Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-04-21 / 16. szám

nem áll. Ha áll, akkor általánosan áll s nem értjük, mikóp engedhető, hogy, ha a lakosság az egyházi ünneplést nem kívánja, az el is maradhasson; ha pedig nem áll, aminthogy csakugyan nem áll, még kevesbbé értjük, hogy lehessen a lakosság, vagy hatóság kívánatára a papot olyasmire kötelezni, amit nemhogy egy falusi biró, de maga a miniszter, sőt még az országgyűlés sem parancsolhat, mert a vallás, a lelkiismeret birodalmában egyikük sem parancsol. Meggondolták e odafent, hogy oly különbféle vallású ós nemzetiségű országban, mint a mienk, mi mindenféle következhetik abból, hogyha oly gyarló véletlenre bizzák egy vallási cselekvény teljesítését vagy nem teljesítését? Nem tartanak-e attól, hogy az úton a különböző vallásfelekezetek közli békótelenkedés magvai elhintettetvón, újból elkezdődhetnek majd a vallási kérdések feletti dulakodások? S föltéve, de meg nem engedve, hogy a miniszteri argumentatió egészen helyes, hogy az abból vont következtetés is megállhat, mirevaló volt még akkor is annak erősítésére helytartósági rendeletekre hivatkozni, mi a dolognak azt a színt adja, mintha az országos törvények ellenére kiadott helytartósági rendeletek ma kötelező erővel bírnának, (amelylyel pedig sohasem bírtak), és igy megérhetjük még, hogy ma-holnap miniszteri rendelet eltiltja a kath. ifjakat a prot. iskolák látogatásától, azon az alapon építve, hogy a negyvenes években ily helytartósági rendelet csakugyan létezett. Ha meggondolom, hogy a törvényesen bevett keresztyén vallásfelekezetek viszonyosságáról tiz évvel ezelőtt alkotott ideiglenes törvénycikk keletkezésekor a törvényhozás ünnepélyes Ígéretet tett, hogy a vallásszabadság ügyét tüzetesen fogja szabályozni, a minisztérium pedig maiglan is késik az arra vonatkozó törvényjavaslat beterjesztésével, azon az okon, mert az ország rendkívüli bonyodalmai közt e „ne nyúlj hozzám" kérdésnek napirendre tűzésével a bonyodalmakat szaporítani nem akarja: akkor a sárkányfogakat hintő e rendelet kibocsátása merőben megfoghatl annak és in politikusnak tűnik fel előttem, annyira, hogy szinte azt kell hinnem, hogy itt valami rendkívüli tévedés forog fenn. Magától értetik azonban, hogy minket e feltevés meg nem nyugtathat, s hogy az egyházkerületek, ismerve szentesített jogaikat, erélyesen föl fognak szólalni a bureaukracia e csodaszülöttje ellen. Dr. BALLAGI MÓR. Myilt levél Czelder Márton urlioz. Hogy a „Religio" című pápista újság, e lapok 11-ik számában megjelent cikkemet, saját érdekeinek szempontjából felhasználta, s mindenkor a római egyház dicsőségének énekét véli zengedezni, midőn az ev. prot. egyház fogyatkozásai emlegettetnek, legkevésbé sem lepett meg engemet; hogy azonban te, édes barátom! hivatolt cikkem egyes kifejezéseit, elvond az előttem lebegő ós előtted sem ismeretlen magasztos céltól, s holmi „nem haszontalan ; szentek" templomainkba hozatalát sürgető törekvésekkel azonosítsd, soha sem hittem volna. Kegyes lelked — ügy látszik — nagyon hirtelen felháborodott, s előbb papírra vetetted tolladat, semmint törekvésem ós szavaim felett behatólag gondolkodtál volna. Meg fogod tehát kétségkívül bocsátani nekem, ha a te cikked ellenem irányzott részét, nem szerencsétlen gondolat, de — gondolatnólküli szerencsétlenségnek nevezem. Mint írod, cikkem utolsó része felett botránkoztál meg, mely rész sorait igy adád a nagy közönség elé : „Grarzó G-y. barátom pedig, midőn a protestantizmus eszményképe lebegett előtte, egy szobrot lát, melynek felső törzse teljesen hiányzott, s feje a gyomor felett állt. Mi ez ? úgymond; csak aki a protestáns kultuszból kizárta a szívet, tekintett bennünket olyanokul, mint a minőt a fentebb leirt szobor habitusa mutat." Ha higgadtan ítéltél volna e sorok felett, maga a hatás, melyet t. i. kedélyedre gyakorolt a furcsa szobor, megjelentette volna, hogy lélektani kórdós áll szemeid előtt. Egy ötlet az egész kép, ós semmi több. Közzététele pedig, egy oly toll játókba rejtett mesterfogás, mely, hogy nem tévesztette el hatását, éppen rajtad látom. Nagyon jól tudom én — kedves barátom! hogy a hasonlat mindenkor sántikál, mely tulajdonságánál fogva tehát betűszerinti értelemben soha sem vehető; és jól tudom azt is, hogy a sokszor szélsőségekben csapongó ötletek hullámzásai közt, az egyediség központi hatalmának uralma szükséges: de tudom azt is édes barátom! és nem feledtem el, (vajha te is reá emlékeztél volna:) hogy vannak körülmények az életben, midőn egy megfelelő ötlet, többet használ az árkusokra terjedő komoly beszédeknél. Barátom ! avagy nem éppen zsinathoz kószü-31*