Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-12-22 / 51. szám

sony teritővel volt befedve. Ezen asztal mellé állottak a szónokok. A publikum az iskolás gyermekek padjaiban foglalt helyet. Pencsó a hires tatai cigány bandája az emelvény mellett a szónoknak jobb kéz felül helyezkedett el. Ugy volt a szavalati rend, hogy minden egyes elmondott szónoklat után, a cigányok ráhúzták. Egy collegánk, ki most igen tisztelt és tekintélyes állást foglal el, Petőfi őrültjét volt szavalandó. Még húzták a cigányok, mikor ez a mi barátunk fellépett az emelvényre. Szerepéhez hiven igen furcsa képet vágott. Szemeit meregette, haját művésziesen felborzaztotta és hihetőleg mivel a publicumet akarta kimélni, egyre csak a cigányok felé forgatta szemeit. A cigány észrevette, s látszott, hogy nem veszi szivesen a rá irányzott haragos szemek villámlásait. Elhallgat a zene. A szónok haját még egyszer a két kezivel felborzolja ; kegyetlen tekintetét a publicumon is meghordozza ugyan, de csak megint a cigányoki*a néz, s a mély, lélekzet vissza-tartóztatott csendben, öklivel rá vág az asztalra, 8 jobb kezének actiójával egyenesen a cigányokra mutatva kiáltja : „Mit háborgattok : takarodjatok innen !u De már ennyit ki nem állhatott Pencsó. A legfelgerjedtebb indignatióval ripostirozik; mondván: s

ne kiáltozzon az úr ilyen fértelmesen ránk, még azt csak eltűrtem, hogy a szemeit rám meregette, most meg akkorát ordít majd hanyatt esem; ebnek parancsol az úr, nem az úr fogadott ide minket!8

Nyájas olvasóra, magadra bízom annak elképzelését, minő frenetikus kacaj tört ki a publikum ajakán. Híjában próbálták a magas míveltségü delnők nevetési vágyukat magukba fojtani, kitört az és pedig hangos hahotában, jó nagy ido tellett bele míg az ember ki nevette magát. A szegény declamátor úgy állott, mintha Dózsa György tüzes trónusában állna, s mikor a publicum nevetési ingerével, annyira amennyire megharcolt, ismét rá kezdte: „Mit háborgattok, takarodjatok innen*! a publicum is rá kezdte ugyan azt a galvanicus kacajt, amelynek aztán többé parancsolni nem lehetett, mikor váltig szorongatja az ember magába, de már nem ura többé indulatának. Leghamarébb kigyógyultunk volna nevetési mániánkból, ha a megbukott szónok is velünk nevetett volna, de hogy azután még csúnyább szemeket forgatott a cigányokra, a hamis publicum tovább nevetett, míg nem a cantus praeses rá nem ütötte a taktust s egy szép dallal le csendesítettük a felzajlott óceánt. Istenem! Soha világ életemben nem irtam volna mind ezeket, ha nem olvasom a zalai tanítók egyletének históriáját, melynek keletkezési ideje, valóban 8 évvel korábbi keletű, mint a Tata környéki tanítók értekezlete. Van-e most a tatai tanító uraknak éitekezleti egyletük, nincs róla tudomásom ; mert a 48. 49 iki világesemények messze zavartak bennünket, s a szelíd betűket ki lóval, ki borjúval cserélte fel; amint hogy kedves elnökünk is világhírű tábornokká lŐn, lévén nekie adjutánsa Parrag Gábor, ki az előtt a kömlődi kis múzsákat leckéztette. E sorok irója is végig harcolta a forradalmat a kapitulatióig, s golyóktól megtépett zászlója alól a Krisztus zászlója alá tértem vissza s most itt tanuló szobácskámban elmélkedem arról a thémáról : milyen tarka az élet. Meghódolok tehát Karsay püspök úrnak, és felirom emléklapjaimba: hogy nem a tatai tanítói értekezlet volt a hazában a legelső, hanem az, melyet Karsay püspök ár mencshelyi lelkész korában alapított a zalai ev. tanítók kicsiny seregéből. És valamint élénken óhajtom, hogy Percei Mór biographiájából ne maradjon ki az az adat : hogy a kálvinista tanítók legelső értekezletének ő volt elnöke; Karsay püspök úr monumentomából sem fog hiányozni az az emlékkő, hogy ő alapította Magyarországon a legelső tanítói értekezletet. Mégcsak egy pár szavam van, amelyet nem hallgathatok el; és nem tagadom el, hogy ennek a sok betűnek leirására leginkább az határozott el, amit most leszek leírandó. Azoknak a derék veterán tanító atyánk-fiainak nevei is közölve vannak, kik abban a legelső zalai értekezletben tagok voltak. Hanem: van azok között a derék veteránok között egy szerencsétlen atyánkfia, kitől s sors még azt is meg tagadta : hogy neve helyessen Írassék le. Cséri után következik Kálvézi; ezt a nevet tessék az olvasónak Kálócyra ki javítani. Ez a Kálócy Lajos zánkai tanító volt. Mint praeoráns tanító közböcsülésnek örvendett: némi kis vagyona is volt, ami állt egy jó formán 6 hold szőlőből. Mindenki tudja, hogy Balaton mellékén sok bor terem ; az ottani lakosok nagyon barátságosak, vendégszeretők. A 60-as évek elején, bizonyosan nem tudom melyikben, Kálócy, egy az országát melletti pincében többed magával mulatgatott. Az országúton két finánc kutyagolt. A vidám társaság egy pár tagja kiment elibök, útjokat állták, és bekényszeritették őket a pincébe, és fürösztötték őket, balatonmelléki vendégszeretettel a borban. Azt mindnyájan tudjuk, hogy bor mellett politizálni szokás. A zánkai atyafiak is azon erős hitüknek adtak erős kifejezést a fináncokkal szemben, hogy Kossuth ma holnap itthon terem az angol flottával, s majd mikor Albion ágyúi stb. stb. Ilyen hangból folyván pohár közt a társalgás Kálócy tiszteletlenül szólt a fejedelemről. A két finánc azzal hálálta meg a vendéglátást, hogy a jelen voltak beszédjeiről jegyzőkönyvet vettek fel, s a vidám társaság pár nap múlva, bilincekbe ver re szállíttatott be Zala-Egerszegre. A vidám társaság földmives tagjait szabadon haza bocsátotta a magas »ferhőr,® inputálván nekiek pinceszerem állapotjukat; Kálócyt pedig, mint akinek jó példával kellett volna járni a nép előtt, Olmücbe vitették, ott pangott szegény 6 vagy 8 évig s midőn a királyi kegyelem 20 évéből a hátralékot elengedte, itthon nyomornál egyebet nem talált. A traktus, Nagy Pál úr házánál tartott gyűlésén ezt a bölcs végzést hozta: Kálócy jelentse magát 30