Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1878-09-29 / 39. szám
holott pedig a beavatottak tudják, hogy ezen régi 1 jó idők is roszakkal voltak keverve. E hajlamból lehet megmagyarázni, hogy honnan van az, miszerint az emberiség teljes ideálját az idők kezdetére, a behatolhatlan múltba tette át. Az is az emberi hajlamnak megfelelő, hogy az újra megnyerendő paradicsomot az idők végezetére teszi kilátásba, mit a költő a következőkben foglal össze : »Denn beschliesst er im Grabe den müden Lauf, Noch am Grabe pílanzt er die Hoffnung auf/ Mint mondottuk, a képzelet eltóveledése volt' bár nagyon érzéki, hogy a minek célnak kellett volua lenni, az mint elvesztett, a múltba helyeztetett át, ós ahelyett, hogy azt elérni törekednénk, gondolt elvesztése fölött gyászolunk és teljesülését tótlenül messze időbe várjuk. Nem hátunk mögött van a paradicsom, nem a régmúltban ólt a teljes tökéletes ember; a paradicsom nem veszett el, még idáig nem is volt, hanem lenuie kell. Ezen mondák azt mutatják, hogy megvan az emberben a vágy ló tele, hivatása teljesítésére, és ha jól megérti e vágyat, óhaját, akkor törekedni is fog az Istentől nyert minden ő erejével, hogy azt betöltse ós a mi korunk, amely kizárólag igazságra ós realitásra irányul, és ez által a mondaszerünek ellene van — legelső helyen látszik hivatva lenni arra, hogy e föladatot megoldja, amelyet mint ideális állapotokat a szent monda egyaránt az emberi nem kezdetével ós végével kötött egybe. BOGNÁR ENDEE. Lelkészi pályám kezdetén. »Ember tervez, Isten végez/ (Folytatás.) Mert tekintsük csak meg a népet közelebbről. A kor felvilágosodottsága annyira áthatotta már társadalmunk minden rétegét, hogy még a köznép felfogását is csaknem egészen átalakította. Kérdezd meg csak a legegyszerűbb embert hite, vallása felől, mit fog felelni neked? ^Hiszem — úgymond — hogy vau Isten, ki reám is gondot visel s egykor megadja üdvösségemet : a többivel én nem sokat gondolok.® Avagy lehet-e megkapóbban jellemezni a magyar nép természetesen józan gondolkodását vallási dolgokban, mint azon ismeretes példaszó által: „Minden vallás jó vallás, csak a kárvallás a rosz vallás." Vallási szükkeblüséget, felekezeti türelmetlenséget népünknél nem is igen találhatunk. Még a magát legigazibb katholikusnak hivő is a közéletben oly , nézeteknek hódol, melyek szabadelvüségre túltesznek bizonyára a mi protestáns orthodoxaink liberálismusán is.*) *) Legyen szabad erre vonatkozólag, ha nem is hazánkból vett példát, de mint általában igen jellemzőt és tanulságost, uti naplómból a következő esetet fölemlítenem: »Egy francia munkással | Még inkább elmondhatjuk ezt a földmives és iparos osztályhoz tartozó s már kissé értelmesebb magyar kálvinista emberekről is. Ha az ember nem dugja be fülét készakarva, meggyőződhetik, hogy ezek nem hisznek többé semmi csudásban, semmi természet felettiben , Jézusról úgy gondolkoznak, mint tisztán emberről szoktunk s vallásuk az Istenről, az c gondviseléséről, világról, lélekről s halhatatlanságról alkotott legegyszerűbb, legjózanabb hit. Még eddig szerintem nem is volna baj, de most jön aztán a bökkenő. Sokan túltépik e határt is s teljesen a negatio, a hitetlenség birodalmába ceapuak át. A kor míveltsége, vagy jobban mondva, materialismusa sokakban megingatja a régibe vetett hitet, bizodalmat; előbb kételkedni kezdenek a vallás örök igazságai felől, később azt hiszik, hogy a Jézusról hirdetett csudás dolgok feladása által amaz örök igazságok is okvetlen halomra dőlnek. Mert avagy nem ezt halljuk-e a legtöbb szószékről is prédikáltatni ? Lelkészeink ahelyett, hogy a nép ezer oldalról jöhető kétségeit, homályait, bizalmatlanságát vagy hitetlenségét felderíteni, eloszlatni igyekeznének, még ma is a betütekintély, az evangeliumi történetek valódisága, a konfessiók csalhatatlansága s több eíéle, a nép gondolkodásától teljesen idegen dolgok mellett törnek lándzsát s elfeledkeznek a kigyúladt ház oltásáról. Nem, így nem fogunk célt érni, sőt veszélyeztetni fogjuk a legdrágábbat, a legszentebbet is ! Reformáció, határozott, bár lassú reformáció kell ide ; nincs más mód megmenekülni az ár elől; az újkor míveltségét ignorálnunk többé nem lehet s bár térdet, fejet nem hajtunk is a felületes felvilágosodottságnak, de az igazi, komoly tudomány vívmányai előtt elvégre meg keli hajolnunk. A művelt világiak nagy részét már is elvesztettük. Világi uraink meghaltak a vallásra nézve. Tudni, hallani sem akarnak többé arról. Miért ? Nagyon sok oka van ennek, az igaz, de hogy részben a lelkészek is tényezői ez elidegenedésnek, az sem tagadható. Mert, kérdem, mivel ellensúlyozzák lelkészeink a mivelt jöttem össze történetesen (1877) szept 2-án egy vasárnap délutáni sétám közben (Genfben.) A vallásra vittem át a beszédet. O katholikus volt s bár a protestánst is testvéreként szereti, de inkább meghalna — úgymond — semhogy hitétől megváljon. Az Istenről mondá: () Uram, a ki Istent nem hisz, az nem ember." A többek közt kérdezem tőle: »Hát azt hiszi-e, hogy Jézus föltámadott ?* »Non, Monsieur !* (Nem, uram), feleié ó' — azt a papok ugyan úgy tanítják, de én nem hiszem/ s De hisz benne van a bibliában s azt tartozik hinni minden katholikus/ ^Nekem nincs bibliám — mondá — én nem azután beszélek.® 2 Oe hát hogy bizonyítja be azt nekem, hogy Jézus nem támadott föl ?K »De On hogy bizonyítja be azt, hogy föltámadott ?* — Jézus szerinte olyan ember volt, mint ó\ Mária szeplőtlen fogantatásában, a pápa csalhatatlanságában s több más katholikus dogmákban szintén nem hisz. 5 ) De hisz Ön nem katholikus, ha mindezt nem hiszi4 , mondám neki, > } De bizony az vagyok én, uram, testestől lelkestől (!)* Lám, míg mi oly nagy skrupulust csinálunk a Krisztus feltámadásából s attól tesszük függó'vé földi és mennyei üdvünket, addig egy egyszerű, de értelmes munkás túlszárnyal bennünket liberalisságával anélkül, hogy megszűnnék vallásos, keresztyén és katholikus ember lenni.
