Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-03-31 / 13. szám

tok, kivált az első részben. Hangmenete meglehetős. Nyelvezete gördülékeny. Azt hinné az ember, hogy nem is a 3-ik sz. szerzőjétől van. Azonban ebben is van érthetetlen, p. o. Oh szomorú végzet, óh mily gyászos eset, stb. stb. Furcsa fogalma van szerzőnek egy fuldokló helyzetéről. Azt hiszi, hogy az illető, midőn már őt a hullám csaknem elveszéssel fenyegeté, a szegény szerencsétlen nem igyekezett magát menteni, hanem a helyett kiabált a feleségének s gyermekének : jertek, hadd áldjalak s csókoljalak meg. Nejétől búcsúztatván igy szól: Megy a hajó a tengeren De a révész nincs rajta stb. No, ugy már még Konstantinápolyba se mentem volna, ha mindjárt valamelyik deputátus engedte volna is át a helyét, hogy én egy tengeri hajón egy révész kormányzatára biztam volna magamat. A révész csak a kompot s csónakot tudja kormányozni. Aztán Istenről is nagyon ferde fogalma lehet szerzőnek. Szerinte Istennek vannak először is égi, azután atyai karjai, következés- i képen földi karjai is lesznek szerinte Istennek. S ha vannak, vigyázzon magára, mert földi karjaival megtatálja legyinteni az ilyen szép rigmusokért. V. Gyermek felett. Filep Endre, mohácsi tanítótól, — Furcsa szokás van Mohácson. Ott akkor támad az emberek keblében az a gondolat, hogy valakit talán elzár közülök a koporsó, mikor már a temetésre harangoznak. Nálunk, s talán másutt is, ezt nem akkor gondolja az ember, mikor már a temetésre megy, hanem akkor, midőn először harangoznak; s még nem tudja, ki halt meg. No de hát hiába ! A hány ház, annyi szokás. Aztán szerző sok helyen ellenmondásba jön magával. De hát ezen nem is csodálkozhatunk, mert hiszen az ilyen költeményeknél az a fődolog, hogy rímeljenek. Az eszme, az összefüggés, az semmi. Ugy sem ítélhetik j azt meg akik hallgatják. S ha ítélik, legföljebb ez a birálat : ejnye komám, be szép volt ez a búcsúztató, mégis csak derék ember ez a mi rektorunk. Azt mondja szerző, hogy e gyermek egyetlen reménye s büszkesége volt apának, anyának. Ez az egyetlen fiu volt minden örömük, s ez is elvétetik tőlük. En, s azt hiszem, más is, ezt olvasva azt hiszi, hogy csak ez az egy gyermekük volt a szülőknek, míg a végén kisül, hogy volt biz ott más is, mert hiszen búcsúzik testvérétől is. A gyermek, mint búcsuzójából kitetszik, csecsemő volt, mert csak egy év és egy hóig élt, — közönséges emberek még ilyenkor többnyire szoptatják gyermekeiket. — S mégis minő sorokat ad szájába Filep ur. Beszélni még nem tudott, s így nem tudta mondani, hogy hol fájt. De sirni s zokogva jajgatni, tudott. Hogy sirni tudott, azt én is hiszem, de azt már maga Filep uram se hiszi el, ha komolyan meggondolja, hogy egy csecsemő csakugyan zokogva tudjon jajgatni. Itt-ott akad benne egy pár szép gondolat is, de annál több erőltetett kadentia, s hozzá helyesírási hiba is. De ez utóbbit mint előbb, ugy most is a szerkesztőnek rovom fel. VI. Férje által meggyilkolt, reményben levő nő felett. Ugyancsak az előbbi szerzőtől. — A két vagy három első strófa után itélve, azt hinné az ember, hogy e talán már jobb lesz, mint az elsőbbeniek. Pedig hát nem ugy van. Ez is olyan, mint a többi. Hiába, összefüggést, gondolatot, mindent mellőzni kell a sok szép rímért. Hogy milyen szép helyek vannak benne, itt van mutatványul, mikor azt mondja : Hogy a férj kegyetlen szíve, hitestársát meggyilkolta. Én részemről eddig még sohasem hallottam, hogy a szív gyilkolni is szokott. Hát aztán, midőn leirja, hogy milyennek kell lenni a békés családi életnek, azt mondja : Oh az ily családi élet Kínált gyümölcsöket terem. On bizonyosan ismerni fogja azokat a kínált gyümölcsöket, mert felteszem róla, mint belső emberről, hogy olyan családi életet él, mint a minő szépet itt festett. S ha igen, akkor a pokol mindent duló emésztő tüze öntbizonyára nem gyötri, nincs felette hatalma. Berek esztése nehezen érthető. VII. Két halva fekvő házastárs fe lett. Ez a szerkesztő Zih Károly, békés-szent-andrási rektor halhatatlan műve. Midőn ehhez jutottam, azt hittem, hogy a szerkesztő már csak kitesz magáért. De mily nagy volt csalódásom, midőn arról kellett meggyőződnöm, hogy mindenek közt ez a legrosszabb. A tárgy nem mindennapi volna, ha avatott kezekbe kerül. De hát igy megjárta, mint az elavult, de hajdan nyalka csizma, mely a falusi foldozó csizmadia kezébe került. Ebben vannak a nagyszerű gondolatok, szép rímek ! Bizony jól tennék a főgymnáziumi irodalmi tanárok, ha ezt megszereznék s tanítványaik előtt példányul felolvasnák. Nagyszerű leirás van benne. A 25 évig együtt élő házastársak megszólítják egymást: édes útitársam, a 25 évi utazásba már én belefáradtam, ha lehet, ne távozzunk egymástól, pihenjünk meg együtt, a sok baj után nyugalom vár ránk, később kisül, hogy ezt a nő mondj férfi, is fáradt lévén, elfogadja az ajánlatot, s azt mondja : én nem bánom, én is elfáradtam, jó lesz megpihennünk, én is azt gondoltam. Denique összebeszélnek, hogy együtt haljanak meg. Le is hajtják fejüket édes aluvásra, s igy aludva, kiadták leik őket, s megszűnt az utazás. Szerző önmagával jön ellenmondásba. Az imént azt mondja, hogy édes aluvás közt adták ki lelköket, s kevéssel hátrább pedig azt mondja: mint könnyeztek a gyermekek, midőn az anya behunyta szemét. Azután pedig az apa kezdett haldokolni. Véghetetlen gyarló verselés. Párjukat ritkító rímek, p. o. Hét virágjok pedig most rájok borulva Zokognak, könnyeznek ily gyászos sorsokba, De ezen virágok nem színesek, hanem Itt vannak fájdalom, az ö gyermekekben ! 1 Hogy a mondat-szerkezet, s írásbeli jelek felől minő fogalma van Z. K. urnák, a hármas tankönyv szer-