Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-03-10 / 10. szám

dását végző céljához vezette. A pápaság nagyobbá nem lehet; elérte tetőpontját. Mit lehetne még a csalhatatlan sághoz adni ? Ámde a katholikus elv téves és rosz. A vallás nem tekintélyi dolog, nem valami magas polcról leszállt igazság. A vallás Istenországa a lelkiismeretben, s Isten a lelkiismeretet oly szabaddá tette, hogy minden valódi hit szabadságból származik. A tekintélyi hit: csak látszat, szemfényvesztés, áltatás. Aki csak „muszáj -ból hisz, az csak képzeli, hogy hisz ; de a szó valódi és mély értelmében nem hisz. Csak az a valódi hit, mely a lelkiismeretben szabadon jő létre. IX, Pius a kath. elvnek legvégső következtetéséig való hajtásával roppant kárt okozott a vallásnak. A katholicismust végleges meghasonlásba hozta a modern gondolkozással. Ha ő nem az egyház múltjával és saját meggyőződésével uralkodott volna oly korlátlanul, azaz absolut közönbösség, — melylyel az állítólagos katholikus roppant többsége a szeplőtlen fogantatást és a csalhatatlanságot fogadta, — megrémítette volna, s nem ásta volna meg azt a mély ürt, mely ma a katholicismus és a modern társadalom között tátong ; s hogy az egyház állapotát célzó minden, még a legcsekélyebb javítás elől is az utat elzárja, a S y 11 abusban minden szabadságot, — mely a népek közjoga s a társadalmi rend alapja — mint veszedelmes és elvetemült tévelygést ünnepélyesen kárhoztatott. Mi következik ebből ? Egykor volt egy nagy kath. egyház, melynek szervezkedése nemzedékről-nemzedékre változott; melynek doktrínái s még rítusai is bizonyos rugékonyságot mutattak s a különbféle szükség s a különféle nemzetek szellemi képessége szerint idomultak. Ma már ez az egyház nincs. Van templom, van egy papság, van egy liturgia, egy gépies szervezet, mely illusióba ringathatja azt, aki nem közelről tekinti, de ez a fenséges épület férges, ez a nagy test üres ; egy keret csak, melyből a kép hiányzik, A tömeg kilépett az egyházból s nem is fog többé visszamenni. Van ellenben helyette egy hatalmas, rettenetes s egész Európában elterjedt, inkább politikai mint vallási párt, a klerikális párt, mely mindenütt hadat izont a modern intézményeknek és szabadságnak ; mely minden jogainkat megsemmisíteni, a forradalom minden vívmányát megszüntetni s bennünket a középkorba visszavezetni törekszik. Még hagyján, hacsak a középkort akarná visszaállítani ; bár a mi egyszer elmúlt, az többé vissza nem jön ; az ember nem lehet többé gyermek. De nem azt a termékeny zűrzavaros korszakot akarja az, midőn a modern Európa a chaoszból bontakozott, s a mely — habár az átalános keveredés nagy fájdalmakat okozott iá a népeknek, és sok erőszakra tért nyitott, — egyszersmind némi szabadságot hozott létre. Nem az a középkor, amit nekünk kilátásba helyez, inkább ahhoz hasonlít, amit Hugó Victor egyik hires versében igy jelez : „Isten e két alkatrészből áll ; a pápa és a császár." Isteüi jogú királyság egy csalhatatlan pápa alatt; azaz korlátlan tekintély minden dologban, földiekben és szellemiekben ; gépezetének kerekei az administratio és rendőrség ; ime ezt helyezi nekünk a klerikalismus kilátásba. Ha valaha ezt a célját elérné, a világ olyan zsarnoki fejleményt látna, a minőt még soha sem látott. Csakhogy ez nem fog sikerülni. Az is nagyon elég, ha megkísérelheti, és IX. Pius, a katholicismust az európai nemzetekkel olyan meghasonlásba ejtvén, a milyenben még soha sem voltak, s az egyház helyébe a klerikális pártot állítván, Európának megmérhetetlen kárt okozott. Utódja az ő nyomain fog-e haladni, vagy pedig balzsamot próbál csepegtetni a sebre ? olyan kérdés, melyet mindenki föltesz magának. IX. Piusnak meg volt az ő jelleméből, szerencsétlenségeiből s kiváló korából folyó relatív immunitása. Mindenki tudta, hogy uralkodása nem sokáig tarthat. A világ türt és várt. Népek és kormányok ugy okoskodtak, hogy a főpaptól — elvesztvén világi hatalmát — nem lehet kívánni semmit s egy öreg embertől mindent jó néven kell venni, majd utódjaival állhatnak szóba. Csakhogy egy itjabb, uj pápa nem olyan jó hangulatban találandja Európát. Ha ő magáévá teszi és folytatja IX. Pius eljárásait, ha ő megnyitja az anathemákat a fenálló rend ellen, az európai nemzetek életét alkotó minden szabadság ellen, a sajtószabadságtól a lelkiismereti szabadságig : akkor az egyház és a világ, a klerikális párt és a modern társadalom közt levő harc eddig még nem hallott mérvet fog ölteni, és senki sem mondhatja meg, hogy mivel, fog az végződni. Ellenben, ha IX. Piust egyezkedő pápa követendi, a helyzet egészen másként fog kifejlődni és sok keserű harctól meg leszünk kiméivé. Óhajtjuk, hogy az uj pápa olyan legyen. A pápa, I — bárminő érzelmei legyenek is magának — kötve van az egyház múltja s különösen IX. Pius pápaságának 1 egészen uj utja által; az ő mérséklete mindég csak relatív lehet; sohasem lehet szabadelvű. Szabadelvű pápa i csak agyrém, miről az 1846-ik tapasztalat után nem lehet komolyan beszélni. Már hacsak olyan lesz is a pápa, aki némi engedményekre hajlandó, aki egy kevés mérsékletet tanúsít, az ugy is lehetetlen visszakövetelő! sek helyett; ha olyan lesz is a pápa, aki belenyugszik, ha nem is nyilvánosan, a világi hatalom elvesztésébe, a helyett, hogy örökösen alattvalókért és királyságért reklamáljon, már ez is nagy nyereség leend. Amint kezdetben mondtuk, a rosz sohasem szülhet jót. IX. Pius sok roszat szerzett a vallásnak. A klerikalismus által ápolgatott gyülöltség, — melyért nagy részben a főpap a felelős, — visszaverődött a vallási eszmékre és hitnézetekre. Sokan e keresztyénségre hárítják a felelősséget az egyház hibáiért, s azok vétkes és esztelen vállalataiért, akik csak magukat állítják keresz-i tyéneknek lenni, pedig egy betűt sem tudnak arról, hogy