Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-03-10 / 10. szám

sehol, csak a magyar ref. egyházak szószékein hall­hatók. Védelmére kel aztán Fides a theologusoknak, kik se szekeres prédikációkat nem mondanak, mert a tanárok megvizsgálják, — se bele nem sülnek, mert még egy pap se irta ezt be a legátusoknak adott bizonyítványba. Legyen, ne haragítsuk ma­gunkra ezeket a fiatal embereket. Sőt beismerem, hogy vannak már az I. éves theologusok közt olya­nok, kik a szószéken megállhatnak, kikből kevés jóslói tehetséggel kiláthatni, hogy belőlök egykor az egyház hajójának kitűnő révészei lesznek — a 3-ad és 4-ed évesek szónoki képességét még csak kétségbe se vonom (tán nem is ezeken esett meg a belesülós malheurje): de bárminő lelkesedéssel szó­nokoljanak, bár sokkal több érzéssel beszéljenek, mint az öreg tiszteletes, még sincs semmi helyök a kathedrán minden 300 éves gyakorlat dacára, csu­pán azért, mert nem papok, mert még nem vették a hatalmat arra, hogy emeljenek, tanítsanak és pré­dikáljanak. Én láttam, mikor a szünidőn ide haza levő 3-adéves orvos-növendék jobb diagnosist készí­tett a 20 évi praxissal dicsekedő orvosnál egy sú­lyos betegről, sőt javallata folytán fel is gyógyult: de azt nem tette, hogy ezután széltibe járt volna betegekhez és prescribált volna derűre-borura, pedig talán nem került volna több fáradságába (és ki is került volna tőle ugy) mint egy 3-adéves theolo­gusnak egy vasárnapi beszéd elmondása. Hanem van nekünk a legátusoknál sokkal ve­szedelmesebb riválisunk, ezek a preoránsok. Ismer­kedjünk meg velők. Voltál-e már, nyájas olvasóm, nálunk az Ormány­ságban? Nem? Nohát elmondom, hogy itt minden száz lépésre találsz egy kis, cirka 50 házból álló kálvinista falucskát. Belőle kiragyog a gyümölcsfák lombja között a falu nyele. Mellette a csinos pap­ház, ahol a tiszteletes (pap, rektor, kántor, haran­gozó egy személyben) lakik. Én is egyesítem csekély sze­mélyemben e diszes hivatalokat. (Hm! gondolod ma­gadban, hát hinc illae lacrimae ! neked se rektorod nincs, kihez átizenhetnél, hogy papoljon helyetted, se legátus hozzád nem jár, ergo csupa irigység szól belőled.) Ez apró falucskák közt vannak még aprób­bak is, ezek a filiák, kik végetlen fájdalommal szem­lélik azt, hogy a körülálló falvak tornya minden­ünnen szemökbe ragyog: mig az ő haranglábjuk a falu végére se látszik. Ezt a szégyent tovább ki nem állják, nekik is templomot kell építeni. Könnyű dolog pedig neked, kedves atyámfia, ott Tasson templomot építeni, mikor, ihol jön egy sereg zsidó, és siet a názáreti Jézus temploma ol­tárára lerakni áldozatát. — No bezzeg nincsenek nekünk olyan zsidóink ! Az se szokásunk, hogy nyo­massunk egy kéregető ívet, — az első lapra oda pingáltatva egy monumentális épületet, ami nem ke­rül többe, csak rongyos 80,000 forintba, — aztán berimánkodjuk az öt világrészt, mert itt a protes­tantismus végveszélyben van hanem elmegyünk nap­számba falustól, ós addig kaszáljuk a repcét, aratjuk a búzát, s kapáljuk a kukoricát, míg egy évtized megfeszített szorgalma összehoz 3000 forintot. Ez untig elég egy templomra. Persze arról, hogy ro­mán-, góth- vagy reuaissance-stylbeu épüljön — szó sincs, — hanem kimérjük, hogy jusson minden férfi és asszony-személynek egy-egy ülőhely, — a szüli­kéknek nem szükséges mérni, azok úgyis a templom­ajtóban szoktak üldögélni, — aztán egy facér mes­terlegénynyel megalkoszunk, és egy óv alatt kész a templom, ragyog az uj bádogzatu toronytető. Mikor az meg van, akkor még olyan kell, aki abban papoljon. Hanem ez nagy sor. Eddig a szom­szédba jártak igfhallgatásra, többé ezt nem teszik. Ha magok templomában nem hallgathatják, inkább sehol se kell nekik. Megindul a deputatio az atyák­hoz, instantia iratik tractusra, kerületre. Hiszen nem kívánják ők, hogy a tiszteletes hozzájok fáradjon, beérik ők azzal is, ha a tanitó prédikál. Ha már elkészítették sok áldozattal, költséget, fáradságot nem kiméivé a templomot •• legalább ne álljon üresen. Csak két hétben egyszer legyen is isteni tisztelet, csak a gyengélkedők, betegesek, öregek kedvéért. Ez igy megy évről-évre. A visszautasítás nem hasz­nál semmit. Volt rá példa, hogy 10 éven keresztül mindig ott volt a kérvény a tractuális gyűlés asz­talán. Utoljára megunja a gyűlés, az atyák szive sincs kőből, hogy ennyi rimánkodásra meg ne lágyul­jon, — aztán dat pira dat poma, qui non habét alia bona, — atyafiságos nexusok jőnek szóba : de­nique a gyűlés jegyzőkönyvébe egyszer csak bemegy, hogy: a t. fiaiknak megengedődik, hogy újonnan épült templomjokban a mester prédikáljon. És kész a preorantia. Most nyissunk be a preorans ur iskolájába. Épen itt van a körlelkész is. Tanitó ur — szól a

Next

/
Oldalképek
Tartalom