Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-05-12 / 19. szám

Huszonegyedik évfolyam. SO. mm. Budapest, 1878. május 12. PROTESTÁNS OLAI LAP Szerkesztő- és KIADÓ-HIVATAL: VIII. ker. Mária-utca 10. sz. I. em. Előfizetési díj: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 ft. 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni mipden kir. postahivatalnál ; helyben a kiadóhivatalban. Egy szám ára 20 kr. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásná 5 kr., egyszeriért 7 kr sorja. — Bólyegdi külön 30 kr. Teljes számú példányokkal mindég szolgálhatunk. Csak húsz éve. Volt idő Magyarországban, mikor még a magyar nemzet jelleme, mint kőszirt állt ellen a kétségbeesés emésztő szelének, s a zsarnokság eltiprással fenyegető hatalmának. Volt idő, midőn a nemzet jogos reményeinek érzetében, tűrte szenvedését, hordozta láncait s elszánt bátorsággal igy kiáltott fel: nem félek azoktól, akik a testet megöl i-k , mert a lelket 111 e g n e m öl heti k. Volt idő, s nem oly rég, midőn Magyarország s a nemzet összes jobbjainak reménye, a multakban anynyiszor vérig üldözött, halálra keresett protestáns egyházra, mint a nemzet létele és szabadsága felett őrt álló hősre tekintett, hogy v ál t s a m e g, hogy ; mentse m e g. Ezen idő alig húsz éve volt. Hiisz év egy nemzet életében mily kevés. De húsz év egy nemzet erkölcsi pusztulásában, legszentebb intézményeinek ernyedésében igen sok, szinte helyrehozhatatlan. Fájó érzéseket támaszt az emlékezet. Sorsunknak, lelkünknek azon vádló keservét: mivé lehettünk volna mint ország és nemzet, mivé lehettünk volna mint prot. egyház, ha követjük őseink példáját, kik életöket, hazájokat, nemzőtöket, leikök szabadságát ós függetlenségét védték ós ápolták e szóban; m a g y a r protestáns egyház. De mit használ, ha a multak felett nemcsak merengünk, de lelkünket is kisírjuk ? Mit használ az, ha mint hazafiak ós protestánsok, magunkra tekintve, igy kell, hogy szóljunk : voltunk egyszer hatalmasak, az erkölcsi bátorság önfeláldozó érzetében, a szabadság harcának és terheinek hordozásában; voltunk hősök, kiket a titkos ós nyilván való csaták rnegvórezhettek, de lelkünk szabadságának diadalától s a nemzet jövendőjét átölelő reményeinktől meg nem foszthattanak. Azonban e visszaemlékezések ós mulasztások felett való busongás ne verjen le, inkább ösztönözzön, hogy amit saját lételünk és jövendőnk érdekében a lelkesülések korában elmulasztottunk, azt e reménytelen s pusztuló erkölcsi állapotok korában valami kép helyre üssük. Álljunk talpra, mint akik Istenuel vannak, s akikkel Isten van! Nézzük meg, mit lehet még tennünk; mi a legsürgősebb munka ós áldozat, melyet meg kell hoznunk, hogy mint a magyar prot. egyház tagjai s nemcsak még fennmaradt reményeinek ós áldásának, de küzdelmének ós feladatának is örökösei, élve el ne pusztuljunk, sőt a minden erőnket, egyetértő áldozatunkat igénylő magyar prot. egyház szebb ós virágzóbb korát, jövendőjét előkészítsük; Isten után magunkból magunkért teremtsünk! A kötelességek mily csoportját kellene elősorolnom, mennyi hiányt, mennyi bús romot, a még megmaradt jövendő reményeinek mennyi ellenségét kellene feltüntetnem; hogy a valót egész meztelenségében láttassam s állapotunknak ijesztő képe, mint a halál árnyéka, vesse reánk sötétségét! De nem, nem! Mi élni akarunk, de mit tegyünk ? hogy vóginsógre ne jussunk, s a magunk mulasztása által okozott gyászos romok, egykori dicsőségünk ós szabadságunk várfalának hulló kövei reánk ne omoljanak, s el ne temessenek. Menjünk vissza húsz évvel, s azon kedvezőtlen vallomást kell tennünk, hogy mibennünk ma-37