Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-04-14 / 15. szám

szükségeink fedezésére, gyökeres bajaink orvoslására, nem is vonom kétségbe azok becsét és értékét, de mindazok előttem egyenként vagy csak palliativ, vagy másodrendű szerek, melyek mellett mint oldott kéve széthullhat egyházunk. En gyökeres orvoslatot óhajtok és keresek, mely minden nagyobbszerü bajainkon segitend, s egy oly gazdag forrásra mutatok, melyből bőven buzogna a protestáns egyházra az éltető nedv s gyógyító balsam, s megvallom, midőn szerény indítványomat közzéteszem, harsány hangon szeretnék kiáltani s oly magas emelvényre állani, honnan Kárpátoktól Adriáig szavamat minden protestáns meghallaná és ez : az országos do m estikát tárgyazó indítvány. Részemről régen tisztában vagyok már azzal, hogy se német, se magyar, sem absolut, sem alkotmányos kormány nem segít rajtunk. Ott van papíron az 1848-iki 20-ik törvénycikk, mely rajtunk segíthetne, de nincs, ki életbe léptesse. Ott vannak a milliókra rugó vallási s tanulmányi alapok, melyek nem egyes vallásfelekezet, hanem a nemzet közvagyonai, a közmívelődésnek hatalmas tényezhető eszközei, s igazságos-aránylagos részünket belőle ki nem vehetjük. S minthogy nézetem szerint: a mely kormány tízet, az parancsol is : ha országos domestikánk lenne, nem is vágyakoznám a kormányok adományaira, s semmi áron fel nem adnám autonómiánk legkisebb nemét és ágát sem. Ha hát ez idő szerint nem is várható, nem is tanácsos a kormány dotatiója : az önféntartás legfőbb kötelme parancsolja, hogy önmagunkról gondoskodjunk. S váljon hogyan gondoskodtunk eddigelé magunkról. Hála a gondviselésnek ! vannak egyházaink, melyek népességük, az egyháztagok vagyonosságánál fogva nem félnek a jövőtől, mert elég erősek magokat a jövőben is fentartani. Vannak, mondhatni, példányegyházak, hol a belhivatalnokok kellőleg dijjazvák, a tandíj eltöröltetett, a tanügy rendben van, nyugdíjintézetek is léteznek. Vannak ismét egyházak, melyek vagy a tagosításkor nyert földdotatiókkal fizetik belhivatalnokaikat, fedezhetik egyházi szükségleteiket máijelenben is, vagy pedig takarékmagtárok s másnemű alapítványokkal biztosították egyházuk jövőjét s készítenek a belhivatalnokok s az egyháztagoknak jövőre nyugalmat ; — de ezek fényes pontok — csak oázok a protestáns egyházak nagy többsége szegény sivatagán. De hát a nagy többség ? múltjában nincs öröm, jövőjében nincs remény. Mint eddig nyomorgott, tengett, a hogy tudott, ezután is nyomorog, teng, ha el nem esik. És az egyes egyházmegyék s egyházkerületek hogyan élnek ? mindenik saját belátása, életrevalósága, ügyessége, kedvező vagy kedvezőtlen viszonyai, népessége vagy vagyonossága szerint szegényesen vagy kissé nagyobb jólétben : de nem hatotta át mindnyájunk szivét a testvériesség érzete, az egyenlő teherviselés magasztos elve, a mindnyájunkat érdeklő közös ügyekben az együttműködés, közös intézkedés; minélfogva nincs országos központi egyetemünk, protestáns tauárképezdénk, közös nyugdíj- s özvegy-árva-pénztárunk, meghatározott bizonyos fizetésünk, ingyen iskoláztatás és egy kevés államsegély, gyűjtés- vagy hirdetésből kapott fillérek, vagy a ref. segélyegylet szerény pénztára tengetett néhány szegény egyházat s belhivatalnokot. S mi e tengéletnek a következménye ? Bizonyosan nem a hivatásnak magasztos érzetétől áthatott lelkesedés, ügybuzgalom, hanem a nagyobb résznél a ma és holnap gondjai alatti eltörpülés, a mindennapi kenyérérti küzdelem vagy pedig az illúziók s ifjúi ábrándoktóli megválás után a pályaválasztás feletti elkeseredés, ideje volna már tenni valamit az egész protestáns egyházért egyetemesen, testületileg. Előszámláljam-e szükségeinket? hol kezdjem? Egy protestáns központi egyetem, egy protestáns tanárképezde, 2—-4 lelkészképezde, kellő tanerők, jól fizetett tanárok s ösztöndijakkal, egy általános lelkészi nyugdíj-s özvegyárvapénztár, ingyen iskoláztatás, papi s tanítói fixum, fizetési minimum, a sülyedezni indult legkisebb egyházak megmentése : mindezek csak pium desideriumok országos domestika nélkül. Hogyan állunk most ? Van-e protestáns felekezeti tanár, ki kellőleg volna dijjazva? Nincs központi prot. egyetem, hanem tart mindenik egyházkerület lelkészképezdét, de a tanárok nyomorult, csak mindennapi kenyeret nyújtó dijjázást nyernek, s egy dús jövedelmet adó papság után aspirálnak, az ifjaknak alig van valami ösztöndíj ok. A lelkészi nyugdíjintézet tudtommal még csirában sincs meg, pedig ez halaszthatlan szükséggé vált. Hiszen ma, ha egy lelkész kanonikus hibában nincs, de a híveket magától egészen elidegenítette, annyira, hogy egyházában többé sikerrel nem működhetik, el nem mozdítható, sem nyugdíjba nem helyezhető : ottmaradása pedig megöli a vallásos erkölcsi életet, az egyháziasságot. És ha egy elaggott lelkész eddig szerény jövedelmének felére tarthatott segédet, a segédlelkészek csekély száma miatt most már alig lehet, de különben is ezen interregnum alatt, az idős lelkész tehetetlensége s az ifjú segédlelkész várakozó állása, függő helyzete miatt az egyházkormányzat szenved : nyugdíjintézet nélkül hát néha évtizedekig pang-sülyed s a kortól elmarad az egyház Hát a lelkészi özvegy-árva-pénztárak hogy állanak ? | Többnyire minden egyházmegyében megvan az alap vetve, de az évenkénti özvegyi illeték csak alamizsna, 20-40—50 frt. Mit mondjak a tandíjakról ? Nézetem szerint, valamint az országos budgetben a népnevelési adónak kellene első tételként szerepelni, hogy a tanárok és tanítók az állampénztárból illő fizetést nyervén : a tudomány ingyen közöltetnék mindenkivel: úgy protestáns felekezetünknél is, mind a főiskolák, mind a gymnasiumokban, mind az elemi iskolákban a tandijak végkép eltörlendők lennének, s a tanárok és tanítók közpénztárból dijjaztatnának. Jelen körülményeink közt a csekély bár, de a szülőkre még is magas tandijak sok jóravaló gyermeket s ifjat vonnak el a tanulástól, s a népiskola minden tankötelesekkel mindaddig aligha népesül meg, míg