Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-04-07 / 14. szám

nemos ambitióból lépett, mit érdemel, merő érzelemmel kell iránta viseltetnünk. Szóval ez egy olyan mű, a mely egyedül képez értéket az egész füzetben. Különösnek tünt fel előttem, hogy egy ilyen praktikus ember, mint e jelen füzet szerkesztője, a ki annyira szívén hordja kollegái sorsát, különféle hivatali körülményeiket, egy ilyen gyászbeszéddel foglalta el füzetében egy ékes versekben megirt búcsúztató helyét akkor : amikor annak pályatársai talán soha hasznát nem veszik, mert ez bizony ritka alkalom. De meglehet, azt mondják, hogy ezt azért dicsértem ugy fel, mert paptól van, míg a többit, ha talán megállanák is helyöket, gyaláztam, mert hiába, az csak rektortól van, s én szerintem, mint valami rektorfaló pap szerint, a rektoroknak jót irni csak nem is szabad. Ne higyjék ezt ; itt a valóság beszél! S a ki e jelen első füzetet megszerezte, az 35 krért pótolva van ezen egy darab által. XIII. Idegen földön elhunyt, de szülötte földén eltemetett ifjú sírja felett. Pásztor József, gyomai org. kántortól. — E füzetben ez az utolsó, s az előbbenihez hasonlag nem rigmusba irott beszéd. E beszéd egyszerű, de világos s érthető nyelvezet mellett csakugyan méltó helyet foglal az előbbeni mellett. Felfogása jó, mindvégig megmarad tárgya mellett s azt szépen kifejti. Ugy látszik, hogy a többi rektor urak is sokkal szerencsésebbek lennének, ha prózában, nem pedig versben búcsúztatnának, ha már csakugyan búcsuztatniok kell. íme, ezek azok a művek, a melyek hiányt pótolni vannak hivatva magyar prot. egyházunkban. E hiányt pótló vállalatnak megjelent már második füzete is, sőt ma holnap a kökörcsinekkel kibúvik a harmadik is. Előttem van a második füzet is, de erről sem lehetvén kedvezőbb birálatot mondani, azzal nem is vesztegetem az időmet. Tessék ebből ítélni azok felett, s különösen a szerkesztő úr művei felett. A ki ezt elolvassa, látni fogja abban a szerkesztőnek magyar nyelvtani, helyesírási járatlanságát. Látni fogja azt, hogy minő fogalma van neki a szerkesztőségről : talán el sem olvassa a hozzá beküldött műveket. Mert hiszen, ha átnézné, lehetetlen, hogy ugy adná sajtó alá, a mint azok kikerültek. Ezen állitásom igazolásaid csak a szerkesztőnek, mint a vállalat lelkének műveit hozom fel. Bizony édes szerkesztő úr, jó volna, ha megtartaná — mert hiszen, azt hiszem, hogy valaha tanulta Aesopus meséjében — sutor ne ultra crepidam, s hagyna békét annak, a mire nincsen hivatása. Mert hát látja, hivatás kell még a fazék-drótozáshoz is ! ! Jobb volna, ha a verselés helyett a magyar helyesirás szabályait tauulmányozná. Sziinóráiban pedig készítgetné a Dzierzon-féle méh-köpüket. Aztán fogdosná a rajt, megfosztaná azokat k irály n éj üktől s mézüktől. E téren talán több sikert mutathatna fel, s több hasznot tehetne a közönségnek. Végül nem hagyhatom emlités nélkül Z. K. urnák azon tolakodó szokását sem, hogy olyan tanítókra is ráküldi művét, akik elő nem űzettek, s mint a következés megmutatta, nemis szándékoznak előfizetni, miután az első füzetért sem küldték be az illető díjat. Ha már igy kötéllel akarta fogni az előfizetőket, legalább kitehette volna, mint azt a tengődő vidéki lapok szokták : hogy, a ki még ezt a számot is megtartja, annak a következő is megküldetik, s mint előfizető fog tekintetni. Sőt ellenkezőleg még terminusra is elfogadja az előfizetést, csak fizessenek, a mikor nekik tetszik. Bizony szép pártolásnak örvend, ezen „hézagot pótló vállalat." TÓTII DÁNIEL, nagy-kólcsi reform, lelkész. BELFÖLD. A budapesti protestáns országos árvaegylet közgyűlése. A budapesti protestáns országos árvaegylet évi közgyűlését f. hó 4-én tartotta meg az evang. egyház gyüléstermében, melyet ez alkalommal díszes közönség töltött meg, és kivált a fővárosi buzgóbb protestáns nők nagy érdekeltséget tanúsítva. Ott láttuk az intézetünk mellett nemes hévvel buzgólkodó b. Kochmeisternét, özv. Székácsnét, Marschalkónét, Haberern-Licdemann Rózát és sok másokat. A közgyűlés Török Pál püspök úr buzgó imájával vette kezdetét, melynek végeztével felolvastatott az igazgató-választmány évi jelentése, melyben örömmel említtetik fel mindenek előtt, hogy a lefolyt 1877-ben végre teljesedésbe ment évek óta táplált reményünk, óhajtásunk; az uj árvaház elkészült, árváink a mult augusztusban beléköltözhettek, majd az uj ház a mult év nov. 16-án ünnepélyesen felavattatott. A tudósítvány közli ezen felettébb érdekes felavatási ünnepély alkalmával tartott imákat s beszédeket, — melyeket lapunk is annak idejében nagyrészt közölt, — azután pedig igy folytatja: A mily örömmel mutatjuk fel a ház építése érdekében tapasztalt kedvező eredményt, hála a jó égnek, ép oly örömmel tehetünk jelentést az árvaházunk beléletében előfordult mozzanatokról is. Árváink számát a mult évben felemelhettük 55-ről 6l-re, a kik közül ugyan kettőt az év folytán az Úr magához vett, de egyébkint az egészségi állapot intézetünkben teljesen kielégítő volt, a miért hálánkat Isten után, intézetünk buzgó orvosa Dr. Jelenik Zsigmond ur irányában e helyen is kötelességünknek ismerjük kifejezni. Növendékeink erkölcsi magaviselete kifogástalan, valamint szorgalmuk és előmenetelük is ugy a bentlakó mint a bejáró növendékeinknek teljesen kielégítő volt. Fennálló házszabályaink célszerűeknek mutatkoztak, és azoknak szigorú fentartása felett mind a férfi, mind a női választmány hiven őrködött, valamint gondoskodott minden oly intézkedések megtételéről, melyek árváink egészségének megőrizésére, azok tisztességes ruházkodására, és a tisztaság fentartására szükségeseknek mutatkoztak, de e mellett őrködött,