Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-08-18 / 33. szám

tárgynál kezdjük-e meg a teherkönnyitést, hogy megfosztva magunkat a nevelés legbiztosabb útjától, még inkább sulyositsuk bajunkat? Mintha a szobrász megunva a sokféle szerszám váltogatását, az ő legfontosabb eszközét, a vésőt hajítaná el, hogy fürész -szel, kalapácscsal és simitóval teljesítse meg szép eszményét. Még ha az az eset állana is fent, hogy okvetlen ki kell hagynunk a tantervből egy tantárgyat, máskép a tanítók el nem viselhetik terhüket; ha áll az, ami a fentebbiekben el volt mondva, minden néptanítónak arra kell szavazni, hogy maradjon ki bár tervünkből a földrajz, vagy a történet, vagy akár a mennyiségtan, de a vallástanítást kezünkből semmi áron ki ne bocsássuk. Ha áll is, ami a fentebbiekben elvolt mondva, de tán a kiindulás helytelen, a lelki élet nevelésére szülői, felebaráti szeretet, hazaszeretet, önzetlenség stb. fejlesztésére nem szükséges a vallás, hanem csak az erkölcstan. Distingváljunk ismét egy kevéssé, mert erkölcstan és erkölcstan (theologiai, bölcsészeti, polgári, társadalmi stb.) között óriási különbség van-Ha ez ós ez a tanító kihagyja tantervéből a vallás" tant ós helyébe erkölcstant téve, ennek szabályai^ adja elő mindig hozzá téve, hogy a szülők iránt1 tisztelet, hála, felebarátid szeretete stb. az istenség törvónye, és amellett, ahol alkalom kínálkozik soha nem mulasztja el a nagy mindensógben a végetlen működésére figyelmeztetni a fogékony lelket: azt hiszem biztos nyugalommal hagyhatjuk őt megmaradni tanterve mellett, inert bár a szó ki van feledve, de az előadásban a vallásos erkölcsi szabályoknak (ne ölj' ne lopj, tiszteld atyádat stb.) elbeszéléseken szemléltetése ós betanulása által akar erkölcsös embert nevelni, alig éri el célját. Úgyis ópen az nagy baja összes társadalmunknak, hogy a polgári erkölcs ós a vallási, melynek szabályait a lelkiismeret súgná meg? ha tanultunk volna reá hallgatni, majdnem ellentétben vannak egymással. Egészen más az ember a templomban s egészen más a polgári életben. A vallásosság által teremtett eszményeket az életben nem találja megvalósulva, Sámueleket, Nehemiásokat, Mózeseket az életben nem talál — sőt ha találna is, bűnnek tartaná ezeket azokkal összehasonlítani. És viszont arra, amit a közéletben tett, cselekedett az ember, az Ur szine előtt emlékezik. A legkeményebb szivü fösvény egész áhítattal hallgatja papjának beszédét a gazdagról ós Lázárról, de eszébe nem jut, hogy ő is hasonlókép szokott cselekedni. Vallásos élet ós profán élet, mint theoria ós praxis*) teljesen el vannak különítve egymástól. Pedig a z a profán élet, mely nem vallásos ólét, mely profán tettekben nem nyilatkozik, hiu, üres ábrándozás. Áz az erkölcsös ember, ki nem lop, nehogy a hajdúk befogják, nem gyújtogat, mert tudja, hogy azt vele is megteheti bosszúból más, nem gyilkol, rabol, mert vagy igy, vagy úgy megeshetnék, hogy utólóri a törvényszék büntető keze, nem csal, mert ,,mit mondana a világ!" sőt még jótékonyságot is gyakorol, hogy lássák: az ilyen ember, még ha amellett szorgalmasan járja is a templomot, gyónik, imádkozik, valóban csak torzalakja az erkölcsiségnek. Nagyon messze áll ez azon embertől, ki azért nem követi el mindama fent említett bűutetteket, mert irtózik feleberátjának kárt, szenvedést okozni, roszat elkövetni és mert tudja, hogy ez az irtózat a kebelben lakozó isteni szellemnek szent szava; és azon embertől, aki előtt semmi drágább, becsesebb nincsen, mint lelkiismeret nyugalma, melyről ismét tudja, hogy az a végetlen szentnek jelenléte. Ne feledjük, hogy ahol csak a polgári erkölcstan vezére az emberek tetteinek, hol csak azért nem követnek el bűnt, mert elég felvilágosodottak belátni azt, hogy annak rosz következményei is lehetnek, ott csakhamar felburjánzik a képmutatás ós a babona s ezeknek elmaradhatlan következménye az erkölcstelenség. Ne feledjük, hogy mint Laug Henrik mondja, w o k ti h 1 e r Verstand herrschenwill, dawirdbald der Páter Kapuziner herrschen. Foglaljuk tehát össze a mondottakat. A tény az, hogy a tanítók terhei nagyok, könnyíteni kell rajtuk. Sokan azt indítványozzák, hogy a vallástan oktatása alól mentessenek fel. Egyéni véleményem szerint a bajon nem igy kell segíteni, hanem a vallási oktatás egyik részét kell csak átengedni a lelkészeknek, ós másodszor, gondolkodnunk kellene azon, nem lehetne-e tantervünket egyszerűsíteni. Be a vallástanítást, az Istenhez vezetést, — történjék az bár „erkölcstan tanítás" neve alatt — a tanító semmi körülmények közt semmi külső befolyások kényszerítésére soha kezeiből ki ne bocsássa. SAS JÁNOS. *) Vajon ez is nem a különben tiszteletreméltó német theoriá-i aás és alapos megkülönböztetés eredménye-e ? '.)