Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-03-24 / 12. szám

Egyszerűen jelenti, a ki jelenti: Uram mennem kell, vedd tudomásul. És ez 'elég is. Az Onölc vérmes önér­zete soha sem tudná megbocsátani az engedelemkérést, de igazán, őszintén szólva, nem is kívánjuk — megelég­szünk az egyszerű tudomással — s igy magától elesik a vád. A mi ezután következik, az már nem csak rette­netes furcsa, fGreguss szerint: komikus) hanem még túl merész is. „A lelkészhez való viszonya* stb. Ismét tekintély megállapítás, önállóság, függetlenség, testvériség. Szintén hallani véljük a forradalmi tárogatók rohamos hangjait, csakhogy már nem lelkesítnek, igen sokszor hallottuk, elveszítették hatásukat, mint a szép „jöjjön el a te országod*, mert csak nem jön az el. Ki tagadja azt közülünk, hogy a tanitó nem szolga­társunk ? Igenis az, csakhogy rangfokozat szerint. Isme­rik Önök Hacklander európai rabszolgaéletét? Az ő ér­telme szerint mindenki szolga, nemcsak mi szegény egyháziak — de már hogy aztán rang szerint is hivatal­társain (kollegám) volna a tanit.ó? azt el nem fogadhatom. En is, ő is a gyülekezetet szolgáljuk, csakhogy szolgá­lataink között különbség van (lásd Korinth I. XII. 5. v.) A világon sehol, semmiféle intézményben nem látjuk azt, hogy az alsóbb, felelősséggel, engedelmességgel nem tartoznék a felsőbbnek. De mire is vezetne ez, meggon­dolták Önök ? (Ugyebár : nagyon is). Én nem szégyen­lem, ha a primus inter pares elve mellett is rendelkezik velem esperesem, vagy más felsőbbségem. Soha sem ju­tott eszembe, tekintélyére, hatalmára vágynom, sőt ha érdemlem, a feddést, dorgálást is jólélekkel eltűröm, mert hivatalommal valóban felelős vagyok Csak Önök azok, tisztelt tanitó urak, akik megfeledkezve magukról, indokolhatatlan jogokat követelnek, oly kihivólag, (nyáron nincs más dolguk) hogy szintén azt kell hinnem, (nem csak az Önök példájából) miszerint a praeeeptor urak, tiszteletes préceptor, a rendes tanító urak pedig mahol­nap tisztelendő rektor ur címet arrogálandnak, a nélkül, hogy akadémiákon jártak, vagy érettségit tettek volna. A hol aztán a lelkész Nagy tiszteletű, ott a kölcsönösség elve szerint a tanitó is az, a hol pedig netán Főtiszte­letü, ott a tanitó is az lenne, úgy e bár ? Én másként nem tudom a dolgot érteni. Igy tudom aztán magamnak megmagyarázni azt is, hogy egy tanító miért merészlé esperesét olyan könnyen bakancsos káplárnak titulálni, rendre utasításáért. Az a hivatalért egyedül való felelősség oly absurd valami, hogy igazán nem tudom, nevessek-e, boszankod­jam-e. Ugyan mikor vették a papnékat vagy tanitónékat férjeik helyett felelősségre ? Hogy épen senkinek se legyenek felelősek, azt talán csak Önök sem értik ugy ott Somogyban ! Vagy talán azt akarják mondani, hogy a papnak semmi befolyása ne legyen az iskolára, még úgy sem, mint iskolaszéki elnöknek? Na uraim, akkor csak alkossanak Önök statust in statu — a hol tudnak — és válaszszanak csalhatatlan főnököt = tanitó-pápát. Meg akarják önök határozni a szolgálat helyét és idejét, a tanítók jogi helyzetét s kérdéssé teszik, mi hát a tanitó ? Hogy mi az, aki sem vallást nem akar taní­tani, sem templomi szolgálatot végezni, könnyen meg­mondani ; valamint, hogy az ilyen tanító egyházi, helye­sebben, evangeliomi értelemben papjának még csak szol­gatársa sem lehet. De hogy önök kanonikus órákra jö­vőben is ne köteleztessenek, azt nem is kétlem, a jobb rész nem irtózik tőle, mert képességet érez magában, s ez az, ami tekintélyt, tiszteletet kölcsönöz, mely kölcsön ennélfogva megbecsülhetetlen. En nem tartok azokkal, akik a tanítót nem Ítélik, nem tartják méltónak az ige hirdetésére, — igaz, hogy nincsen legátusom — s a val­lás iskolai tanítását is legszebb foglalkozásának tartom minden egyéb teendői között. Ám ne tanítsák önök a vallás lényegét, a hit- és erkölcstani részt, a nép és tanítványok szemében azonnal megszűnnek azok lenni, amik eddig voltak, akkor aztán kereshetik az önként eldobott tekintélyt és tiszteletet. Legyenek azért önök, uraim, csak egyházi szolgák, szolgatársaim az Úrban, s ne vágyakozzanak nagyobb tekintélyre, mint a mivel bírnak. A róm. kath. tanítónak nem jut eszébe plébá­nosa papi-fövegét és misemondó ruháját földhöz dobni, sőt illendően fel is öltözteti, önök pedig mindeuestül fogva szeretnének bennünket falhoz vágni. Elérkeztem immár Jákob lajtorjájához, melynek 14 foga, pardon, foka van. Elsőben is azt kérik zsinati!ag kimondatni, hogy a vallástanítás címen, mely ezentúl a lelkészeket illesse — fizetésökből a megfelelő rész, a lelkészi fizetéshez csatoltassék, mert ők felnőtt tanítványaik valláserkölcsi életére hatni nem akarnak, bizalmukat, vonzalmukat, melyek — ha a tanítványok kezeik alól kiszabadulnak — a papot illetik, úgy is megnyerni nem akarják, elég nekik a fizetés, minthogy csak iskola-mesterek (König­grac, Sedán nélkül) és nem népnevelők. 2, A tanítók csak akkor fungáljanak, a mikor nekik tetszik, de a papok bármely esetben köteleztesse­: nek az igen tisztelt tanít^ urak helyett tanítani, kántálni, temetni, búcsúztatni a viszonosság elvénél fogva. A 3., 4., 5. és 6. pontokat, ők nem tudták, én sem tudom helyesebb m formulázni. A 7.-re elmondtam fentebb, amit tudtam. A 9 pont szerint kétszeresen óhajtanak méltányol­tatni. Nem rosz gondolat! A 10. maradhat. Most következik egy gula-nagyságú lépcső, vagy fok : 11. A tanitók legyenek presbytarek, hogy a nem tetsző dolgokért papot, tanácsot, szemtől-szemben lehu­rogatbassanak. Hogy az egyházmegyei és kerületi gyűléseken op­ponálni lehessen. Hogy a konsistoriumban tanítók Ítéljenek papok felett, életre, halálra, mikor a gregarius pap be sem kukkanhat. Hogy a kerületi gyűlésen még a püspöknek is ve-

Next

/
Oldalképek
Tartalom