Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-10-06 / 40. szám

lan közvetítésének köszönhetők. Ezúttal a Gusztáv Adolf-egyletnek és saját gyámintézetünk meleg pártfogásába az árvíz által érzékenyen sújtott miskolci és hernád-vécsei egyházainkat ajánlóin. Blankenstein György gróf által végrendeletileg tett 6000 frtnyi alapítvány folyóvá még nem tétetett, mert a végrendelet érvényére nózve az özvegy és végrendeleti örökösök közt támadt perben a végleges itólet még nem hozatott. A köztanácskozás további tárgyai majd pontonként tárgyalandók lévén, végül úgy, mint a multévi egyetemes gyűlésen a szegény felekezeti néptanítók jutalmazására minden egyházkerületben nyolc tanító számára 400 frtot, összesen 1600 forintot és a hittanhallgatók serkentésére 100 darab aranyat ajánlok fel, ugyanazon feltételek mellett, mint azok a multévi egyetemes gyiilós jegyzőkönyvében feljegyeztettek, csak azon különbséggel, hogy nemcsak a másod-, de harmad- ós negyedéves hittanhallgatók közül ajánlhatók a jutalmazandók, kik közó azon hallgatót is, ha érdemesnek találtatik, felvenni lehet, ki a mult évi jutalmat megkapta — és ezzel a közgyűlést megnyitóttnak nyilvánítom. Lelkészi pályám kezdetén. ,Ember tervez, Isten végez.* (Folytatás.) Mindenekelőtt mindennemű félreértések és jogosult aggályok ellenében szükségesnek látom kijelenteni, miszerint a templomi szószéket nem tartom és nemtart hatom alkalmasnak arra, hogy ott reformeszméinkkel előtérbe lépjünk vagy éppen forradalmat csináljunk. A szószéken lehetőleg óvakodnunk kell mindennemű kritizálás- és polemizálástól, nehogy a hívek kegyes érzelmeit valahogyan megbotránkoztassuk s a mindig szem előtt tartandó épülés helyett ellenszenvet vagy éppen haragot, gyűlölséget élesszünk magunk s a másként gondolkozók ellen. Igaz ugyan, hogy nálunk Magyarországon sok olyat is el lehet mondani s el is mondunk a szószéken, mi p. o. a külföldön igen nagy visszatetszést szülne. Volt ugyanis náluuk lelkész, ki egész nyíltan kimondta, hogy a Jézus személyéhez és művéhez kötött csudás dolgok és történetek mind nem valók s az üdvösségre nem tartoznak, s egy másik előkelő hírben álló lelkész szintén egész határozottsággal lépett fel prédikációjában a csudákban vetett hit ellen, anélkül, hogy valaha olvastuk volna, hogy ez meg ez a lelkész ilyen meg ilyen eretnek 5 tehát vannak gyülekezetek, hol cum grano salis az ilyen fellépések is megengedhetők : de általában mégis azt kell mondanunk, hogy a szószék nem arra való, hogy ott hiveinknek meglepetéseket csináljunk s a politikai szónokok példájára szabadelvüségünket prédikáljuk. Az evangéliumra kell fektetnünk a fősúlyt, úgy amint azt a főmester, Jézus hirdette volt, menten minden dogmatikus és szűkkeblű felfogástól, de úgy, hogy szívből jöjjön s szívhez találjon. A jézusi álláspont legyen a mi szabályozónk a szószéken is : úgy nem félhetünk sem attól, hogy az igazi alaptól eltávozunk, sem pedig, hogy a szabadabb szellem túlságokra ragad. Valamint Jézus nem mondotta azt, hogy aki az ő természet feletti születésében, csudás tetteiben, testi feltámadásában és testi, szemmellátható mennybemenetelében nem hisz, az nem is üdvözülhet: ép úgy mi is bátran hallgatással mellőzhetjük ezeket, mint nem az üdvösségre, nem a szószékre, hanem a történeti kritikába tartozó dolgokat. Azonban a dolgokat mégsem lehet teljes hall £T & t £i S S di 1 mellőzni. A szószéken hallgat unk rólok mert ott csak azt akarjuk elmondani, ami építő s ami felől magunk is lelkünk mélyéből meg vagyunk győződve : de a szószéken és templomon kivül azt is el kell mondanunk, amit a mai korban többé már nem hihetünk s tényleg nem is hiszünk. E célra szükséges lenne, hogy híveink számára hetenkint legalább egyszer valamely felolvasásra alkalmas helyen biblia magyarázatokat tartsunk. A nép különben is kevéssé ismeri a bibliát, a miveltebbek még kevéssbé tudják méltányolni annak szépségét: már e szempontból is nagyon kívánatos volna tehát, hogy a bibliával gyakrabban foglalkozzunk. De a reform, szempontjából meg épen elengedhetetlen ez. Ha mi a régi felfogás helyébe az ujat akarjuk érvényre juttatni: ezt csakis bibliával kezünkben tehetjük, mert minden attól függ, hogy milyen szemmel olvassuk és olvastatjuk híveinkkel vallásunk e szent könyvét, vájjon a betűhöz ragaszkodunk-e, vagy pedig hiven amaz örök elvhez: ,a betű megöl, a lélek az, mely I megelvenit *, a szellemet igyekezünk elsajátíttatni híveinkkel ? Én legalábh azt hiszem, hogyha egyszer Jézusnak a fenséges hegyi beszédben, az örök szépségű parabolákban s az evangéliumok számos helyein elszórva levő mondásaiban letett igazi s alaptanaival híveinket közelebbről megismertetjük: akkor az evangéliumi történetek és csudák tárgyalásánál sokkal szabadabban és elfogulatlanabbul járhatunk el. Ha mi egyszer magasra kiemeltük a bibliából s mélyen szivökbe véssük hallgatóinknak azt, ami örök igazság és romolhatatlan : ugy annyival inkább bírálatunk tárgyává tehetjük s nincs miért oly sokra becsülnünk azt, ami csak időszerű és változás alá eshető. Az én eljárásom tehát a biblia magyarázatánál ez volna: Mindenekelőtt megmagyaráznám híveimnek egyszerűen és érthetően : miként, kik által és mily körülmények közt jött létre a biblia? hogy nyert lassankint canoni tekintélyt s mily beeset tulajdonítsunk annak ma ? Azután elővenném a Máté szerinti evangéliumot ; szólanék arról is előbb csak általában, majd 79*