Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-02-10 / 6. szám

ISKOLAÜGY. Gymnasiumi philosophiánk. (Részben kútfők után.) „Vissza kell állítanunk az eszmék uralmát". „Parcus deorum cultor et infrequens, insanientis cum sapientia consultus erro; nunc retrorsum vela dare, atque iterare cursus cogor relictos". (Hor. Carm. L. I. C. 34.) A nagy költő idézett szavai, mire alkalmazhatók inkább mint korunkra, mely háttérbe szorítván az eszmét, s megvetvén az ebből fakadó eszményit, mindenestől fogva a lelket ölő és uraló anyag karjai közé vetette magát, hódolván egészen a reális iránynak s az ebből folyó hasznosság elvének ? Még a nevelés, oktatás nagy munkáját is rabul vitte és ejtette e szerencsétlen irány ; mert hiszen a gymnasiumok rovására ugy nőttek a reáliskolák, mint meleg eső után nyár derekán a gomba. Szerencse, hogy a mámor oly derekas volt, miszerint a fölocsudásnak nyomon kelle utánna következnie s a költővel felkiáltania „parcus deorum cultor — et infrequens.4

De mig teli kazánnal dolgozott, tagadhatlan, hogy megmételyezte a gymnasiumokat is, és az úgynevezett „semidoctus*-ok egész sorát. Avagy nem találkoznak-e még ez idő szerént is elegen, kik mint minden eszményítés s ilyetén irány határoz ott ellenesei azt vitatják, hogy a többi között, például a philosophia, a gymnasiumnak épen nem való, de még annak propedeutikája sem; hanem mint szakot egyoldalulag, vagy jobban mondva kizárólag, az egyetem által akarják raonopolisáltatni. Mi ugyan mindenki nézetét tiszteletben tartjuk, hanem hát, — si res ita postulat — a magunkét is „sans gene* csak elmondjuk: a mely abban áll és culminál, hogy nem lehet eléggé korán bevezetni a philosophia propyleumaiba ifjúságiinkat, különösen ezen philosophiátlan korunkban ; a mely tán ép azért oly éretlen, mert elzáratott előtte a józan bölcseség örökké ifjan felgyöngyöző világ- és önismeret kimerithetlen forrása Mi azt hisszük, hogy a philosophiának ugy is mint az ifjú szellemet és jellemet leginkább képző és fejtő tudománynak, ugy is mint a világ, e makrokosmos, és önnön magunk e mikro kosmos ismeretére elvezérlő életkalauznak, nemcsak izelintőül, hanem valóságos szellemi étekül a gymnasiumon is van helye, s vajha ugy mint annak előtte a logika és psychologia mellett az ethika, aesthetika és metaphysika is taníttatnék. A protestáns tanodák áthatva ezen igazságtól, meg is tartották, még pedig hiven a philosophiát, még a Bach korszakban ia gymnasiumaikon; a mely azt az államiakból egészen kiküszöbölte, lévén ő kegyelmének csak pontos adófizető, nem pedig egyszersmind gondolkodó állampolgárokra szüksége. Mennyiben pedig a gymnasiumoktatás főfeladatává különösen napjainkban azt kell tennünk, hogy a kor anyagias kórjának és irányának minden rendelkezésére álló eszközökkel teljes erővel ellene dolgozzék, ne pedig részére: annálfogva ép a philosophia első sorban van hivatva arra, hogy a gymnasium e nagy feladatát ne csak meggyöngítse, hanem ha egész odaadással szolgálatába lép, meg is oldja. De hogy melyik legyen már azon előadási irány, a mely által e nagy célt a gymnasium a philosophia által elérhesse, ennek szellőztetésén kivül szólunk a philosophia becse és szükségéről, valamint annak kezelési módjára is kiterjeszkedünk : hogy ifjaink e fontos tantárgyat lehetőleg korán megkeressék és szomjazzák. Es most az életbe ! Van az életnek percenete, midőn a tudás ösztöne megmozdul, s a szabadság varázshangján suttog a szellemhez. Az iíjuban ébredez a szabad szellem, s ez azon időpont, hol a bölcsészet az életbe, az élet a bölcsészetbe lép át! Szabad szárnycsattogásra van szüksége ilyenkor az iíjui kebelnek: mert a szellem mozgósít, hogy fölemelkedjék aetheri szárnyain a bölcsészet magas regióiba, az eszmék ezen tündér hónába! De barátom! oldd le saruidat, mert szent a hely, a hol állasz ! Tehát, az ifjú az, ki leginkább fogékony a szabad önálló szellem hangjaira: mert őt még nem nyűgözte le véglegesen az öröklött előítélet, nem mételyezé meg vérét gyógyíthatlanul a beléoltott tévtan, nézetmód, nem törte még meg, de meg se is viselte csapásaival a viharos élet. Az ifjú bir legélénkebb érzékkel és mohó fogékonysággal ama tanok iránt, melyek a holt s pusztán betanult betűkön, és a közönséges iparszagon felülállva, az élet legmagasztosb kérdései irányában szerzendő ö nmeggyőződésre vezetnek. Az ifjú viseltetik legmelegebb rokonszenvvel és érdekkel az igazság, erkölcsiség s általában az emberi fönség amaz eszménye iránt, mely fölött a bölcsészet árasztja szét világító sugarait. Vizsgálván mármost azon pontot, hol a bölcsészet az életben fölébred, s az élet a bölcsészetre serken : megértjük, hogy a bölcsészet legbensőbb lényegénél fogva szabad megismerés, még pedig a valódi jónak és igaznak megismerése, a mely az érzékiség és megszokottság korlátai fölött a szellem önállóságát s szabadságát emeli érvényre. E megismerés szükséges föltételei, az okság — causatum — egység, ratio unitatis, f-iovag, á 1 1 a g i s á g substantia, alakjai eredetileg bennünk, mint a megismerés szabad tényezőiben fekszenek, holott a külvilág a megismerés második, de nem szabad tényezője, mint sötét zűr, mint a dolgok összefüggéstelen tömege tolong és kóvályog előttünk. Most előáll a bölcsészet s az érzékileg és/revett külvilág sokszerü különféleségét a megismerő szellem benső törvényei szerint egységbe s összefüggésbe rendezi: a mely munkánál magát a szellem a külbehatásoktól egészen függetlenül, azaz öntevőnek bizonyítja. A szabad öntevés gondolata azonban egy uj világba emeli szellemünket : az erkölcsiség világába ! A küljeleneti világot a szabad szellem benső észszerű törvényeinek alávetni, a 11*