Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-11-25 / 47. szám

ez uj hajlókot, ós vidéki olvasóinknak újból és újból ajánljuk, hogy ha a fővárost meglátogatják, szakítsanak ha csak egy rövid órát is, hazai protestántismusunk ezen egyik főbüszkeségének megtekintésére. FAEKAS JÓZSEF. Észrevételek 0. Végh Dániel cikkére. Az első elolvasás után azt gondoltam, lehetetlen e cikkre válaszolni; mert Otrokocsi Végh Dániel collegám olyan vidékre rohant az ügygyei, a hova — nem mondhatom más szóval, — irtózom követni őt és mivel az a cikk nem elvek, nem érvek ellen, hanem egyenesen s egyedül személy ellen van intézve. A személyeskedő vitákat pedig az illető felek rendesen gerundiumokkal szokták folytatni, miből sem a felek, sem a közönség nem tanul s az ilyen harc folytában maga az ügy rendesen a dulakodók lába alá kerül. — De vannak mégis némely tekintetek, melyek ösztönöznek, hogy a cikkre néhány megjegyzést tegyek. Collegám az ő cikke ele]én gondosan szerkesztett körmondatban azt mondja, hogy midőn a város, megye, kerület stb. meleg buzgósággal karolja fel a jogakadémia ügyét, akkor én „nem átallom kijelenteni, hogy közönyösek iránta a legközelebb érdekeltek is." Ugy látszik ő e kitételemet magára vette. Pedig nagyon, nagyon jól tudhatná, hogy ezt nemcsak én mondtam ki, hanem igen sokan mondták, talán nem csalódom, hogy ő tőle magától is hallottam már. Bizony ha valaki — s ezt kötelességemnek tartom kijelenteni — ugy ő az, kit ama szavak határozottan nem illetnek. Ha valaki, ugy ő nem csüggedett, de munkált, izgatott minden körökben akkor is, midőn ugy látszott minden lelkesedés sikertelen. Végre a remények ismét biztató arccal léptek fel. Egy működő választmány neveztetett ki, melynek lépéseiről azonban sem nekem, sem másoknak, kikkel véleményemet már régen közöltem, tudomásuk nem volt. Összejöveteleink alkalmával e tárgyról igen ritkán beszélünk. Most midőn e választmány elhatározta, hogy gyűjtéseket rendez a városban, midőn uj remények élednek fel a jogakadémia felállítása iránt; épen akkor jelenik meg egy cikk, mely a már sikerrel biztató fáradozást célszerűtlennek állítja. Ez fájhat bárkinek is. És hogy collegámnak ilyen fájdalmat okoztam, azt mélyen sajnálom. Nem üres phrazisként mondom ezt, őszintén sajnálom, hogy igy történt s elismerem, hogy cikkem jobb időben is jelenhetett volna meg — a gyűjtés előtt, vagy jóval utána — a midőn célom : véleményt nyilvánítani el lett volna érve a nélkül, hogy egyszersmind fájdalmas érzeteket ébresztettem volna fel. Sajnálom, hogy collegámnak fájdalmat okoztam, de nem kiszámítva tettem azt; én csak az ügyhöz kívántam hozzászólni. Már hogy 0. Végh Dániel collega felelt cikkemre, melynek már csak azért se tulajdoníthattam nagy hatást, miután oly lapban jelent meg, melyet Eperjesen és Sárosmegyében nagyon kevesen olvasnak, hogy ellensúlyozni akarta cikkem hatását, az ellen természetesen nincs mon -dani valóm. De ő oly dolgokkal, oly dolgok állításává* vádol engemet, melyeket én soha se mondtam. Engedje azt meg nekem, hogy e vádak alaptalanságát egyszerűen az előttünk fekvő tényekből, minden magyarázat nélkül — mert ez sokszor félre vezet — kimutassam. Collegám azzal vádol engem, hogy egyedül állok véleményemmel a collegiumban, a városban, a kerületben, s azt „a magam kedves énjén kivül mindent, de mindent teljesen ignorálva" jelentettem ki. Hanem ez nem ugy van. Gyűléseken, különösen nálunk Magyaroszágban, igen sokszor nem az megy határozatba, a mit a többség óhajt. De nem azt akarom ezzel mondani, hogy a jogakadémia felállítása is a kisebbség véleménye szerint célszerű, hanem ha valamely gyűlés 90 percentje határozottan kinyilatkoztatja véleményét egy indítvány mellett, a másik 10 percentnek vájjon nem szabad véleményét nyilvánítani? Ha város, megye, kerület vagy bármiféle potentát olyan határozatokat hoz, a melyek egyik, másik tag véleménye szerint nem helyesek, sőt talán némileg veszélyt hozók ; akkor ezen egyesek bűnt követnek el véleményük kinyilvánításával ? Pedig a részrehaj latlan olvasó cikkemben alig fog találni mást egyszerű véleménynyilvánításnál. És nem egyedül én magam gondolkodom igy, hanem olyanok is, kiknek véleményét velem együtt O. Végh Dániel collega is bizonyosan tiszteli. Azt állítja továbbá, hogy én e törekvést hiúságnak tartom. Ez egyenes ráfogás. Azt akarjuk — mondám — hogy intézetűük nagyobbodjék, s hozzátettem : nem protestáns, de nem is magyar ember, ki ezt nem óhajtja. Már most ha egy intézet nagyobbodni akar, ha a nyíregyháziak 8 osztályt, a pozsonyiak theologiai akadémiát, ha valaki példáúl árvaházat akar felállítani, ha valaki magasabb rangú életpályára készül, mint a melyben született — mert nálunk még mindig vannak lenézett életpályák -- ez mind bűnös hiúság? S ha kimondom, hogy ez és ezen egyén] magasabbra törekszik, hogy ez és ez az intézet bővülni, nagyobbodni, emelkedni akar: akkor én azt az egyént, azt az intézetet hiúsággal vádoltam? Nem lehet ama szavakat ugy érteni, miszerint a törekvésben nemes vágyat látok az emelkedésre, még akkor sem, ha utána teszem, hogy ez követésre méltó példa ? Azután így folytatja tovább : nem hiúságból akar. juk felállítani a jogakadémiát, hanem a protestáns szellem terjesztésére. De hiszen ezt én is mondtam, épen e célból tartom szükségesnek én is intézeteink felvirágzását ; de e cél elérésében azt mondtam s mondom most is, hogy a jogakadémia aligha fog nekünk segédkezet nyújtani. Ez tehát nem ellenvetés. Azt mondja tovább : figyelmen kivül hagytam, hogy a világi elem nagy szerepet játszik a protestáns egyházban., Én azt sohase mondtam és sohase fogom mondani, hogy a világi elem nálunk nem szerepel. Sőt azt mondtam: égető szükségünk van népművelőkre — a sz,