Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-03-03 / 9. szám

ezekből kell majd az egyház és haza oszlopainak kikerülniük. Haladéktalanul állítsuk tehát vissza az eszmék uralmát a kor anyagias irányának ellensúlyozásául, ha az általános erkölcsi derouteot ki akarjuk kerülni. Ifjaink nem tudnak többé egész lélekkel az igazért, jóért, szépért, az eszmékért és örök igazságért hevülni és lelkesülni. A reális irányban messzebb mentünk, mint kellett volna, mindég csak ez oltáron áldoztunk. Valljuk meg bünbánólag a „mea culpát" s a költővel ez őszinte vallomást tévén: „parcus deorum cultor et infrequens* sat. szánjuk és határozzuk el magunkat mindenben, de különösen a philosophiánál kizárólag a valláserkölcsi irány követésére. Igló, 1878. február 25-én. JESZENSZKY PÁL, tanár. TÁRCA. Falusi tapasztalatok. (Uj folyam l-ső sz.) Ugy látszik, kivénültem én már e lapok hasábjairól. — Meglehet. A szerkesztőség bizonyosan megunva már a seprős hordó nem épen tetszetős folyadékait, igy kiált felém Izráellel: ne szólj már nekünk ilyeneket, elég volt! — Dehogy volt ! ezután jön még a java. — Most épen farsang van, tehát gyönyörű házassági dolgokkal foglalkozhatunk, s mivel már elébbi cikkeimben előkészítettem az utat erre, — hát folytassuk tovább. A mint ismerem az életet tiz évi lelkipásztorkodásomból, s a mint ismerem az egyes vidékeken felmerülő eseteket, a mint tudom egyes lelkipásztortársaim ebbeli panaszait; ugy irok most is. Természetes, hogy a cura pastoralis ez ágánál kívántatik a legtöbb vigyázat, s minthogy ezt könyvből nem lehet megtanulni, — erre az élet tanít, az illető lelkész bölcs vagy nem bölcs eljárásától feltételeztetik a jó, vagy haszontalan eredmény, kivált a mai időben, midőn már szolgabíró uraimék azzal takaródzanak a hoz"zájuk visszás házassági ügyben forduló lelkész, vagy felek előtt, miszerint nekik ministeriális utasításuk van ily ügyekben nem tenni semmit! — Ez persze kedves főmunkatárs uram előtt absurdumnak látszik szinte, — de biz ez igy van, — ha tetszik, akár eredetiben, akár hitelesített másolatban, szolgálhatok ilyen irattal! En különben ezt teljesen meghiszem. — S ha talán itt kissé megint politikai színezetű leszek, bocsánat ! de a közélet szomorú eseményeivel foglalkozó embernek nem lehet valamit teljesen ignorálni. — Alkalmasint ugy akarnak ezzel a dologgal is bánni, mint a fentebbi években a vármegyékkel: hagyták Őket annyira ellazulni, megpudvásodni , mig — úgyszólván — önmaguktól rogytak össze, s csináltak aztán helyettük ujakat, a melyekre most az első hat év után minden becsületes ember kénytelen volt azt mondani: hála isten ! talán csak már ez volt az utolsó restauratió ! Hogy mennyire fenekestől forgatja fel társadalmi életünket a házasodhatási, s viszás házassági ügyekben való alattomos és fortélyos eljárás és semmivel nem gondolás, annak Isten a megmondhatója, s a későbbi kor bizonyára szedendi megfenésedett gyümölcseit. — Csak a napokban voltam tanuja egy esperesi visitatiónak, midőn a tiszteletre méltó buzgó esperes kérdésére, hogy vannak-e a gyülekezet kebelében viszás házasok, külön-és hit nélkül együtt-élők ? a presbyteriuin unisono felelte, hogy bizony találkoznak. Ekkor a bátor lelkű, s igazán kemény fejű ifjú káplán előállott s elmondá, hogy igen is vannak, kurátor uram a mult héten vitt a házához törvénytelen nőt, — ez a presbyter szinte a mult héten nagy muzsikaszóval hozta meg fiáuak az ágyast, emez a presbyter — fia elvervén feleségét — más menyecskét vitt a házba sat. sat. — szóval, alig volt a presbyteriuin tagjai közül, aki valami ilyenbe ne lélegzett volna ! Magyarázza meg énnekem már most valaki, hogy a békétlenkedőket hogyan idézze s állítsa a pap ilyen presbyterium elé ? ! Képzelhetni a buzgó lelkű esperes elszörnyüködését! adott is tanítást, oly szépen, oly szivrehatólag, mintha csak kedves főmunkatárs uramat hallottam volna szóllani ! Ejh be megörültem, hogy csakugyan van még Izraelben férfiú, aki nem imádkozik, hanem odamenydörög az erkölcstelen bitang nyaka közé, hanem aztán az örömömet tökéletesen lelohasztá, amint áldomást ivának a presbyterek a visita után s beszéltenek e tárgyról a maguk blöcsesége és tapasztalása szerént ! Hajh ! buzgó lelkű esperes! erélyes pásztor ! megmondta és megmagyarázta már őnekik a nótárus uram, hogy most már szabad ilyet tenni, nem parancsolnak ebből többé a papok, a tekintetes szolgabíró ur se tesz semmit iránta! íme ide vezetett az imádott idealismus áldott fényessége nyomorúságon tengődő korunknak, midőn az útonálló tolvajt arra büntetik, hogy köpládát tesznek be neki, naponkint tartozik fris vízbe megmosdani, szépen megfésülködni, bajuszát kifenni s hetenként kétszer megborotválkozni ! Tehát nem parancsolnak többé a papok ! ? Ám legyen ; de rendelkezzenek, vagy ne rendelkezzenek e tárgyban, én kijelentem, hogy fogok és akarok parancsolni és hiszem az én Istenemet, hogy tudok is parancsolni, ha kell korbácscsal, ha kell prostitutióval, de a humanismus köpenye alatt az istentelenséget, igy vadon tenyészni, nem engedem soha .... soha ! . . . Különben bármint cselekedjék és vigyázzon is a lelkész, kénytelen sokszor megbotlani, vagy pláne eszközül szolgálni a törvény kijátszásában! Hogy lehet ez ? elmondom — s megvallom, magamon történt. Hanem azt is megvallom, hogy én, ki igen jól ismerem népünknek sajátságos észjárását, gondolkodási módját, cselek vényeit, furfangjait,