Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-03-10 / 10. szám

várható: addig is gondoskodnunk kell a most fennálló rendszer keretében olyan reformokról, melyek lehetővé teszik a népmozgalomnak legalább megközelítőleg hű feltüntetését. A legsürgősebb reformok egynémelyikére mi a fennebbiekben rámutattunk. DIÍ. BALLAGI GÉZA. KÖNYVISMERTETÉS. (Folytatás.) A nagybecsű munka tartalmával nagyjából meg­ismerkedve, vessünk egy futó tekintetet a munka i r á­n y á r a is. A szerző álláspontját a bírálatokból ismer­hetni meg, mert műve történeti alapú lévén, nem össze­gezetten, még kevésbé külön rendszerben adja saját fel­fogását. A vallás psychologiájában Schleiermacher 7 álláspontjára helyezkedik. „A vallás — mondja, Hegelt birálva — lényegileg érzelem ; a kedély azon belső álla­pota, melyet az istenséghez való viszony sejtelme vagy képzete, vagy tudata hoz létre. Ezen viszonyról való elméleti ismeretünk változhatik és változik is a szellemi mívelodés fejlődésével; homályos sejtelemből érzéki szemléletté, majd képzetté, legvégül tiszta, határozott fogalommá lesz, A viszony ismeretének fejlődésével fej­lődik az érzelem is, de azért nem szűnik meg érzelemmé lenni, nem olvad bele a képzetbe vagy fogalomba. Ezért van, hogy a vallást a bölcsész sem nélkülözi ; ezért lé­nyeges alkatrésze a vallásnak a kultus, miként lényeges alkatrésze minden belső érzelemnek, hogy a rokonérzel­műek között közösséget hozzon létre és a belsőt külső­leg is igyekezzék kifejezni. Ha a műveltségnek, sőt a vallásról való tudásnak is oly különböző fokozatán álló egyének együtt vallásos és kultus közösségben élhetnek, annak egyedüli magyarázata abban található, hogy a vallás lényegileg érzelem, hogy a vallásban az érzelem a fő, az általános emberi, ami a miveltség és tudás kü­lönbsége által szétválasztott egyéneket is összekötheti. Másfelől azonban helyesen kikerüli a Schleiermacher-féle érzelem theoria egyoldalúságát; mert hangsúlyozza és többször kiemeli, hogy a vallás egész tartalmát nem pusztán az érzelem teszi. „A vallás ugyan — irja egy helyen — legközvetlenebbül tekintve a szellemi élet s különösen a kedély belső állapota, bizonyos érzelmeken nyugvó életerő és életirány ; de ezon érzelem elválhatat­lanul együtt jár bizonyos képzetekkel a mindenségrol, Istenről, emberről, az Isten és ember viszonyáról, az embernek az isteni megismerésére való képességéről." A vallás és erkölcsiség viszonyában Kant bírálatánál fejti ki álláspontját. Kantnak nagy hi­bául rója föl, hogy a vallást kizárólag az erkölcsi élet önállótlan járulékává alacsonyította, s hogy a keresztyén­ségnek csak az erkölcsi életre vonatkozó általános tar­talmát tekintette maradandó becsünek. Kétségtelen — i folytatja tovább — hogy az élénk erkölcsi törekvés ré­szint rá is vezet a vallásos meggyőződésre, ha még hiá­nyoznék, részint edzi, tisztítja, ha már jelen van. De az is kétségtelen, hogy a vallásos meggyőződés nemcsak az erkölcsi tudatból származik, s nem is csak önállótlan kísérője annak, megelőzőleg is fakadhat saját közvetlen forrásából, a vallásos szellemből s lehet az erkölcsi tu­datnak épen felébresztője, élénkitője és tisztitója." Álta­lában Kantban nagy egyoldalúságnak találja, hogy sem az erkölcsi, sem a vallásos életben az érzelmet a maga jogához nem juttatja. Ezért a vallást „épen leglényege­sebb oldaláról, mint belső kedélyi életet, mint az egyén életét Istenben, sem felfogni, sem méltányolni nem tudta; a vallásos tudat leglényegesebb elemeit, az imát, az Is­tennel való társalgást, az istennel való közösség tudatát haszontalan ábrándozásnak, káros tévedésnek bélyegezte.® Emiatt nem tudta kellően felfogni a keresztyénséget sem. Ha a vallás csak alakilag külömbözik az erkölcsi­ségtől, ha csak a jó élet folytatásában és kötelességtelje­sítésben áll: „akkor a ker. vallás legsajátosabb, jellemző alkatrészei: az atyának a fiúban kijelentett örök szere­tete, bűnbocsátó kegyelme, ezen szeretetnek átköltözése a hívők lelkébe, a kegyelemnek hatása a hivő életére és az ezekből származó üdvérzet csak fölösleges toldalékok­nak látszanak, miknek hasznos (erkölcsi) jelentést csak mesterkélt magyarázattal adhatni. * 199. 1. A vallás metaphysikájára kevés súlyt fektet szerzőnk. Nem mintha a vallás általában el lehetne minden metaphysika nélkül, hanem, mert a köz­vetlen vallásosságnak nincs szüksége metaphysikai pro­blémák fejtegetésére. Többször viszzatérő gondolata a könyvnek, hogy a metaphysikai istenfogalom lehet tárgya a bölcseimi gondolkozásnak, de nem a közvetlen kegyes érzületnek. Ennek oly tárgy kell, melyet maga elé kép­zelhessen, segítségül hívhasson; mely a feléje szálló ke­gyes érzelmeket tudja, elfogadja és megfelelő érzelemmel viszonozza is. A vallásos érzületnek nem isten-f o g a- ( lom kell, hanem isten-t apasztalat; nem felfogni, hanem érezni akarja az Istent, hozzá közeledni, vele élet­közösségbe lépni, vele gondolatban, érzelemben és aka­ratban egyesülni áhítozik. Ezért a vallásos meggyőződés, inspecie az alapvető vallásos eszméről, Isten lételéről való meggyőződés is nem theokratikus tudáson vagy logikai deduktiókon és syllogismuson nyugszik. Meggyőző igazsággal fejti e gondolatot, az Isten lételét támogató argumentumok bírálatánál. „Az Isten lételének hitét nem lehet észokokkal rábizonyítani a makacsul tagadóra, és abban, aki hiszi, nem a syllogismusok ébreszték fel; még az erkölcsi tudat bizonyosságára épített syllogis­musok sem. Hanem miként az erkölcsi meggyőződéshez ragadunk, mint erkölcsi természetünk közvetlen bizo­nyosságu nyilatkozatához: ugy vallásos meggyőződésünk is vallástermészetünk közvetlen bizonyosságu nyilatkoza­tán épül fel. Nevezzük ezen vallásos alaperőt vallásos szellemnek, vallásos szükségnek, hitnek, isteni közvetlen kijelentésnek, vagy bármi más néven: a végeredmény mégis egy, s ez az : hogy — mint o*

Next

/
Oldalképek
Tartalom