvő K a 1 a r á s városába menL s közel 24 esztendeig ott élt. munkált, sokszor borongott, de mindig reménykedett, a ritka ember-, haza- és vallásszerető férfiú, kiben az idegen a romlatlan magyar jellem minden szép tulajdonát feltalálta, ugy hogy a becsületesség példányképeül említtetett a Kalarási magyar gyógyszerész. O indítványozta először akkori bukaresti lelkész Koos Ferenchez irt levelében egy magyar missió létesítését, s egy missíonárius lelkésznek Moldva-Oláhországban széllyeljárását, ki fölkeresné azon idegen országokban elszórtan élő hit és vérrokonokat, s időnként, részeltetve a vallás vigasztalásában, megtartaná ez által az evangyéliomi vallásnak s magyar nemzetiségnek. Létre jővén az annyira ohajtott éa szükségesnek bizonyult moldva-oláhországi első magyar protestáns missió, ő annak minden körülmények közt rendithetlen támasza lőn. Mint örült midőn látta, hogy egyes helyeken összegyüjtvék a bujdosó magyarok; mint igyekezett ő könyveivel, kegyes adományaival, buzdító leveleivel egy egy építkező gyülekezetben megjelenni, arról bizonyságot tesznek az ottani egyházak jegyzőkönyvei s akik az építkezési és alakulási időből azon osztályokban még életben vannak. Kalaráson a magyarok, németek szóval a keleti egyházhoz nem tartozó idegenek számára egy külön temető helyet szerzett, azt körül sáncoltatta, kerittette, gyümölcsfákkal beplántálta, őrházat épített belé, ugy hogy az inkább virágos és gyümölcsös kertnek látszik, mint sem a bujdosók és hazátlanok temetőjének. Mig ekként a holtak tisztességes nyughelyéről gondoskodott, az élők szükségéről sem feledkezett el. A város szélső részén levő gyönyörű kertjében, 1869-ben a kalarási hívek számához mért kisded imaházatt épített. Hű és hozzá hason buzgóságú nejével Herold Zsuzsanna aszszonynyal ellátták a kalarási egyházat keresztelési, úrvacsorai eszközökkel, teritékekkel, anyakönyvekkel. Ki Mester Eduárdot ismeré, csak az tudja, hogy az egyszerű sorsú, de emelkedett, vallásos lelkű férfiú, mily támasza volt külföldön vallási s nemzeti becsületünknek, fennmaradásunknak. Buzgó keresztyén férfiú, kitől nem mult el vasár- s ünnepnap, anélkül, hogy házában az övéi s a