Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-12-16 / 50. szám

szellemi munkásságát hirdető műveit, ha felsorolni akarnók, két akkorára kellene terjedni e dolgozatnak, mit a lap oeconomiája meg nem enged. Annyit, azonban a protestáns férfiú jellemzéseid föl kell említenünk, hogy halála napjáig a szabad egyházi irány törhetetlen hive volt, és a vallási felvilágosodás terjesztését tartotta a prot. egyház főfeladatának. Mikor az 1865/8-iki országgyűlés alatt mint Arad képviselője Pesten lakott, sokszor volt szerencsém öreg barátomat házamnál látni, és még most is előttem van a tisztes ősz arc, melynek üde vonásaiból csupa jóság, értelmesség és lelki nyugalom sugárzott. Beszélgetésünk jobbára a közügyekről folyt, és ha olyankor történetesen valaki hallgatózni talál, öreg barátom beszédeit okvetlen egy, az emberiség magas rendeltetése iránt hevülő húsz éves ifjú lelkesült nyilatkozatainak veszi. Annyira nem birt a nagy kor legkisebb árnyat vetni ti philosophiai eszmélet folytán derült lélekre. Különösen jellemző volt az a meggyőződése, hogy a tömegek felvilágosodása és azoknak a hierarchia butitó toldásaitól megtisztított keresztyén vallás szellemében történendő neveltetése által az emberiség mai nap nem is sejthető tökélesbülésnek megy elibe. Nem bizom annyira emlékező tehetségemben, hogy az e tekintetben előttem tett szóbeli nyilatkozatait idézni merészelhetném. Szerencsére levelei vannak kezeim közt, melyek a mondottakat eléggé bizonyítják, s a ritka szép lélek ifjúi hevét a legtisztább világitásba helyezik. 1871-ben, tehát 76 éves korában, egy bizalmas levelében igy nyilatkozik: »01y dogmákat vernek gyermekeink fejébe iskolákban, melyektől a józan ész elborzad és a hit is elbódul. Nem lehetne-e ezek nélkül el minden confessio ? Nem elég a keresztyén valláshoz maga a Krisztus morálja ? Ez által mily szépen lehetett volna a hitet a tudással, a theologiát a philosophiával már rég összeházasítani! Szégyen az emberiségre, hogy az eddig nem történt.® 1872. febr. 7-én pedig a nép vallásos felvilágosítására alapított „Keresztyén Család" című lap érdekében igy ir ; „Kedves barátom. Te Mór ! Mond nekem meg, mi dolog az, hogy ti a „Keresztyén Családot" nem külditek számomra, kinél annak buzgóbb barátját aligha birtok. A mutatványivet, melynél többet eddig belőle nem láttam, s különösen benne az öregházas p á r r ó 1 irt isteni költeményt, fűnek fának mutogatom, úgy hogy azt ezzel már egészen elnyüttem. Apostolkodom e derék folyóirat mellett teljes tehetségem szerint s merem reméleni, hogy maholnap mutathatok sikert, Táncsak nem fogjátok hinni, hogy, mert eddig elo nem fizettem, én a két forintos praenumeratío elől akarok megszökni. Nem fizethettem eddig azért, mert rösteltem a postán 2 frt. küldeménynyel pironkodni, szeretnék nektek egyszerre többel kedveskedni, hanem tudhatod, a mi indolens népünknél ehhez egy kis idő kívántatik. Nohát ne bolondozzatok. Küldjétek rögtön nekem az egész folyamot, hogy többet is lehesen felmutogatnom s ! magasztalnom ott a hol kell. Már c&ak azért is szívesen teszem ezt, mert ott a derék Baksay köztetek, kibe én a bolondulásig szerelmes vagyok. Mi az én előfizetésemet illeti ; meghagyom pesti jogász fiamnak, hogy azonnal praenumeráljon értem nála tok fertály, fél vagy egész évre, akár kettőre is amint kívánjátok. Nec secus facturi ! Ölellek. Öreg barátod Fábián Gáb'o r." Ily játszi elmével tréfálódzott és oly meleg érdeklődéssel buzgólkodott a 76 éves öreg. Az ember szeme gyönyörűséggel nyugszik e levelek külsején is, amennyiben azok szilárd irásvonásain az öregséggel járó reszketegaég nyoma sem látszik. Mint egész lényege, irása is a legnagyobb csin és tisztaság kinyomata volt. DR. BALLAGI MÓR. Ne vegyék tőlem önzésnek e becses lap mélyen tisztelt olvasói, ha egy kedves, egy jó, egy forrón szeretett testvérről — kit ma temettünk el — dicsérőleg emlékezem. Könnyebben esik bánatos szívemnek, ha róla dicsérőleg szólhatok .... Barátai, tanulótársai, ismerősei s tisztelői nem fognak ezért elitélni engemet. Leginkább ezek érdekében „emlékezem", hogy tudják meg e becses lap útján azt. hogy egy becsületes, egy szerény, egy önzetlen, s egy nemes szivű fiúval, baráttal ismét fogyott szegény magyar hazánk ! Kérditek talán gondolatban, hogy ki volt ? s mi volt hát ez annyira magasztalt fiú ? Senki más, mint egy szegény protestáns pap szép reményű fia, vagyis ő volt agg szüléinek 9 élő testvérei 1 között az öreg Jákobnak — apánknak, a 76 éves szolgának, 45 éves papnak, — legjobb s legkedvesebb fia, a ki után sirva mennek agg szüléink a kopor sóba Hát jó anyánk mint szereté őt. — Óh ! ez érzelemre, e szeretetre, nincs szó, nincs kifejezés . .. És mi 8 élő testvérei? jobb szereténk őt Önmagunknál. Csudáltuk, bámultuk s imádtuk őt, ki még csak egy rosz szót sem ejtett ki ajakán... Öcsém végzett jogász volt. Iskoláit a pesti reform, főgymnásiumban kezdte és végezte, hol az érettségi vizsgát kitűnő eredménynyel tette le. Tanárai s tanulótársai osztatlan szeretetét teljesen kiérdemelte. Szólhatnának e téren helyettem tanárai, különösen Vámossy Mihály igazgató-tanár úr, ki őt végtelenül szerette ; szólhatnának helyettem barátai, a többek közül Borzsák Sándor monori kir. járásbirósági joggyakornok úr, de ne szóljanak, szenteljenek egy két könnyet a jó tanítvány s kedves barát korai elhunyta felett. Véssék szivökbe mélyen, drága emlékét -— talán megérdemli ezt a jó fiú ! Még csak 23. éves volt.