Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-02-03 / 5. szám

— a mint ezeket a „Husz év után" címii pár cikk felmutatta, érezzük, hogy nemes önérzettel tekinthetünk vissza őseinkre s tekinthetünk át nyugoti testvéreinkre, érezzük, hogy korunk kiáltó szava nálunk sem talált siket fülekre, ós mint hajdan, ugy mai napság is a protestáns egyház szolgáltatandja legelső sorban azon elemeket, melyek a liberalismus melletti küzdelmet óletök egyik legfőbb feladataként tekintik. TM TÁRCA. Értsük meg egymást! — Válasz ama bizonyos s

csipkedésekre.* — Nagy baj, mikor valaki valamit csakúgy felületesen, nagyúri tempóval — csibuk és fekete kávé szürcs ölése közben — kapkodva olvas; — s saturálva levén akadékoskodás s csipkelődési hajlammal — legott tollat ragad s oly tényeket állit — vagy legalább akar állítni — pelengérre, melyek előtt minden humánus, józanon gondolkozó fő kalapot emel. Igazán — sine ira et odio — cikkiró ur l-ső számú „csipkedését* olvasva, önkénytelenül is eszébe kell, hogy jusson az embernek Filep apostolnak a szerecsen főemberhez intézett eme kérdése : »Valljon érted-e, amit olvassz ?* (Csel. VIII. 30.) Mert hogy cikkiró ur nem érté, vagy nem akará érteni, vagy csak hogy gúnyolódó kedvében találta az ó-budai conventionalis : azt a következőkben leszek bátor igazolni. A pestvidéki nt. egyházmegye, midőn kebelében a lelkészi fizetés minimumául 1200 forintot állapított meg : nem kívánta — s az egyes egyházak viszonyait tekintve — nem is kívánhatta, hogy az az 1200 forint az utolsó krajcárig készpénzben legyen kifizetve ; hanem — s itt engedje meg a t. cikkiró ur, hogy most meg már a főember szavaival tanítsam valamire s én legyek az a » valaki*, a ki azt „a mit nem ért, neki megmagyarázzam,' habár biztosithatom, hogy még Filep példája sem vonz felülni az ő sareasmussal terhelt döcögős szekerére — az egyházmegyei elnökség minden lelkészi állomás megürülése s uj lelkészszel leendő betöltése alkalmából, az illető egyházba küldöttséget meneszt, mely küldöttségnek tiszte s feladata, hogy az egyház elöljáróival együttesen a lelkészi dijlevelet pontonként bírálat alá vegye, az abban foglalt tételeket telekállomány, termény fa, hús, só, méz, vaj, bors stb. készpénz értékben véve fel, meggyőződést szerezzen afFelől: váljon a kívánt 1200 forint ezek által fedezve van-e ? A küldöttség ilyetén eljárása s megállapodásáról az egyházmegye elnökségénél referál, ki e referádát az egyházmegye elé terjeszti felülbírálás s el-, vagy elnemfogadás végett. Ez nálunk a conventionalis születési processusa. Tehát, nem az egyes egyházak s

állapítják meg a lelkész fizetését." Az ó-budai 1874-iki conventionalis ép ily processus szüleménye. És, hogy az eljárás korrect volt, arról tanúskodik az általam e lapok hasábjain ismertetett — s cikkező úr által felületesen elolvasott — conventionalis, mely egész 1878 évig a 1200 forintnál csak évi 30 forint differentiát tüntet fel. Igaz ugyan, hogy az 1874 ben kiállított conventionalis ma már 1878-ban nem üti meg az 1200 forintot: de hát oka-e annak az a tisztelt küldöttség, mely a földeket az akkori érktékben vevé fel; vagy az az ártatlan — ma már hála Isten csakugyan ártatatlan — conventionalis, hogy 3 év leforgása után az ó-budai földbérlők — természet mostohasága folytán — nem hajlandók többé holdanként 30 forint haszonbért fizetni ? Bizony tisztelt cikkező úr, kár az úgyis nagyon gyér jóakaratot — kákán is csomót keresni szerető hajlamból — igy arcul ütni! Mert hát lássa, ha az ó-budai „fenkölt lelkű* egyháztanács oly szűkkeblű akart volna lenni lelkésze irányában, mint a milyen pazar ön a gúnyolódásban: bizouy megmaradt volna az a 1200 frttal — a viszonyok hatása folytán — ma már csak papíron figuráló conventionalis, és önt nem 1 emésztené most az édesméreg, hogy hát mért oly » zsíros* az a conventió ! A mi a »nemélhetés* kifejezést illeti : erre nézve ismét csak azt kell kérdenem az apostollal: »érted-e, mit olvassz?* Ahhoz, hogy valaki „jövőjét kellőleg biztosítottnak nem látja:* még nagyon távol az éhhalál. Hanem — s itt eszembe jut egy *zsiros* ekklézsiába bejutott ifjú papnak, egy sovány ekklában irigykedő paphoz intézett talpra esett válasza — mindőn az őt capacitalni igyekvék, hogy kezdőnek jó a kis ekkla is — „igen, de jobb ám a jobb!" Es igy végezhetném — talán hosszúra is nyúlt — válaszom, hanem ön oly szeretetre méltó, hogy önnel foglalkozni az embernek valódi öröm. Azt mondja ön. »Hanem ezt a dolgot kár volt dobra ütni.* Mert... Már engedelmet kérek én dobra nem ütöttem semmit, csak lelki örömmel jelleztem az ó-budai nemeskeblü egyháztanács — önön kívül — mindenki által nemesnek beismert áldozatkészségét e becses lapok hasábjain, mely ép ily célra szolgáló közeg s nem dob, melyet sokadalom s piaci csődület közegéül alkalmaznak. Hogy Bugac — ott tán nincs is egyház ? Makkfalva és az ön egyháza — ha ön is pap (?) »fenkölt presbyteriumai mit tesznek . . . az az Ő dolguk : hanem annyit mondhatok, hogy az ó-budai presbyterium, midőn e nem dobra való nemes tettét létrehozá: távolról sem számított semminemű »érdem-, rendre; de nem oly ékes epithetonokra sem, mint aminökkel ön őt — méltatlanul — elhalmozá. S most még egyet. On, nagyon tisztelt cikkező úr „ártatlan csipkedései* közben — ugylátszik — jóindulatú tanácsokat is osztogat. .Fagyon szép ! Sok esetben szükséges a bölcs tanács. Hanemhát, mivel a bölcs tanácsnak nem mindenki van böviben : szabadjon önt —