Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-12-09 / 49. szám

mi nélkül úgyszólván egyik napról a másikra élni nem tudott. „Kenyeret és betűt!" kiáltja korunk, s pedig hovatovább hangosabban. Nem csak a „tiszteletes" és nem tiszteletes tudós férfiak tanuló szobáiban nélkiilözhetlen mai napság a betű, a sajtó maradandó becsű avagy röpke értékű terméke, de társadalmunknak csak kissé művelt rétegei is majd nem egyenlő hévvel sovárognak úgy a testi mint a szellemi táplálék után. Ha két fillérünk van, egyiken veszünk kenyeret, a másikon betűkkel teletarkázott papírdarabot. De nem is csoda, ha korunk oly igen sovárog a nyomdatermékek után, mert hiszen már évtizedekkel ez előtt az európai közvélemény az európai öt nagy hatalmasság mellé hatodikul a sajtót emelte fel • ma pedig talán már első helyre tehetjük, mert hiszen állami, társadalmi, egyházi s vallási életünknek úgy látszik ez a fő szabályzója. Ezen fő hatalmasság hazánkban uralkodó sarjának a történelmi fejlődésével foglalkozik a fentcímzett mű, és igy oly adatokat közöl, melyek minden csak kissé művelt embert is kétségkívül közelről érdekelnek. A kérdés csak az, hogy ezen adatok kellő szorgalommal és alapossággal vannak-é összegyűjtve ? s kellő ügyességgel vannak-é összeállítva ? Bátran kimondhatjuk az „igen"-t. A ki szerzőnek akár önállólag, akár a lapok hasábjain megjelent műveit átolvasta, az meggyőződhetett a felől, hogy azok írója, dacára ifjú korának, egy gazdag tárházával rendelkezik különösen a hazai történelmi s régészeti ismereteknek 5 hogy azok irója nem szokott félmunkát teljesíteni, hanem fáradhatlan szorgalommal s ügyességgel búvárolja elő a a felvett tárgyára vonatkozó adatokat, és hogy az adatok megítélésében, avagy az ezekből vonható következtetésekben nem engedi magát a legelső tekintélyek által is megingattatni, vagy tévútra vezettetni. Ezen sajátságai szerzőnek felismerhetők jelen művének is minden lapján. Végig olvasva e munkát, előttünk áll a hazai nyomdászat és könyvkiadás történelmi fája, legelső gyökér szálaitól kezdve, fel annak koronájáig s legújabb hajtásáig. Megismerkedünk az 1472-ben Budán felállított első magyar nyomdával s főbb termékével, a 15-ik század utóbbi és a 16-ik század első évtizedeiben élt budai kiadókönyvárusokkal s ezek eljárási módjával, majd a 16-ik század első nyomdáival, ezek alapítóival s kezelőivel, az e századbeli nyomdászok súlyos helyzetével, több rendbeli küzdelmeivel. Majd lerajzoltatik a 17-ik század, azon tevékenység, melyet a sajtó ügyében a kath. főpapság de még inkább a melyet Erdély fejedelmei s fejedelmi asszonya kifejtenek, másrészt halljuk már csergését azon bilincseknek, melyek később cenzúra név alatt nyomdászatunkat s általában tudományos műveltségünket oly igen alásülyesztették. Előadatván a katholikus, a tiszántúli s erdélyi protestáns, többek közt a debreceni 1 városi, nagy-váradi, nagy-enyedi nyomdák keletkezésének s működésének történelme, s azon csapások melyek ezek- I nek hol egyikét, hol másikát, majd a németek, majd a törökök, majd az elemek részéről sújtották, tönkre tették, a felvidéki vagyis szepességi műhelyek s nyomdászok ismertetésére s jellemzésére tér át könyvünk, érdekes alakokat mutatván fel a lőcsei nyomdát kezelő Breuer család több lelkes s tudományosan képzett tagjában ; a kik mellett méltó joggal foglal helyet a ritka csínnal berendezett n.-váradi sajtó tulajdonosa Szenei Kertész Ábrahám, és az ezt hirben, képzettségben, ügyességben messze túlszárnyaló, s a külföld távolabbi országaiban is igen előnyösen ismert misz-tóthfalusi Kiss Miklós. Jön az álmos kor, a 18-ik század három első negyede, III. Károly ukáza, a Komáromi Csipkés-féle bibliára rendezett hajsz, elő és utó cenzúra, a privilégiumok arauy kora, a Landerer család Budán és Pozsonyban; majd II. József kora, a sajtóügy emelkedése, a türelmi parancs hatása, a ponyva fénykora, csempészett könyvek, a Trattner család, az egyetemi nyomda keletkezése és fejlődése. S végre jön a 19-ik század nyomdászata, ennek az ujabb időkben történt nagyszerű fejlődése, az ujabban feltalált eszközök, gépek alkalmazása, a színes nyomás elterjedése, a bankjegy nyomda, főbb nyomdáink kiválóbb érdemei s remekei, a nyomdászoknak testületi szervezkedése, árszabály mozgalmai, strike, segélyző, önképző-egyletek keletkezése, hatása, a jelenleg műküdő nyomdák száma; végül azon érdemek, melyeket hazánk magának a keleti tartományok nyomda ügyének s tudományos műveltségének megalapítása és fejlesztése körül negyedfél századon át szerzett, és azon missio föltüntetése, mely hazánkra a nyomdászat tekintetében is keleten várakozik. Ha ezen felettébb hiányosan vázolt tartalommutatóhoz hozzá vesszük még, hogy szerző kiterjesztette figyelmét egyszersmind a hazai papírgyárakra és ezeknek koronkénti fejlődésére is, valamint a könyvkötő műhelyekre és könyvpiacokra, a könyvek különböző elárusitási módjára, és sok más, a nyomdászattal összefüggő tárgyakra, eseményekre; ha megemlítjük továbbá, hogy szerző ugy szólván sehol nem támaszkodik mások szavaira s ítéletére, az általa felsorolt nyomdáknak nevezetesebb s jellemzőbb termékeit önmaga lapozza át, vagy legalább azok kolofonjairól önmaga olvassa le a szükséges dolgokat, másnemű adatait pedig a legelső kútforrássokból meriti, az ide vonatkozólag világ elé bocsátott korábbi nézeteket helylyel közzel alapos bírálat alá veszi, ha végül megjegyezzük, hogy az egész könyv tiszta, világos nyelven s oly magyaros zamatossággal van írva, hogy néhol ez utóbbi tekintetben a negélyezés határszéleit is látszik szerző érinteni: akkor talán látatlanban is elhiszik, vagy legalább gyanítják olvasóink, hogy a fenntebbi műben egy kedves és becses könyvet nyertünk, mely tiszta világításban tünteti fel előttünk a bennünket mai napság oly igen érdeklő magyar nyomdászatnak bölcsejét és a mai korig terjedő fejlődését. De becses ezen munka egy más szempontból is. Az ujabb kor nagy érdekeltséggel viseltetik a történelem iránt, de a történet tudománytól nem csak azt kivánja