Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1877-02-11 / 6. szám
tött, hű férjét, öt árva gyermeke a szeretelt atyát vesztették el. Gyászünnepélyén, mely f. hó 13 án tartatott, a nagyszámú tömeg nyilvános bizonyságát adá annak, hogy az elhunyt agg, de ifjú lélekkel biró lelkipásztor a tisztelet és szeretet tárgya volt ugy életében, mind halálában. A háznál és sirnál, az elhunytnak kebelbarátja t. Szobi Pál n.-peszeki lelkész úr érzékeny imázásban tolmácsolta bajtársa iránti szeretetét, a templomi szónoklatot t. Bogyó Lajos tergenyei lelkész úr végzé Ján. 10. 11. v. szerint, következetességgel rajzolta a lelkipásztori fontos teendőket, az alapigét: „Én vagyok a jó pásztor stb." mind végig megtartván irányadóul; a síri beszédet t Göbel Ernő fegyverneki s.-lelkész úr végezte. Szivhez szólt, sziveket nyert! Néhai Bátky István ns. oroszi helv. hitv. lelkész született Kocson, Komárommegyében 1814-ben. Elemi és gymnáziális osztályait a helybeli községben kezdette, Pápán folytatta, s ugyanott be is végezte 1837-ben; egy évig mint 3-ik kitűnő theologus a rhetorika tanításával volt megbízva.— Tanulmányai bevégzése után, hogy csekély pénzösszegre tegyen szert Kamocsára ment, hol mint akademicus rektor három évig a tanítással foglalkozott. Tanítósága után mint s.- és h.-lelkész 8 évig hányattatott a bizonytalanság és küzdés hullámain ; de elérkezett az „előtte" kedvező idő is, midőn 1848-ban t. Szabó Endre lelkész úrnak Nagyodra menetelével a ns. oroszi egyházba, nem levén akkor több vállalkozó, választás útján bejuthatott, hol egész haláláig vonta a jézusi igát, emelte a Krisztus keresztjét folyvást vig kedélylyel, a mikor csak megrongált egészsége engedte, fel sem véve, hogy neki öt gyermeket kellett a legkevesebb kenyéren tengetni. Ugy hogy találóan alkalmazhatá rá t. Bogyó Lajos lelkész úr b. Salamon ezen szavait: „e földön nem a bölcseké a kenyér" stb. — Kedélyét emiitvén, humorisztikus álláspontját mind addig megtartá , mig észre nem vevé, hogy a tüdővész végóráját meghozza. Akkor aztán készült a hosszú útra, rendezgette házát, a papárváknak, a kik kisebb korukban az apai kérdésre: „hol laktok ha én meghalok?" „nos az első házban", magyarázgatta: „hja! a verébnek is van fészke és honában költ a fecske, de mint a kis Jézusnak nem volt helye hol lehajthatta volna fejét, nektek sem lesz hol megvonni magatokat. No de ne féljetek ! Jó az Isten ! Tanuljatok imádkozni és hozzátok illő munkát tenni! Ennyi az mit a megboldogult lelkipásztor szóbeli előadása után, megsebzett szivünk fájdalmával róla mondhatunk !*) Áldás emlékezetére! JUHÁSZ LAJOS, n. peszeki s.-lelkész. *) A ki viszontagságaival bővebben kiván megismerkedni keresse fel az 1873 ik évi ,Keresztyén család* cimű lap 39. és 40. számaiban a »Baki bácsi® cimű cikket Szentkuti Károly pozbai lelkész úrtól. ADAKOZÁSOK, Adakozás a budapesti ev. reform, theoiogiai tanintézet convictusa számára. (Második közlés.) A f.b aranyai egyházmegyéből: a csarnotai egyház 2 frt, Büsü 2 frt 54 kr. Kis-Tótfalú 1 frt, a pesti e.-megyéből : Gyón 6 frt 40 kr; a k.-s o m o g y i e.-megyéből: Iregh 5 frt. Mocsi Ant. leik. s esperes úr 2 frt. *) Adánd 8 frt, gyönki magyar egyház 2 frt, Köröshegy 2 frt, Nágocs 2 frt 10 kr. Kiliti 8 frt; a t o 1 n a i e.-megyéből : Mórágy 5 frt, Czecze 1 frt 50 kr. Alsó-nyék 3 frt, Kálmán Béla leik. 2 frt, Gerjen 5 frt, Paks 6 frt 25 kr. Szekszárd 9 frt 75 kr. a vértesaljai e.-megyéből: Bodmér 2 frt, Kajászó Sz. Péter 7 frt 60 kr, Papp Lajos leik 1 frt, Csabdi 4 frt 35 kr, Tök 7 frt 50 kr. Aba 10 frt, Bicske 11 frt. A második közlés összege 116 frt 99 kr. *) Az első közlésben tévedésből volt Iregh adományaként 4 frt közölve. HIRDETÉSEK A késmárki ev. népiskola felsőbb leányosztályában a megürült tanszók a jövő iskolai évben egy ev. tanitó vagy ev. tanitónő által lesz betöltendő. Kívántatik: tanképességi bizonyítvány, a német ós magyarnyelvnek tökéletes ismerete, a tanítónőtől különösen képesítés a női munkák tanítására. Idegen nyelvek ismerete, ének és zenében való jártasság egyenlő viszoyok között előnyül szolgál. Tanítási nyelv: a német. Személyes bemutatás kívánatos. Fizetés: 382 frt. rendes évi fizetés, minden késmárki tanítványtól 5 frt, minden idegentől 10 frtnyi tandíj, 44 k. m. fa a házhoz szállítva; 4—8 hectoliter árpa stb. Pályázók kellően felszerelt folyamodványaikat legkésőbb 1877. március hó 31-kéig legyenek szívesek alulírotthoz beküldeni. 2—3 Késmárk, 1877. Január 22-én. Páyer Hugó, egyházi ós iskolai felügyelő.