Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-04-28 / 17. szám

az igények. Apáink tizedrészét sein ismerték azon hiányoknak és szükségeknek a közoktatási ügy terén, amelyek miatt mi mai napság sóhajtozunk. S valóban nem ok nélkül panaszkodunk. Mert hiszen iskoláink s tanítóink száma tetemesen szaporodott • ámde tanítóink fektetnek-e mindenütt kellő súlyt az erkölcsi nevelésre? sőt az ismeretek szaporítása érdekéből nem hanyagoltatik el néha a testi nevelés is ? Gyermekeink meghiszem, hogy sokkal szélesebb körű ismeretekkel hagyják el a népiskolát, mint egykor apjaik elhagyták ; de a szív nemesítésére s az erkölcsi jellem képzésére talán több gondot fordítottak egykor, mint most. Másfelől az apák és anyák legtöbbször nagyobb szolgálatot várnak az iskolától, mint a minőt az nyújtani képes s nem ritkán megtörténik, hogy a tandíj lefizetésével nevelői tisztöknek eleget tenni vélnek. Ilyesféle okok indították az alább következő cikk írónőjét, ki Svájcban úgyis mint gondos anya, nevelőnő, úgyis mint a nevelészeti irodalomnak egyik kitűnő munkása széles körben ismeretes, nézeteinek egyik külföldi lapban való közzétételére. Mely nézetek egynémelyike ellen, ha talán némi kifogást lehetne is tenni, de általában sok egészséges és helyes gondolatot tartalmaznak azok, miért is célszerűnek véltük azokat a főbb vonásokban közölni. Az életből veit tapasztalatokra támaszkodva — úgymond írónőnk — azon véleményre jutottunk, hogy nagy tévedés van abban, ha valaki az iskolára nevelési szempontból felettébb nagy súlyt helyez. Ha az ember jól meggondolja, hogy voltakép mirevaló is az iskola, hát ugy találja, hogy erre szükség van azért, hogy közöljön a gyermekekkel bizonyos positiv ismereteket, melyeket azokkal természetes nevelőik, a szülők, vagy hiányos képzettségük miatt, vagy mivel az élet gondjaival el vannak foglalva, nem közölhetnek. Az iskola nevelői hatása — mert hiszen ezen hatást nem akarjuk teljesen megtagadni tőle — először is abban áll, hogy itt sok gyermek lévén együtt, a későbbi életnek s az élet súrlódásainak előképével kicsiben megismerkednek. Mint az életnek általában, úgy ezen kis előképnek is megvan jó és veszélyes oldala, mely utóbbira azonban fájdalom, — kivált városokban — kevéssé fordítanak gondot, amennyiben az egykorú gyermekek egész csoportját óraközben felügyelet nélkül hagyják, és ez idő alatt a pajkosabb gyerekektől a gondosabb házi nevelésben részesült gyermekek is sok rosszat elsajátíthatnak. Jótékony nevelői befolyást gyakorolhat továbbá az iskola, ha abban a tanító kellő fegyelmet és rendet tart, a gyermeket a kellő helyen engedelmességre tanítja, de ha viszont a kellő alkalmakkal annak is tanújelét adja, hogy ő a gyermeki kedélyt felfogja, következőleg azt nem idegeníti el magától, nem korlátozza, idomítja untalan, hanem tekintettel van a gyermeki kor sajátságaira. S végül jótékony hatással lehet a tanító növendékére nevelési szempontból is, ha a tanításnál alkalmas kérdések feltevése által aunak gondolkozását ébreszti, ha ki| választott olvasmányok által lelkének s erkölcsi öntudadatának egészséges táplálékot nyújt, mely erkölcsi öntudat az emberrel, már természeténél fogva, veleszületik és csak az olyanok, kik egy kis gyermeket soha gondosan meg nem figyeltek, állíthatják, hogy a lelkiismeret s az igazságérzet nem születnek velünk, hanem hogy azok a nevelés eredményei. Soha nem szabad azonban felednünk, hogy az oktatás csupán és a tudományos ismeretek nem képezik sem a jellemet sem a kedélyt, tehát azoknak nincs is nevelő hatásuk. A legfőbb nevelői befolyás gyakorlására mindenkor a családi élet volt és van hivatva. Ellenvethetné talán valaki, hogy sok család nagyon is káros hatással van a gyermekekre. Igaz, de ezen, valamint sok száz más bajon mi nem segíthetünk, hanem hagynunk kell a jó Istenre, a gondviselésre, a sorsra, a dolgok természetére, vagy amint a külömböző nézetüek a világrendet nevezik. Isten gyermekeket ad ugy a rosz szülőknek, mint a jóknak, és elvitázhatlan tény, hogy gyakran rosz szülők gyermekeiből jóravaló becsületes emberek válnak, mig fájdalom, megfordítva is sűrüek a tapasztalatok. Nem kevéssé tanúságos tapasztalat az is, hogy egy ugyanazon család gyermekeiből, kik egészen egyformán neveltetnek, ugyanazon iskolába járnak, néha a legkülönbözőbb személyiségekké fejlődnek, és pedig nem csak a képességeket, de a jellemet, kedélyt és szivet illetőleg is. És ezen megcáfolhatlan tény nem dönthetlen bizonyitéka-e annak, hogy minden emberfia határozott személyiségnek születik, mely személyiség iránt figyelemmel kell lennünk, számára annyi szabadságot engednünk, a mennyit csak lehet, hogy égészségesen s szabályszerűen fejlődhessék? nem világos bizonyitéka-e annak, hogy nem a nevelés teszi az embert, még kevésbbé a képzés, a művelés ? Azt a gondolatot fejezi ki a magyar népies szólásmód : „Születik az ember, mint a subagallér." Azt hisszük, hogy csupán ezen tapasztalati tény taníthat meg bennünket azon valódi alapelvekre, melyeknek minden jó nevelésnél irány adó kul kell szolgálniok. Ezen alapelvek szerint a nevelés arra fog szorítkozni, hogy a gyermekeket testi és szellemi károktól megoltalmazza, épen ugy, mint a jó törvényhozásnak is az a feladata, hogy az emberi társaságot károktól védelmezze, és azokat, kik embertársainak ilyeket okoznak, megbüntesse, nem pedig, hogy a személyes szabadságot amennyire csak lehető, korlátozza. Miért is nevelőknek és törvényhozódnak mindenekelőtt az a teendőjük, hogy maguk irányában az illetőket tiszteletre és engedelmességre szoktassák. Azután pedig oda kell törekedni a nevelésnek, hogy a gyermekeket ahhoz szoktassa, azok igényeit olyasmi után irányozza, melyet azon viszonyok, melyek közt született, tőle kívánnak s neki megadhatnak; ehhez képest oly ügyességeket s oly ismereteket igyekszik a gyermekekkel megszereztetni, melyek képesekké teszik őket arra, hogy a nekik jutott sorshoz képest lehetőleg boldogan tegyék meg az életben át vezető utat. A szükséges előismere-34