Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-02-17 / 7. szám

205 206 Fördős Lajos fáradoztak. Amit ok irtak össze, s amit legjelesebb egyházszónokaink termeléséből válogattak ki, — talán mind e mai napig utolérhetetlen ? Később a megindult „Kecskeméti lelkészi tár* szintén Fördős szerkesztése alatt, — s a Szász Gerő és Domokos valódi genialis művekből összeállított „Prédikátori tára* s a „Prot. egyházi beszédek gyűjteménye", — mind oly szép virágok egyházirodalmunk efféle ágban eléggé művelt mezején, — melyek sok tekintetben kiállják, s tán felülmúlják az e tárgyú francia és német gyűjteményeket vagy szerzőket. Gazdagnak merjük mondani a magyar prot. egyházirodalmat az egyházi beszédek gyűjteményében, — a mivel azonban nem azt mondtuk, s hisszük, hogy nem fogja mondani senki sem, hogy az efféle gyűjtemények, vagy egyes, teljesen önálló művek, — feleslegesekké váltak volna, ha nem is a lelkészekre, de magára az irodalomra. Részünkről legalább osztani merjük azok nézetét, kik az efféle füzeteknek több értéket tulajdonítanak, mint eszközt, s alkalmat nyújtani arra, hogy az önmunkásság, önképzés és szaktanulmányok mellőzésével, magunkat a mások kész munkáira utaljuk. Igen szépen és helyesen nyilatkozik e felfogás érdemében az élet practicus oldalát is jól ismerő Fördős, midőn Kulifai egyházi beszédeinek előszavában ezt mondja : „mert én azt, hogy jeleseink műveit fel is mondjuk, hallgatóink s az egyházirodalom érdekében papi kötelességemnek tartó m" (Kul. besz. F. t. 138.) Avagy, — mit az elébb is érintettünk, — pld. a Szász G- és D. féle „Prédikátori tárt," csakis olvasni és homileticai elméletek tárgyává tenni, — de nem használni: nem volna-é nemcsak a szószék, de saját magunk ellen is elkövetett vétség ? A szónok, midőn az igét hirdeti, s a Krisztust prédikálja, semmi esetben sem plagisál, nemcsak egy falusi, de egy nagy városi gyülekezet előtt is, midőn egy szolgatársa, s talán nálánál genialisabb iró és szónok műve a 1 a p j á n, vigasztalni, inteni, tanitani és építeni akar saját gyülekezete nyájában. S miért tagadnánk el, mikor bizonyságot tesz maga az élet a nagynevű Demosthenes mellett :„nem lehetséges, hogy a ki közönséges dolgokkal foglalkozik, — magasra emelkedjék lelkileg?" Az elmondottak után azon helyzetbe vagyunk téhát, hogy az egyházi beszédek gyűjteményét hasznosnak, sőt szükségesnek tartjuk — épen az irodalom érdekében. Bár a „papi dolgozatok" folytatása is meg ne szűnt volna ! Mennyit bir már azóta az irodalom.; s menynyit épülhetett volna általa az ujabb nemzedék 1 ? Vasadi Balogh és Öreg János urak beszédgyüjteményét a jelzett szempontból, üdvözöljük az irodalomban — s ha a Tóth M.- és Szabó János-féle kritikát, melyet a „Gyakorlati Lelkészet" I. és II. füzetéről adtak, kezeinkbe vesszük: kényszerülve vagyunk azon elismerő nyilatkozatot tenni, miszerint a megjelent III. füzet az elébbiek után nemcsak terjedelemben, de szellemi értékben is jóval becsesebb. Egész uj nevekkel találkoznak e füzetben, s ha Filó távol maradt is, helyét mindenesetre hivatott volt Pap Gábor superintendens ur betölteni. Az irók felkeresésében s megnyerésében mindenesetre tapintattal és életrevaló ügyességgel jártak el a szerkesztők. S ha a kiadó-szerkesztő szerencsés leend jótékony célra szánt gyűjteményük eladásával: be kell ismernünk, hogy a nagy nevek firmája alatt jobban megtalálta a „Veritast" — mint a hol mindezideig keresi, de aligha találta meg. Oly széleskörű ismertetésre, minőre e gyűjtemény I. és II. füzeteinek homileticai kritikájában az „Ev. Lap" az elébbi években kiterjeszkedett, — nem terjeszkedünk ki, de azért némely megjegyezni valónkat általánosságban elmondjuk. A „Gyakorlati Lelkészet" III. füzete —• mint látjuk, alkalmibeszédeket tartalmaz ; nem idegenek azonban a szerkesztők attól, hogy a cím kiírása ellenére másféle dolgozatokat is bevegyenek a gyűjteménybe, mint melyek szoros értelemben az alkalmi beszédek közé tartoznak. Ott van pl. Pazar beszéde. Van a gyűjteményben ima (szerkesztő mutatványa megjelenendő imakönyvéből,) vers, gyászbeszéd, síribeszéd (mik inkább illenének egy más hasontartalmu füzetbe,) s aztán egy közönséges tárgyú és egy jó igazhitű egyházi beszéd. A 28 különálló művek két elseje Pap Gábor superintendens ur azon beszédei, miket a pápai főiskola segélyezésére tett felhívás alkalmával mondott el. Az alkalom tárgyának megfelelő lelkesedéssel tárgyilagos feldolgozás s homileticai figurákkal felékesített két szép beszéd ez, — méltó egy egyháznagyhoz s méltó azon fényes gyülekezethez, melyben mindkettő elmondatott. A homileticai kritika — a tárgy felosztása, az alaki kellékek s a részek aránya ellen megtehetné talán pedáns kifogásait, — de ily alkalmakkal minő e két beszédet határozza: szabados lehet talán a tárgy kedveért, az alakot, tárgyunk követelményeinek alárendelni. Az alapige (Jelen. 3 : 20) határolása szerint az I-ső beszédben az egyház, s a II-dikban az állam, a magyar nemzetiség és szabadság érdekében z ö r g e"t a beszéd, a pápai főiskola segélyezésére hivólag. Az egész értékét nagyban emeli e két beszéd, s bízvást állítjuk, hogy bármely állású egyéniség is kedves olvasmányt lel ez alkalmi beszédekben, s megtanul lelkesülni és áldozni az iskolák közoltáránál, — megértve e beszédből, hogy az iskolák keletkezése „életrehivó trombitaszózat azon nemzetre nézve, mely az iskolát felállította és fentartja." Dr. Heiszler József két beszéde, eme tárgy felett: „váljon egy főember his z-e a Jézus Krisztusban?" Két igazhitű szép beszéd, miket olvasván — midőn egyénisége, szónokiassága s mély tudománya iránt bátorkodunk magunk előtt ama kérdést feltenni, váljon e két beszédet nem azon egy időben irta s mondta-e el Heiszler ur, midőn a szabolcsi ügyben pro et contra