Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-12-08 / 49. szám

élet protestáns elveken alapul és a nép protestáns elveket vall. Avagy nem tett-e erről tanúbizonyságot például Barnave, ki egykor a francia nemzet-gyülésben e szavakra fakadott: „Ti az emberi jogoknak ünnepélyes kihirdetését szentesítettétek; de nincs egy szerzetes rend is, mely ezen jogokat fogadalma ós szabályai által meg ne semmisítené. Ti szabad polgárokat akartok; de minden szerzetes rabszolga. Ti polgárokat akartok, kik csak a nemzetnek, a törvénynek ós a királynak legyenek alávetve, de a szerzetesrendek külföldi felsőbbség alatt állanak, melynek érdeke a miénkkel többnyire ellenkező. Azt tanácsolják némelyek, hogy a nyilvános nevelés végett tartsuk meg őket, de észszerű dolog lenne-e a mi jövendő polgárainknak nevelését ós tanítását oly emberekre bízni, kik minden családi, polgári ós politikai viszonyokból kiléptek! avagy nem inkább termószetellenes-e, a mi ifjaink mellé az igazság tanítóit az emberiség azon osztályából választani, mely a józan ész használatáról, legalább korlátlan használatáról, a maga részéről lemondott! Valóban, ha nekünk a zárdák eltörlése még pénzbe kerülne is, a helyett, hogy abból némi anyagi hasznunk lenne, nem volna szabad a felett gondolkozni, inert méltatlan lenne ezen gyűléshez azt csupa pónzügyi miveletnek tekinteni, midőn a politika ós a morál ez által még sokkal inkább érdekelve vannak." És Olaszország legújabban azt tapasztalta, hogy a mai politika- és morálra nézve már órtelemuélküli zárdák megszüntetése és az egyházi holt birtok lefoglalása még 537,722,869 lírányi pénzösszeget is hozott az olasz államnak. De mi, mint más tekintetben, úgy e részben is az új eszmék terjedését nem igen sürgetjük, győzelmét nem igen támogatjuk. Sőt vaunak köztünk, kik a folytonos harcot megsokalván, a protestantismus számára is oly despotikus látható fejet óhajtanak, mint milyen szókel a Vatikánban vagy a Newa mellett. Pedig elveink alapján nincs okunk a korszellem igazságteljes áramlatától irtózni és visszariadni. Mi minden félelem nélkül vallhatjuk az űjvilágnózet nemzedékével, hogy az emberiségnek első főfeladata, magának az egyén ószszerííleg-termószetes élete és a polgári jogállamok megszilárdítása által e földet a mennyország előcsarnokául berendezni. És ha az újkor legszabadelvűbb prófétái azt állítják, hogy a vallás egész fogalma ós tartalma azon szilárd meggyőződésben áll, miszerint mind az, mi bennünk és körülünk, velünk ós másokkal, kicsinyben és nagyban történik, nem ered valami képzelt sejtecskók vagy esetlegességek vad chaosából, hanem azon egy örökkévaló kútfőből, mely teremtője ós fentartója minden életnek, minden észszeríísógnek, minden jónak, akkor ily meggyőződés nem más, mint amaz Istenben vetett bizalom, melyet Józus így jelez : „Nemde vehetni két verebecskét egy kis filléren? de még is csak egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül! Nektek pedig fejetek haja szála is mind meg van számlálva"; vagy mely bizodalom Luther kebléből, midőn thesiseit Sfcaupitznak azon kéréssel küldi, terjesztené be azokat X. Leónak, e gyermeki szavakra fakad: „Chríátus mag zusehen, ob diese Aussprüche die seinigen, oder die meinigen seien. Ohne seinen Wink hat auch des Papstes Zunge nicht Macht über seine Rede, noch ist des Köuigs Flerz in seiner liand." Ha ily Istenben vetett bizalom felébred sziveinkben, akkor megértjük korunk komolyan intő szavát s nem rettegünk vissza az új, egészen megváltozott világnézlettől s oda törekszünk, hogy a vallástudatnak korszerűbb kifejezését létre hozzuk. — Ébren legyünk! — Ne várjuk be azon időt, midőn a r. kath. egyház „Petrus Romanuá" alatt létének alkonya feló indul, hiszen ama Péter is, melynek szikláján felépült óriási intézménye, „Romanus" volt — a római pápák agykópzelniónye — mert a betsaidai Péter sohasem püspökölt huszonöt óvig Rómában, ós azon eszme, mely a róm. egyház illusióján végeredményűleg győzni hivatva van, nem lehet más, mint a józan, haladó protestautismus eszméje. Ezzel bezárom, egyelőre azon futólagos polémiái hadjáratomat, melyet ez év folytán pár szerény cikkben vívtam, kívánván, hogy hazai protestantismusunk új, lelkesült működésre keljen s hogy e lelkesülós a tartandó zsinat áldásának alapját s biztosítékát képezze; e lapok igen tisztelt szerkesztőjének pedig, ki lapja által móg az egyedüli szellemi kapocs a helv. ós ágost. hitvallásuak között a hazában, bálás köszönetet mondok, hogy oly szíves volt nézeteimnek helyt adui. BIERBRUNNER GUSZTÁV.