Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-05-26 / 21. szám

fennhéjázó kevélységgel már előre tagadásba tettem volna ; akkor nem is érdemlettem volna mást, mint azt, hogy egy a gorombaságban annyira excellálni tudó férfiú förmedjen rám, mint tiszteletes tudós Tóth Dániel lelkész ur. Igy azonban, bármennyire érzem is a kérdéses füzetek tartalmának hiányait, lehetetlenség, hogy a személyeskedő bírálatra — milyent egy lelkésztől feltételezni nem tudtam volna — néhány megjegyzést ne tegyek. Tóth Dániel ur bírálatából világosan ki lehet venni? hogy ő a búcsúztatásnak nem barátja, inkább óhajtja a temetkezési szertartást egyszerű imával felcserélni. No lám ! mily gyarló az ember, még tiszteletes Tóth Dániel ur is! Nem tapasztalta azt, hogy igen sok dolog van az életben, amikkel megbarátkozni nem tudunk, de azért eltűrjük, kivált ha azok megváltoztatása nem is tőlünk függ, és nem fordulunk azok ellen bőszültséggel. Ha majd keresztül viszi tiszteletes tudós Tóth Dániel ur hathatós befolyásával a főtiszteletü egyházkerületi gyűlésen, hogy v.égzésileg el fog töröltetni a búcsúztatás a föld színéről : akkor aztán nem fognak rektor uramék — kikről oly megvető lenézéssel beszél — szégyent okozni Önnek azzal, hogy a protestáns irodalom terére veszik e nembeli munkáikat, miket, ha csakugyan szégyenleni lehet a más vallásfelekezetüek előtt, ugy mégis vigasztalást vehetünk abban, hogy azok nyilvánosságra hozatalának eredménye, hogy tiszteletes tudós Tóth Dániel urnák az egész magyar prot. irodalomra fényt és dicsőséget árasztó bírálati észrevételei a magyar protestáns, közönséget, a büszkeség és dicsekvés érzetével tölthetik el. Azt is írja tiszteletes tudós Tóth Dániel ur, hogy ily ékes rigmusokban egy világot látott baka-káplár is tudna irni. Meglehet, de tessék elhinni, hogy a hencegésben, gorombaságban Ont nem volna képes felülmúlni bár melyik is. Az is különös állitása tiszteletes urnák, hogy én a füzeteket hivataltársaimra ráerőszakolom. Tessék elolvasni az 1-ső füzet szerkesztői üzenetét, azonnal látni fogja, hogy állitása egyértelmű a valótlansággal, s talán némi önérzet fel fog ébredni keblében s szégyenelni fogja elhamarkodott baklövését. Oly bírálat, mely telve van személyeskedő lenézéssel, soha nem felelhet meg feladatának. A komoly bírálat higgadt, tárgyilagos, a vieceléstől teljesen ment szokott lenni. ZIH KÁROLY, a „Protestáns halotti búcsúztatók tárháza® szerkesztője, békés-szentandrási reform, tanító. Zsinati teendőink mivolta, rendszere és egymásutánja. Töredék és alapvázlatok egy törvénytervből. Némi kis észrevételek az eddig megjelent tervezetekre. Vélemény a legközelebbi teendőkre nézve. (Vége) A negyedik szakasz a törvényjavaslat miképi formulázására nézve ád mutatványt, szólván a) az egyetemes alaptörvényekről 8 §-ban • b) az egyházközségekről szintén 8 §-ban ; c) az egyházközségi közgyűlésről 14 §-ban ; d) az egyházközségi tanácsról vagy presbyteriumról 18 §-ban. Szándékom volt e nagy gonddal készült törvényjavaslati mutatványt ugy a protestantismus elveihez szorosan ragaszkodó tartalma, mint ritka szabatosságu fogalmazása tekintetéből egész terjedelemben közölni. Azonban időközben megfordulván Debrecenben éppen akkor, amikor a zsinat szervezésére vonatkozó előmunkálat készítésére kiküldött albizottság üléseit megkezdte, s tapasztalván, — ami előre látható volt, — hogy a bizottság Révész Imre e dolgozatát tanácskozása alapjául vette fel : jobbnak láttam annak közlését akkorára halasztani, mikor az már a bizottság módosításain keresztülment. Addig is, mig a bizottság munkálatát közölhetném, nem állhatom meg, hogy e mutatvány első §-át be ne mutassam, mely következőképen hangzik : „1. §. A magyarországi helvét hitvallású evangélikus vagyis reformált egyház, a kijelentett vallás ösmeretének forrásául s a hit és erkölcsiség ügyében szabályzó és döntő tekintélyül egyedül az ó- és uj-szövetségi szent iratokat ösmeri el, s ezeknek alapján a XVI-ik századi reformátió helvét irányzatához tartozónak s azon országos egyházak testvérének vallja magát, amelyek a külföldön is református, vagy reformált nevet viselnek." E formulázás egy nagy kérdés szerencsés megfejtését jelzi, megkerülvén a protestantismus szelleméhez híven az egyoldalú, s szakadást inkább, mint egyesülést eszköz lő konfessionálismust, hogy az egyházi közösség intézmény i oldalát állítsa előtérbe, mely az egyházalkotmány megállapításánál egyedül mérvadó ! Ha a francia reformátusok nem rég tartott zsinatuk alkalmával az egyházi közösség jelzett oldalát szem elől nem tévesztik, egyházuk ügyei kedvezőbben fejlődnek s nem következik be a szakadás, melynek siralmas következményeit nem lehet eléggé sajnálnunk. Az ötödik szakasz egyházrendezésünk több igen fontos kérdését veszi tárgyalás alá s alapos statistikai ismerettel és gyakorlati tapintatossággal olyan újításokat javasol, melyek az egyháznak mindenesetre hasznára válnának. „Egyházunk célszerű szervezésénél,® mondja szerző, „a többek közt két főelvet vélek különösen szem előtt tartandónak. Egyik az, hogy a legkisebb anyagyülekezet se atomizáltassék, ne morzsoltassék szét soha, hanem 42