Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-04-28 / 17. szám

Huszonegyedik évfolyam. 17. sas. Budapest, 1878. április 28. PROTESTA1TS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztő- és KIADÓ-HIVATAL: VIII. ker. Mária-utca 10. sz. 1. em. Előfizetési dij: Helyben házhozliordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 ft. 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Egy szám ára 20 kr. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásnál 5 kr., egyszeriért 7 kr sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. IH^* Teljes számú példányokkal mindég szolgálhatunk. Hl Bajaink. Igen örvendetes az érdeklődós, mely egyházi ügyeink iránt napjainkban keletkezett. Megihletó az úrnak lelke a hallgatag s tétlen szíveket, hogy ébredjenek ; mert a nap, a munkásság napja felkelt. Mint mély álomból felriasztottak álmélkodva tekintünk szót magunk körül. Látjuk a romokat, melyek körülöttünk sötétlenek, érezzük a kórjelensógeket, melyek egyházunk minden izében elterjedtek, s borzadva kiáltunk fel: mennyi baj, mit orvosolni kell. Kathedráink roskadoznak a hívatlan szónokok lábai alatt, a papi tekintély vedlik a világi köntös foszlányai között, melyeket a rusztikus pap gazdálkodás közben tagjaira gondatlauul aggat, mely felett a zilált bajusz s szakái ugy áll, mint kenderben a madárijesztő váz. A tudományt nem éhezi ós szomjúhozza az úrnak szolgája; mint béres csak a test eledeléért munkál, s ha lemorzsolta vasárnap egyszer vagy kétszer mástól orzott prédikációját, nyugodj békén biblia, palást, szunnyadjatok porlepte könyvek, ki a szabad természetbe, az eke szarvához ! a testi kenyér elébb való a szellemi eledelnél. E foglalkozás közben lehull a papról az iskolai műveltség legutolsó porszeme. A müveit közönségnek, s a tiszteletes tudós névnek gúnyjává válik a pap, kinek, mint a hivek vezérének, világító szövétnekként kellene fényleni. De ha a testi eledelért való munkálkodás, magasztos hivatása köréből nem terelné is ki a lelkészt, ha örömest forgatná is a könyveket, hasztalan erőlködés, nincs meg az alap, a kellő iskolai műveltség ! Hol is szerezhette volna meg azt a legnagyobb rész, midőn iskoláink szervezete annyira hiányos, hogy a tudományos külfölddel szemben csak kezdő gyermekek vagyunk. Jertek ! tisztítsuk el a romokat, jertek! orvosoljuk a kórtestet. Irtsunk, építsünk ! Kathedráiukból ki kell ostorozni a hívatlan szónokokat. El kell törülni a legacionális intézményt. El kell űzni a léha, könnyelmű deák hadat, mely játékot űz a szent dolgokból, zajos hevében a szűz erkölcsiséget meggázolja, szóvirágokból összefércelt, ihlet nélküli beszédjével a fél ország templomát bekiabálja, a füleket csiklandozva, a sziveket pedig üresen hagyva ; az iskola falai közé kell zárni e lóba, könnyelmű hadat, mely baklövéseivel templomban ós templomon kivül oly temérdek botrányt okoz, melyről annyi adomák keringenek szerteszét, sőt ki is vannak nyomtatva, tehát mint ilyenek kétségen kivül igazak. A tanítókat sem kell kathedrába bocsátani, melynek talaján csak felszentelt férfiak sarui tapodhatnak. Aki gyermekeket oktat, ha mestere akar lenni hivatalának, a gyermeki elméhez kell leszállnia, miként emelkedhetnék tehát az fel a nagyok oktatásának nem tudatára, de csak fogalmára is. Azonban, ha mégis természeti elháríthatatlan kényszerűség azt kívánja, hogy a tanító necsak énekléssel, hanem a nép előtt felolvasott könyörgéssel vagy beszéddel is dicsérje az urat, kegyelmesen megengedtetik, hogy azt az éneklő helyen vagy az úr asztalánál teheti. Formaruhát, reverendát a testi munkában megizmosult vagy elsatnyult papi tagokra, ez tisztelendő, már a neve is mutatja; a katholikus papoknak is ez szerzi meg a tekintélyt, hogy előtte már messziről kalapot emelnek, futva csókolnak kezet, s a társaságokban első helylyel kínálják meg.